A céltábla nem lő vissza
Mikor indul az új híradó a Story4-en?
Szeptember elején.
A Magyar Nemzet július végén arról cikkezett, hogy a „szabadon értelmezett hírekkel operáló műsor” valójában „riportnak álcázott kormányellenes műsor” lehet, amit Szabó György, a Story4 tulajdonosának, a Sanoma Budapestnek „remek baloldali kapcsolatokkal bíró” vezérigazgatója a tervezett reklámadó miatt „erőltet”. Minderre Kocsis Máté fideszes kommunikációs igazgató is ráerősített sajtótájékoztatóján. A Sanoma a feltételezéseket visszautasította, többek között arra hivatkozva, hogy a portfóliójukba tartozó termékek – szórakoztató jellegük miatt – alkalmatlanok arra, hogy politikailag elfogult tartalmak jelenhessenek meg bennük. Ezzel együtt: azért egy híradó tudja alakítani a közgondolkodást, hiszen éppen ez a lényege, informálni, eligazítani, gondolkodásra késztetni. Szóval, valójában milyen híradó lesz az önöké?
Elnézést kérek, de nem szeretnék erre reagálni. Apám, akitől nagyon sokat tanultam, amikor elkezdtem tévézni, azt monda: a céltábla nem lő vissza. Márpedig egy tévés műsorvezető mindig céltábla. Ehhez tartom magam azóta is – bár ebben az esetben nyilván nem rólam volt szó. Lehet, hogy ez egy téves szerepfelfogás volt, és sokkal nyíltabban kellett volna beszélnem az elmúlt évtizedekben arról, hogy milyennek látom a világot. Lehet, hogy elszúrtam. Ha több lenne a nyíltság, kevesebb lenne talán az inszinuáció. De az tény, hogy ma Magyarországon vagy barát vagy, vagy ellenség. Árnyalatokkal semmire sem mész. A középen állásnak ugyanakkor van egy számomra rossz hangulatú mítosza, mintha attól, hogy konzervatív, baloldali vagy liberális a gondolkodásod, nem mondhatnál igazat. Mondd egy angol újságírónak, hogy te minden pillanatban középen állsz a pártok közt – ki fog röhögni. A pártok határozzák meg, mit mondasz? Hát nem az a dolgunk, hogy igazat beszéljünk? És, ha tévedtél, azért tévedtél, mert azt mondták neked, hogy hazudj? Ha a Fideszre vagy az MSZP-re vagy bárki másra szavazol, akkor ebből következően hazudsz a tévében? Jó lenne nagy coming outokat látni, hallani. És új alapokon tisztelni egymást. Olykor megbocsátónak, tapintatosnak lenni. Nem bosszút állni. A Sanoma szerkesztőségeiben tisztességes, jó szándékú szakembereket látok. Látnivalóan ez volt a válogatás alapja. Nekem legalábbis nem mondott senki semmi mást. Úgyhogy nem számítok fondorlatra. Egyébként pedig elfogadtam ezt a munkát és nem fogom feladni, még ha talán közvetlen érdekeim nem is azt diktálják, hogy előtérben legyek a következő időszakban.
Akkor mire véli ezt a támadást?
Látok érdekeket, ellenérdekeket is, bizonyos szintű támadásra számítani kell, ha az ember belép egy zsúfolt piacra. Tény, hogy a kifejezések meglepően erősek voltak, de ezen a szinten nem igazodom el.
Óvatos válasz. Ezek után azért a reklámadóról nehéz lesz úgy riportot csinálni, hogy a Fidesz ne kössön bele.
Semmivel sem könnyebb és semmivel sem nehezebb. Én a saját szabályaim szerint dolgozom, melyeket tapasztaltam, megtanultam. Műsorvezetőként pedig az lesz a dolgom, hogy minél pontosabban, izgalmasabban és érthetőbben összefoglaljam a közéleti történéseket. Rajtam kívül ott a főszerkesztő, a szerkesztők, a riporterek, Bakos Piroska, Benyó Rita, Baló György, Siklós András, Ignáth Márk, Németh Árpád, M. Kiss Csaba, vagy a fiatalok közül Péterfi Judit, Vidos Mihály, szóval ez egy márkás csapat, olyan melynek a közös nevezője a szaktudás, azt pedig nem hiszem, hogy bármi megnehezítené a reklámadóról szóló tárgyszerű tájékoztatást.
