A professzor szerint, ha ilyesmi történik, akkor össze kell hívni az ország három legjobb koraszülött-szakértőjét, hogy vizsgálóbizottságot alkotva utazzanak Miskolcra, megállapítani, mi történt. Amíg a tények nem világosak, addig teljesen fölösleges további lépéseket tenni. A politikus ebben a helyzetben csak annyit mondhat, hogy itt megmagyarázhatatlan dolog történt – az ügyet vizsgálja ki az orvostársadalom!

Nem először szögezi le Forbáth, hogy az egészségügyi rendszer nem függhet a politikától. Kanadában, ahol 1956 óta orvosként dolgozik, a kórházak vezetőit öt évre nevezik ki, függetlenül attól, hogy milyen politikai nézeteik vannak. A terminus csak egyszer hosszabbítható. Kétségtelenül a kanadai szisztémát dicséri, amikor a professzor a saját példájáról beszél: „Mindössze három hónapja dolgoztam gyakornokként a torontói St. Michael’s kórházban, amikor egy betegnél – a felvételi diaganózissal ellentétben – veleszületett szívbajt állapítottam meg. Megkérdeztem, hogy mikor katéterezik a beteget? Erre azt mondták, hogy éppen most keresnek egy orvost, aki tud katéterezni.

Közöltem, hogy én tudok. Erre ők: ha meg tudom csinálni a rendelkezésre álló műszerekkel, elvégezhetem a katéterezést.” Magyarországon máig elképzelhetetlen, hogy egy gyakornoknak ilyen bevatkozást engedjenek meg. Így lett For báth a kanadai praktizálási engedély megszerzése után a St. Michael’s kórház katéteres laboratóriumának a vezetője.

A doktor 1949-ben, orvosi diplomája megszerzését követően a pesti Tűzoltó utcai, II. számú gyermekklinikán tanulta meg a szív katéterezését (ennek lényege egy vékony műanyag cső, a katéter bevezetése a szívbe). A magyar medicina színvonala ebben az időben világviszonylatban is kitűnőnek számított. Mindez elsősorban a kiváló orvosoknak, személyiségeknek volt köszönhető. A gyermekklinika élén Petényi Géza professzor állt, és ugyanennek a klinikának volt a tanársegédje Fonó Renée gyermekorvos, aki nélkül nem lehet – a lényegében a gyermekkardiológiából kifejlődött – magyar kardiológiáról beszélni. Forbáth gyakornokként került Fonó klinikai osztályára, ott kezdte el tanulni az induló katéterezési technikát. Fonónak még 1947-ben Hágában sikerült megtanulnia – főnöke, Petényi sugallatára – a kardiológia akkor Európában legmagasabb színtű technikai ismereteit. „Hiányos technikai feltételekkel, modern röntgengép és modern EKG nélkül, kizárólag a kiváló személyiségeknek, főként Fonónak és a szívsebész Littmann Imrének (aki korábban Londonban látott hasonló szívműtéteket) volt köszönhető, hogy elindult a veleszületett szívbetegségekben szenvedő gyermekek kezelése”, emlékezett Forbáth, elmesélve, hogy Fonó New York-i nagynénje tíz dollárért vett meg és küldött haza két katétert, hogy elkezdhessék a beavatkozásokat.

Forbáth Nyugatra távozása után is ápolta hazai kapcsolatait. Amikor Magyarországon még nem végeztek korszerű by-pass műtéteket, első hazai szakmai útján, 1973-ban egy kanadai orvoscsoporttal demonstrált ilyen műtéteket a Szabolcs utcai kórház Littmann Imre által vezetett sebészeti klinikáján. Ugyanez a 15 fős kanadai team Forbáth kezdeményezésére egy operáció utáni intenzív részleget is felállított és bemutatott a magyar orvosoknak. A csoport tagjai, amelyben Forbáthtal együtt mindössze két magyar származású orvos volt, önköltségen és szabadidejükben jöttek el akkor Magyarországra. Ugyanilyen nagylelkű volt a segítség akkor is, amikor Forbáth javaslatára három szívmotort küldött ajándékba a gyártó Pemco cég tulajdonosa, a székely Köteles Vilmos, aki gyerekkorában került ki Clevelandbe. A néhai Rékai testvérek által létrehozott kanadai orvosi ösztöndíjnak köszönhetően – amelynek szervezésében Forbáth szintén aktívan részt vett – a különféle orvosi szakmák hat-hat képviselője 1970–1990 között évente néhány hónapos tanulmányútra mehetett Torontóba.

A Rékai-alapítvány jelenleg sajnos nem működik, holott évi két orvost ezzel az ösztöndíjjal ma is ki lehetne utaztatni.

