Mesterházy Attila: Ebből így elég volt...

Akárhogy is lesz, szeptemberben le kell zárni az Együtt-tel a választási együttműködéssel kapcsolatos tárgyalásokat, mert nem egymással, hanem Orbán Viktor leváltásával kell foglalkoznunk – nyilatkozta a Népszabadságnak Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke közölte, ha az előválasztási javaslatukat az Együtt elutasítja, akkor azonnal megkezdik a tárgyalásokat a Demokratikus Koalícióval, a szociáldemokratákkal és a Liberálisokkal.

Gyakran szoktak a leendő szövetségesek ultimátumot adni egymásnak?

Szövetségesi tárgyaláson nem történhet ilyen. Különösen nem úgy, hogy a sajtóban előbb jelenik meg a javaslat, mint ahogy arról a tárgyaló fél tudomást szerez. Az én javaslatom egy válaszreakció volt arra, hogy ha Bajnai Gordon kényszerhelyzetet teremtve átírja az egyeztetés menetrendjét, akkor legalább az embereket is megfelelően vonjuk be ebbe a folyamatba. Mi azt mondjuk, hogy ne közvéleménykutatók vagy lájkok, hanem hús-vér emberek döntsenek ebben a kérdésben. Hiszen ők fognak voksolni jövő tavasszal is.

Eddig sem volt könnyűnek mondható az MSZP és az Együtt–PM egymásra találása, de az egyéni körzetekről való tárgyalások mégis mintha hirtelen akadtak volna el. Mi volt az a pont, ahol felborult a menetrend?

Személy szerint most pénteken éreztem először azt, hogy megakadtak a tárgyalások. Mi nyitottan és kompromisszumkészen folytattuk az egyeztetéseket. Egy korrekt és komoly javaslatot tettünk az asztalra. A megelőző két napot végigbeszéltem a megyei elnökökkel, hogy hol és miként lehet még jobban figyelembe venni a tárgyaló partnerek érdekeit. Ennek lett az eredménye, hogy harmincöt választási körzetet átengedtünk volna, amelyből húsz-huszonkettő győzelemre esélyes körzet volt. Ezeken felül akart legutóbb Bajnai Gordon további hat-hét erős szocialista körzetet kicserélni; így például újpesti, nyíregyházi, komáromi, miskolci vagy pécsi kerületeket. Menet közben viszont az is kiderült, hogy több olyan jelöltjük van, akiket bediktáltak ugyan mint lehetséges indulójukat, az érintettek azonban nekünk határozottan cáfolták, hogy az Együtt–PM színeiben indulnának a választáson, tehát még számos nyitott kérdés maradt, éppen ezért engem meglepett ez a menetrendet felrúgó fordulat.

Bajnai Gordon egyfajta, kutatáson alapuló előválasztást javasolt a miniszterelnök-jelölt személyéről. Ön ezt azzal fejelte meg, hogy ne csak önök között, de a 106 egyéni körzet lehetséges indulói között is legyenek előválasztások. Ez utóbbi nem csak arról szól, hogy sarokba szorítsa az Együtt–PM-et, hiszen tudhatóan nincsen mindegyik körzetben saját jelöltjük és szervezetük?

Bajnai javaslata nem előválasztás, hanem közvélemény-kutatás. Az viszont eddig is minden hónapban volt, és lesz is. A nyári hónapokban Bajnai Gordon és én is végigjártam az országot, ami után a kutatócégek már megmérték a támogatottságokat; vagy úgy is mondhatnám, amit szorgalmaznak, azon valójában már túl vagyunk. Ami pedig a mi javaslatunkat illeti: nincs benne semmilyen provokáció. Mindössze abból indultam ki, amit a tárgyaláson végig hangsúlyoztak, vagyis hogy mind a 106 körzetben el tudnak önállóan indulni. Ehhez pusztán annyit tettem hozzá, hogy ha a miniszterelnök-jelöltek kapcsán megkérdezzük az embereket, és lehetővé tesszük, hogy érveljenek saját személyük mellett, akkor úgy fair, ha ezt a többi jelölt esetében is biztosítjuk. Ez így tisztességes. Ráadásul két hét alatt le lehet vezényelni a folyamatot. A valós verseny mindig jobb, mint egy kutatás. Bajnai Gordon személyesen ezt a forgatókönyvet egyébként megfontolandónak tartotta, vagyis ez egy közös megoldás lehet.