A híradó „arca” azért mindig meghatározza a legfontosabb mondanivalót, a hírsorrendet és a hangsúlyokat. Tehát, milyen híradót képzel el?
Újra mondom: nem én képzelem el. Többen vagyunk. A műsor valójában csak félig lesz híradó. Nem arról fog szólni, hogy a napi tíz-tizenöt legfontosabb hírt bemondjuk, ennél egy árnyalattal újszerűbb vállalkozásról van szó. Azt az öt-hat hírt, amit az adott napon a legfontosabbnak, legérdekesebbnek találunk, összefüggéseiben próbáljuk majd bemutatni, mélyebben feltárni, bemutatva a hátterét is.
Elsősorban belpolitikai híreket fognak feldolgozni?
Természetesen igen, de próbálunk figyelni a világra is, amit az is megkönnyít, hogy itt nincs az a stressz, mint egy többmilliós nézettségű kereskedelmi híradónál, hogy a külpolitikai híreknél a nézők egyszerűen átkapcsolnak egy másik csatornára. Amúgy pedig a „politikai” szóval gondjaim vannak. Nevezzük inkább közéletnek. A világ legjobb hírműsoraiban erősen háttérbe szorulnak a szorosan vett politikai hírek. Arról kell beszélni, ami mindannyiunk életét meghatározza. Olykor kicsit nagyobb hangsúlyt fektetünk szóvivők csatáira, mint feltétlenül kellene.
Mi a Story4 leendő híradójának, a Hír24-nek a célcsoportja?
Legalább érettségizett, inkább városi, 18 év feletti nézők képezik az elsődleges célcsoportot. 2011-ben kerestek meg a Story4-től, mert kicsit változtatni akartak azon a bulvár hangulaton, ami a csatornát körüllengte. Emellett súlyos problémát jelentett a csatornának, hogy az este hét óra utáni műsorsávban nem volt képes megtartani a nézőket, akik átkapcsoltak a kereskedelmi hírműsorokra. Azzal kerestek meg, hogy készítsünk egy napi, informatív, izgalmas műsort, hogy ebben az idősávban növeljük a nézettséget.
Mi a nézettségi elvárás a híradóval szemben a tulajdonosok részéről?
Nincs megfogalmazva ilyen elvárás, aminek örülök is, ez nagy különbség például az RTL-hez képest. Emlékszem, Dirk Gerkens, az RTL vezérigazgatója egyszer azt a kérdést tette fel nekem, hogy az állásod teszed rá, hogy fél éven belül megverjük a TV2 híradóját? Kissé vakmerően rávágtam, hogy igen. Nem vesztettem el az állásomat.
A megkeresése óta eltelt másfél év. Azért ennyi idő nem kell egy hírműsor összeállításához.
Nem, de tavaly volt egy nekibuzdulás, az kicsit még a Hír24 site-ra épült volna, de fordítva helyesebb. Most így próbáljuk.
A híradózás talán a legdrágább tévés műfaj, ezért is kérdés, hogy a tulajdonosok miért döntöttek egy új híradó elindítása mellett.
Ez egy közkeletű tévedés. Nem olcsó, de ha egyszer beleteszed a pénzt, akkor nagyon sok helyen növelheti a nézettséget. Ha azt vesszük, hogy a kereskedelmi csatornákon, különösen a TV2-őn lassan már híradó híradót ér reggeltől estig, akkor a fajlagos költsége már jóval alacsonyabb.
Az egykoron ön által vezetett TV2 Tények mára „bűntényekké”, a közszolgálati hírműsorok pedig kormányzati propagandacsatornákká váltak. A nagy kertévék közül az RTL készít közéleti híradót, azt is a II-es csatornán. Mit gondol, miért nem készítenek a kereskedelmi tévék közéleti híradót?
