Hortobágy: Ajándék pénz az államtól

Szeptemberben hozta nyilvánosságra a Hortobágyi Nemzeti Park az általa meghirdetett földbérletpályázatok eredményeit. Az érintett földek egy részét, több ezer hektárnyi gyepet már januárban is meghirdettek, majd az akkori kiírást, miután a pályázók már jelentős munka- és költségráfordítással elkészítették a pályázataikat, márciusban indoklás nélkül visszavonták.

Az üggyel kapcsolatban a Nemzeti Földalap (NFA) nem adott tájékoztatást, sőt az érdeklődő pályázók felvilágosításától is elzárkózott. A szóban forgó földek azonban addig sem voltak gazda nélkül: ilyenkor az állam egy évre megbízási szerződéssel jelöl ki hasznosítót – a köznyelv ezt kényszerhasznosításnak nevezi –, méghozzá pályáztatás nélkül, és az átláthatóság minimális feltételeit sem teljesítve. A szerencsés bérlő pedig átmenetileg hozzájut a terület összes hasznához, beleértve az uniós támogatásokat is.

A hortobágyi eset nem egyedi: a tiszaigari állami földek használatáról 2009 óta nem született érvényes szerződés, holott 1100 hektárnyi jó adottságú területről van szó. A helyiek csak találgatták, kinek tartja az állam a földeket, egészen addig, amíg Kékessy Dezsőnek, az Orbán család bizalmas barátjának az érdekeltsége meg nem vásárolta azt a kft.-t, amely a területet használja. E cég továbbra is érvényes haszonbérleti szerződés nélkül élvezi a szántók és legelők hasznát, emellett bérel még hozzá további 1400 hektárnyi gyepet is az államtól, kedvezményes áron.

Hasonlóan szerencsés az állami földekkel Fazekas Szabolcs tomajmonostorai fideszes polgármester, Varga Mihály gazdasági miniszter közeli ismerőse: ő úgy kapott ideiglenes használatba 560 hektárt, hogy az adott földterületet egy több ezer állatot tartó, többtucatnyi alkalmazottat foglalkoztató gazdaságtól vették el. Egy ilyen terület akkor is jelentős hasznot hoz, ha semmit nem kezdenek vele. De mivel Natura 2000-es terület, így hektáronként 80 ezer forint támogatással lehet számolni, ami 45 millió forint „ajándék pénzt” jelent évente. A térségben tevékenykedő többi gazda ugyanakkor az említett gazdasággal együtt hoppon maradt: itt 2010 óta nem jutott ideje a földalapkezelőnek a földpályázatok lezárására. A kedvezményezettek közétartozik Márkus László tiszafüredi gazdaköri vezető is. Ő a korábbi kormány elleni gazdatüntetések egyik helyi szervezője. Úgy kapott ideiglenes használatba 80 hektárt az államtól, hogy a földet az előző gazda már bevetette búzával. Neki így csak aratnia kellett. Márkus több mint 40 hektárnyi földbérletet is kapott egy olyan régióban, ahol rengeteg állattartó gazda pályázott, mégis egyedül ő nyert.

Abádszalókon az NFA – élve elővásárlási jogával – beavatkozott egy földadásvételi ügyletbe, és megvette a földet egy családi gazdálkodó elől. Ezután a közpénzen megvett földet pályáztatás nélkül odaadta egy szintén Magosz-közeli nagygazdának mélyen a piaci földbérletár alatt (aranykoronánként 1250, azaz hektáronként nagyjából 20 ezer forintért, miközben arrafelé 50 ezer forintért lehet egy hektár földet egy évre kibérelni).

Az NFA több mint 30 ezer hektár, pályázat nélkül használatba adott állami földet kezel. De nem tudni, hol, mekkora területekről van szó, és kik profitálnak belőlük. A Blikk korábbi kérdésére az NFA illetékesei azt válaszolták, hogy a kérdéses adatok nincsenek a birtokukban, majd egy bírósági eljárásban elismerték: ők az adatkezelők. De jelezték, hogy azokat – élve az időközben módosított adatvédelmi törvénnyel – nem akarják kiadni.

Szabó Rebeka, az Együtt–PM agrárpolitikusa maga is több adatkérési ügyben érintett. Először a lepsényi gazdák keresték meg panaszukkal, akik hosszú ideje jelzik művelési igényüket a határban lévő 1200 hektárnyi földre. Ám hiába, mert pályáztatás helyett az NFA évről évre a Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó Dél-Balaton Agro Kft.-nek adja azt. Szabó Rebeka szerint az NFA a megbízási szerződések intézményét ugyanarra használja, mint a földhaszonbérlet-pályázatokat: a nyilvánosságot és a versenyt kizárva, politikai érdekeknek megfelelően, fideszes kötődésű vagy helyben jó kapcsolatokkal rendelkező személyeket juttat vele földhöz és támogatásokhoz. Ez lehet az oka, hogy nem ad tájékoztatást az összesen félbalatonnyi területű „ideiglenesen használt” állami föld haszonélvezőiről.

 

Bivalyok a Kilenclyukú híd elõtt
Bivalyok a Kilenclyukú híd elõtt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.