A választási szakértő Karácsony Gergely viszont – aki a PM részéről az Együtt egyik szövetségesi vezetője – blogjában arról értekezett, hogy az MSZP javaslata miért nem vállalható…

Ezt akkor majd házon belül egymással megbeszélik.

Abban az esetben, ha az Együtt-tel nem sikerül megállapodásra jutni, mikor és milyen formában kezdik meg a tárgyalásokat Gyurcsány Ferenccel (DK), Schmuck Andorral (MSZDP) és Fodor Gáborral (Liberálisok)?

Mi széles szövetségi politikában és közös listában gondolkodunk. Ebben eddig is következetesek voltunk. Ehhez a mi elképzelésünk szerint további szövetségesek bevonása is szükséges, így például az ön által említett szervezeteké. Ha az előválasztási javaslatot az Együtt–PM elutasítja, akkor mi azonnal megkezdjük velük a tárgyalásokat.

Ön azt mondta egy korábbi Népszabadság-interjúban, hogy az MSZP „egyedül is képes elnyerni az ezüstérmet” a jövő évi választáson, de ebben a játékban a győztes visz mindent, amihez pedig jelen állás szerint az ellenzék együttműködése kell. Ha Együtt-szövetség végül mégsem lesz, azzal nem deklarálják előre saját vereségüket?

Egyáltalán nem. A szövetség nem pusztán két félre vonatkozott sohasem. Bajnai Gordon is arról beszélt az elmúlt időszakban, hogy minden demokratikus ellenzéki erőre szükség van. Mi már januárban elkezdtük az egyeztetéseket a többiekkel, mert Bajnaiék akkor még időt kértek. Az Együtt kérésére szűkítettük le a tárgyalások résztvevőit két félre, de mindig jeleztük, hogy ezt a kört majd újra szélesíteni kell.

Olvasni olyan véleményt a mostani, ellenzéki eseményekkel kapcsolatban, miszerint Mesterházy és Bajnai valójában már csak arra játszik, hogy a másikat tudja majd hibáztatni Orbán Viktor újabb győzelméért.

Ezt a mostani helyzetet nem mi idéztük elő. Mi az elmúlt hetekben mindvégig a tárgyalásos megoldás, nem pedig az egymás ellen folytatott verseny mellett voltunk. Pénteken úgy ültem tárgyalóasztalhoz, hogy még olyan körzeteket is megnyitottunk Bajnaiék számára, amelyeket korábban mozdíthatatlan szocialista körzetnek gondoltunk. Ha valóban már csak a kármentésre törekednék a győzelem helyett, akkor mind erősebben bezárkóznék, és elfogadhatatlan javaslatot tettem volna. Az MSZP ehhez képest az Együtt–PM érdekeit még inkább figyelembe vevő javaslatot tett, hiszen társadalmi támogatottságukhoz és országos szervezeti erejükhöz képest felülreprezentált az ajánlatunk.

Meddig folytatják még a civakodást?

Akkor minden vitás helyzetet minősíthet civakodásnak. De abban igaza van a választóinknak, hogy ebből így elég volt. A következő napokban hivatalos formában is meg fogjuk tenni javaslatunkat az Együtt–PM felé, amelyre nyilván ők megfontolás után válaszolni fognak. Ha ez megvan, mindenki számára világos lesz a képlet. De akárhogy is lesz, szeptemberben le kell zárni ezt a folyamatot. Mert nem egymással, hanem Orbán Viktor leváltásával kell foglalkoznunk.

Mesterházy Attila: A hús-vér emberek döntsenek
Mesterházy Attila: A hús-vér emberek döntsenek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.