Nem szeretném minősíteni korábbi munkahelyeimet, és főleg nem szeretném, ha összemosnánk az RTL-t és a TV2-őt. Úgyhogy csak általában válaszolok: sokszor józan kockázatkerülésről van szó.
Politikai kockázatra gondol? Vagy arra, hogy a bűnügy és a bulvár biztos befutó?
Ha megengednek egy kis kitérőt, én eredetileg sportriporter voltam, mert nagyon utáltam a kommunizmust, de gyáva voltam tenni ellene. Akkor kerültem a hírműsorokhoz, amikor jött a rendszerváltás. Végig közvetítettem a taxisblokádot, miközben fogalmam nem volt, mi történik körülöttem. Aztán belekerültem a médiaháború kellős közepébe, ki is penderítettek a közrádióból. 1994-ben kerültem az Objektívhez, ami miatt SZDSZ-bérencnek kiáltottak ki. Azután 1998-ban, 34 évesen miniszterelnök-jelölti vitát vezettem a Közgázon, holott voltak akkor arra érdemesebbek. Harmincöt évesen az olajügy kellős közepén, súlyos titkosszolgálati cselszövések között találtam magam. Az általunk készített tévéműsor miatt rendkívüli parlamenti ülést tartottak, én meg ott álltam és néztem, hogy mi történik. Kimentem Belgrádba tudósítani, erre elkezdtek bombázni. Ebben a műfajban van kockázat, de ezt ilyen világosan csak most látom már. Ha tudtam volna húszévesen, sok mindent másképpen csináltam volna. Szóval értem a kockázatkerülést.
Az ön generációjához tartozók közül –Pálffy István, Kereszty Gábor, Sváby András, Radnai Péter, Bocskay Zsolt, Frei Tamás, Friderikusz Sándor, Nika György, Szellő István – kevesen maradtak a médiában, és azok is inkább szórakoztató műsorokat vezetnek, mint Friderikusz, holott ő is a politikai újságíráshoz ért a legjobban. Mit gondol, a tévéknek vagy a közönségnek nincs szüksége ezekre az arcokra?
És Geszti Péter, Palik László és még órákig tudnám sorolni. Ez volt az a generáció, amelyiket a rendszerváltás kilőtt, mint az ágyúgolyót. Kevés tapasztalatunk volt, nem voltunk párttagok, sem ügynökök, az előttünk járók egy részével ellentétben. Mi húszharminc évesen kaptunk olyan lehetőséget, amit szerintem nem szabadott volna. A többség kiégett vagy elindult a pénzkeresés irányában. Nagyon sok tehetség volt ebben a generációban, és nekik, nekünk lett volna dolgunk végig követni a rendszerváltást, építeni egy új államot, ha úgy tetszik, egy tisztességes, bátor, önálló, releváns, közszolgálati és kereskedelmi médiát. Ez nem sikerült. Nem ismertük eléggé az országot. Mi a jövőt akartuk építeni, mások viszont a múltat akarták rendbe tenni. Vagy egyszerűen csak bosszút állni. Nem voltak meg az alapok egy ilyen hatalmas változáshoz. Nem lehet évtizedeket, esetleg évszázadokat átugrani egy országban. Óriási tanulság. Végig kell járni az utat. Elfogadtuk a verseny mindenhatóságát, holott az együttműködés legalább olyan fontos, mint a verseny. Természetesen nem a szó modern politikai felhangjára gondolok. Szóval rossz alapokon indult a generáció és szétszóródott.
Korábban is beszélt a média iránti csalódottságáról, amikor azt mondta hogy semerre nem halad a magyar televíziózás. „Olykor sasszézik egyet, olykor csinál egy szaltót, de lényegileg egy helyben marad. Nincs pénz, nincsenek vakmerő vállalkozások, igaz, nagy bukások sincsenek. Volt már jobb korszakunk”. Ha ön lenne egy kereskedelmi tévé vezérigazgatója mit csinálna másként, milyen kockázatot vállalna, milyen vakmerő vállalkozásokat indítana el?
