A játékvezető – aki nem kívánt nyilatkozni – cáfolta ezt a fegyelmi tárgyaláson. Ha a focista bizonyítani tudja állítását, a bírót is elmarasztalják, de Bratternek akkor is járt volna az eltiltás, hisz szóbeli sértésre elfogadhatatlan válasz az orrcsonttörést okozó testi sértés. Ám a játékos nem igazolta tanúkkal a cigányozást.

Bratter István sosem játszott a megyei harmadosztálynál magasabb ligában

Háromfa és Zákány csapata a megyei harmadik osztályban vitézkedik. A játékosok dolgoznak, edzeni nincs idejük, labdát csak a meccsen látnak. Háromfa klubelnöke 15 éve Lakosa László. A helyi takarmánykeverőben dolgozik, egy fillért se kap azért, hogy a hetenkénti meccsekre összeszervezi a helyi és a környékbeli településekről a klub épp mozgósítható játékosait, emellett nyírja a füvet, vonalazza a pályát, és megteremt minden feltételt. Megtette ezt a Zákány elleni meccs előtt is, de a csapat alig állt össze. Zákány a bajnokság esélyese, ám ebbe Háromfa tartalékosan sem nyugodhatott bele. –Mi mindig győzni akarunk – vágja ki hetykén a játékba időnként szintén beszálló, 45 esztendős elnök. Mindezt a takarmánykeverő előtt mondja. Vasárnap van, de ma is dolgozik. A szomszédos telken sertéstelep üzemel, a trágyaszag olyan sűrű, hogy neki lehet dőlni. Ám mindez ellényegtelenül, amikor a Lakosa a fociról és a csapatról beszél: – A Zákányt is meg akartuk verni. Pedig ők erősebb csapat. De annál jobb elverni őket. Csak hát a bíró elvezette a meccset. Az István ettől dühödött be. Korábban sosem történt vele ilyen. Lelkes, de nem durva, ritkán kap sárgát. Megbízható, igyekvő és nyugis ember. Valami elszakadt nála.

Ugyanezt mondják Bratterről a falubelijei: dicsérik és nem értik a cselekedetét. Az eltiltott játékos elmondása szerint a Zákány erősen kezdett, szabadrúgásból eltalálták a felső lécet, s a labda lepattant a gólvonalra, majd kifelé jött. A bíró viszont befújta a gólt. Bratter úgy érvel: nem lehetett bent a labda, mert porzott a gólvonal. Háromfa egyenlített, de utána megint a Zákány támadott, és csatáraik – a háromfaiak legalábbis úgy látták – rendszeresen lesről léptek meg. A meccsen csak egy partjelző volt (az ilyen mérkőzéseken ez szokásos), a játékvezető a háromfaiak térfelén, a védővonalhoz közel helyezkedve helyettesítette a második partjelzőt. A zákányiak a 39. percben megszerezték második góljukat. Ezen a ponton a történet megtelik érzelmekkel Bratter István előadásában: – Szóltam neki, hogy spori, ez les volt! Ő meg felmutatta a sárgát. Mivel egy vétlen kezezésért már kaptam sárgát, jött volna a piros. Erre elkezdtem kiabálni: most mért kaptam a sárgát?! Ő meg azt felelte, hogy ne dumálj, te cigány! Erre odaléptem hozzá, és azt kérdeztem: mit mondtál?! És mindjárt le is fejeltem. Ő meg lefújta a meccset.

– Tegyük fel, hogy tényleg így történt –viszem tovább a szót –, de sokan feltehetik a kérdést: miért érzi sértőnek, ha lecigányozzák. Hisz ön tényleg cigány. – Le se tagadhatom – bólint. – A feleségem is az, csak rajta nem látszik.

– Szóval: miért sértő a lecigányozás? Bratter meditál, többször nekifut, végül ez kerekedik ki a gondolataiból: a cigány szó bizonyos szituációkban számára nem azt jelenti, hogy cigány származású, hanem azt, hogy dologtalan, hazug, bűnöző. Már pedig ő nem az! Nagyon szegény családban nőtt fel, siketnéma anyjának ő az egyetlen gyermeke, apját nem ismeri. Nyolc osztályt végzett, s azonnal beállt a helyi sertéstelepre dolgozni, később főleg az építőiparban alkalmazták. Korán nősült, kiment dolgozni Németországba, elégedettek voltak vele, ezért mehetett utána a felesége, Niki is, ám ő teherbe esett, és három hónap után hazajött. A férfi akkortól itthon dolgozott. Két gyerekük született, hét éve szocpolból vettek egy öreg házat, aminek kétharmadát sok munkával és másfél millió forintból szépen felújították. Mivel az ugyancsak nyolc osztályt és vendéglátói tanfolyamot végzett Niki nem talált alkalmazást, s általában csak a közmunka maradt neki, vagy a segély, István tavaly nyáron elszegődött Ausztriába. Linztől 14 kilométerre, egy panelgyárban dolgozik. Németül ért, első külhoni munkáján tanulta meg a „konyhanyelvet”. A béréből megmarad 1100 euró ja, azt hazahozza. A család nem dúskál, de nem is szenved hiányt. Errefelé ez nagy dolog, hisz Babócsán és más délsomogyi falvakban gyakori az 50 százalék feletti munkanélküliség.

Ülünk a konyhájukban, s ekképp foglalja össze haragja okát: – Mi mindent magunktól értünk el! A gyerekeink tiszták, illedelmesek, a hetedikes Jennifer négyes-ötös tanuló, a negyedikes Milán jeles. Büntetve sosem voltam, senkinek nem tartozunk, a házunk ápolt, nálunk nincs hangos szó, úgyhogy minket ne nézzen le, ne sértegessen senki! Azokat a romákat, akik nem dolgoznak, a segély napján elisszák a pénzt, és másnap kölcsönből, meg bűncselekményekből élnek, én is leírom. Engem ne vegyenek közéjük!

– Egyelőre úgy tűnik, csak maga hallotta a sértést – mondom neki. – De ha lett is volna sértés, túlreagálta. Úgy viselkedett, mint azok, akikkel nem akarja, hogy összemossák. – Igen – bólint elkeseredetten.

– Ezért elnézést kértem a tárgyaláson a bírótól. De tényleg rosszul vezette a meccset. Hajtok egész héten, alig várom, hogy találkozzak a családommal és focizzak egyet. Erre elrontják az örömömet.

Elautózunk a kukoricással övezett háromfai focipályára. Gyerekek játszanak, Bratter elkéri a labdát, dekázik kicsit. Nem zsonglőr, sose focizott a megye harmadosztálynál magasabban. Most ott se fog. Kesereg ezen, aztán beavat terveibe:

– A munkaadóm azt mondta, amint a feleségem ért németül, szerez neki munkát. Kimegyünk mind. A gyerekek egy olyan országban élnek majd, ahol nem lesz gond, hogy romák. Nekem mindig volt munkám, de azért sok cégtől elzavartak, ha jelentkeztem, és még aznap felvették a helyre azt, aki feleannyit se ért, de fehér volt. 19 évesen megváltoztattam a nevemet, addig Bogdán voltam. Azt gondoltam, ha lesznek gyerekeim, talán nem látszik rajtuk a romaság. És amikor bemutatkoznak, nem azt mondják a főnökök magukban, hogy: na, már megint itt egy cigány.