A magyar orvostanhallgatók képzését szem előtt tartva hozták létre 1995-ben azt az amerikai ösztöndíjat is, amellyel évente húsz szigorló medikus utazhat három hónapra a Buffalói Egyetemre. Az eddig több száz hallgatót fogadó egyetemi program pénzügyi hátterét az Amerikai Magyar Orvos Szövetség (HMAA) – fő szervezőjéről, Krisztinicz Ivánról elnevezett – ösztöndíja biztosítja. A szervezetet 1968-ban tíz magyar származású amerikai orvos alapította önképzőkör jelleggel. Mára a HMAA-nak négy magyar egyetemmel van megállapodása a buffalói ösztöndíjprogram magyar résztvevőinek a kiválasztására. „Noha Buffalo után eddig minden orvostanhallgató visszatért Magyarországra, mégis nagyon szomorú a helyzet, mivel kevesen akarnak végzésük után Magyarországon orvosként dolgozni”, mondja Forbáth, aki a HMAA volt elnöke és a kuratórium tagjaként a mai trend ellenére fontosnak tartja, hogy „a jövő generáció végül Magyarországon kerüljön pozícióba”. Igaz, utalt rá a professzor, a múlt század 20-as éveiben Szent-Györgyi Albert is az angliai Cambridge-ben (1926–1930) és az amerikai Mayo Klinikán, Rochesterben (1929) töltött Rockefeller-ösztöndíja során kapta az ötletet a C-vitamin-kutatáshoz, amelyért aztán 1937-ben orvosi Nobel-díjat kapott. Sőt Kerpel-Fronius Ödön, 1967-től a pesti II. sz. gyermekklinika – Petényi utáni – volt igazgatója fiatal orvosként 1933–1934-ben Bostonban a Harvard Egyetem gyermekklinikáján Rockefeller-ösztöndíjasként tanulta meg a gyermekek intravénás kezelését, amit azután idehaza is bevezetett.

„A magyar egészségügy legnagyobb problémája az, hogy a mai napig nem oldotta meg az alapkérdést: teljes vagy részleges egészségügyi ellátást biztosít-e az állampolgároknak?”, szögezi le Forbáth, kiegészítve azzal: „abszolút politikai kérdés annak eldöntése, hogy egy állam a jövedelmének (GDP) hány százalékát akarja egészségügyre fordítani”. Kanadában a GDP 14 százaléka, míg Magyarországon csupán nem egészen 7 százaléka jut az egészségügynek. „Az egészségügy finanszírozási problémáját lényegében az elmúlt hét évtizedben nem sikerült idehaza megoldani. A fő baj az, hogy az állam nem fordít annyi pénzt az egészségügyre, amellyel a teljes magyar lakosság részére jó medicinát lehetne csinálni.” A professzor szerint nem kevésbé fontos, hogy az egészségügy csakis hosszú távon tervezhető, függetlenül attól, hogy ki van kormányon: „Az egészségügynek irányt kell szabni, és minimum 15-20 évre kell tervezni.”

De Forbáth professzornak az orvosokhoz is van tanácsa: „A medicinát nem lehet empátia nélkül művelni! Az orvostudomány egyre inkább specializálódik. Ezért nagyon fontos, hogy a speciális ismeretanyagnak, tudásnak összhangban kell lennie, különben az egész nem működik. Egy orvosnak nem szabad elfelejtenie, hogy egy embert akar gyógyítani, és mondjuk nem csak a máját. Az nem jó orvos, aki csak a májat akarja meggyógyítani, és nem veszi figyelembe, hogy a betegeknek van például szívbajuk is.”

Ugyanakkor a professzor szerint nem biztos, hogy minden beteg, az is, akiről kiderül, hogy gyógyíthatatlan, mindenáron élni akar. „Az empátiához hozzátartozik az is, hogy egy orvos vegye figyelembe, mit akar a beteg. Az orvosnak tudnia kell, hogy a halál elkerülhetetlen. Gyógyíthatatlan beteg esetén az orvos felelőssége megbeszélni – ha lehetséges – magával a beteggel, hogy a sok nehézség és szenvedés árán meghosszabbított élet nem mindig kellemes”, mondja Forbáth, aki végül is önfeláldozásnak tartja az orvosi hivatást. Az általa vállalt orvosi etika szerint ő is arra tett esküt, hogy megpróbálja a beteg állapotát javítani: „Az életfogytiglani tanulásra ítélt orvosok azért képzik magukat, hogy a gyógyítást jobbá tegyék, a betegeken segíteni tudjanak.”

Névjegy

FORBÁTH PÉTER 1925-ben született Debrecenben. Dél-Erdélyből származó apja és nagybátyja is orvos volt. 1949-ben került a Tűzoltó utcai gyermekklinikára,1956-ban távozott, s Torontóban hamarosan egyszerre két kórháznak is a vezető orvosa lett. 2000 és 2002 között az Amerikai Magyar Orvos Szövetség (HMAA) elnöke, jelenleg kuratóriumi tagja, a magyar tagozat évente megrendezett balatonfüredi konferenciájának rendszeres előadója, a magyar orvostanhallgatók mentora. Képgyűjteménye főleg a magyar Nyolcak remekeiből áll. Az ő közreműködésével sikerült elintézni a ma a debreceni Déry Múzeumban látható Munkácsy trilógia hazakerülését. Nemsokára megjelenik Tudományos receptkönyve, amelyben friss hobbijának, a főzésnek hódol.