Nem indítanék, épp erről van szó. Ha rám bíznának egy sokmilliárdos céget, akkor nyilván próbálnék megfelelni részvényeseknek, és semmit nem kockáztatnék. Csak a biztos profi tra törekednék. Én akkor kezdtem tévézni, amikor a tévés személyiségeket még szerették. Kudlikról, Antalról, Dériről, Vitrayról beszélek a nyolcvanas években. Tévésnek lenni ma azt jelenti, hogy lehet dobálni szarral töltött lufival, és minél inkább dobálnak, annál többen nézik. Minél nagyobb marha valaki, minél jobban lehet utálni, annál nagyobb hasznát veszi a média. Ebben én nem tudom magam feltalálni. Erre utaltam azzal, hogy volt már jobb korszakunk.
És mit gondol a tévézés jövőjéről? Sokan temették, mondván az internetes, mobil hírszolgáltatások elsöprik a tévézést, mégis Nyugat-Európában és az USA-ban is üzletileg fennmaradt a klasszikus híradó, ahogy hazánkban is.
A tévékkel továbbra is nagyon könnyű pénzt keresni, a webbel pedig nagyon nehéz. Még nem alakult ki az internetes hírtartalmak eladásának biztos profitot termelő üzleti modellje, ez pedig életben tartja a híradókat. Szakmai szempontból viszont a hírfogyasztók többsége estére már tájékozottan ül le a híradók elé, mert az információk kilencven százalékát már napközben beszerezte az irodai számítógépén vagy az okostelefonján. Éppen ezért ma már egészen más tartalmú és struktúrájú híradót kell csinálni, mint akár öt évvel ezelőtt. A nagy kérdés, hogy a következő nemzedék egyáltalán néz-e majd tévét. A gyerekeimet már le sem lehet ültetni a tévé elé, eszközként egyáltalán nincs jelen már az életükben. Ha mégis, akkor is mint szocializációjukat gerjesztő eszköz. Például a tehetségkutató show-műsorokat azért nézik, mert ott lóg az összes haverjuk a Facebookon és erről beszélnek.
Ezek után kíváncsiak volnánk, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetem rektorhelyetteseként és oktatójaként milyen utánpótlást képez?
A hallgatók többsége már nem újságíró akar lenni, hanem tartalomelőállító, tartalommenedzser. Különböző platformokban gondolkodnak, a tévés műsorkészítési osztályt is csak azért hívják így, mert így van akkreditálva. Ez a korosztály már azt sem tudja, ki volt Antal Imre, pláne azt, hogy ki vagyok én. A Sanománál egyébként éppen az fogott meg, hogy egységes, integrált hírszolgáltatásban, tartalomelőállításban gondolkodnak, ebben hatalmas lehetőség rejlik, ha belegondolunk, hogy sok városban a buszon, a taxiban, de még a liftben is monitorok fogadnak mozgóképes tartalmakkal, ám ez itthon még egyáltalán nem terjedt el.
A közönség elsősorban tévésként ismeri, közben viszont több könyvet is írt, krimit, szerelmi történetet, interjúkötetet. Mi volt ez? Kísérlet? Pénzkeresési lehetőség? Kitérő?
Amikor 2009-ben kiléptem a TV2 épületéből, komolyan azt gondoltam, hogy soha többé nem fogok a hagyományos médiában dolgozni. Ezért is kezdtem írni, és ezért is alapítottunk könyvkiadót. Az elmúlt négy év ebből a szempontból sikeres volt. A kiadó fejlődik, ami egy évente 15-20 százalékkal szűkülő piacon komoly eredmény. Azt, hogy milyen minőséget érnek el a saját könyveim, nem nekem kell megítélnem, azt inkább a szakmára és a közönségre bízom. Nekem azonban a tévézés az igazi szakmám. Ezért is térek ide vissza újra.
