Az új munka törvénykönyve (Mt.) szerint a szabadságot úgy kell kiadni, hogy „a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább tizennégy egybefüggő napra mentesüljön a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól”. A korábbihoz képest a foglalkoztatottak kedvezőbb helyzetbe kerültek, kérdéses azonban, hogy a gyakorlatban ebből mit érzékelnek.

A szabadságolások miatt nem túl gyakori a munkahelyi konfliktus

Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint szinte biztos, hogy vannak olyan cégek, amelyek nem veszik túl komolyan ezt a rendelkezést, és ha nincs súlyosabb konfliktus emiatt, annak részben az lehet az oka, hogy egyre kevesebben tudnak kéthetes nyaralásra befizetni.

Ahol folyamatosan, megszakítás nélkül folyik a termelés – például a gyógyszer- és a vegyiparban –, ott általában nyárra időzítik a nagy éves karbantartást, ami többnyire kéthetes leállást jelent, a szabadság tehát jól tervezhető – állítja Székely. Egyes vállalkozásoknál viszont erre nyáron csak öt napot szánnak, és ott már korántsem biztos, hogy az egybefüggő két hetet mindenkinek biztosítani tudják. Ezért bevett gyakorlat, hogy – akár tetszik, akár nem – a karácsony és a szilveszter közötti időszakban küldik szabadságra a dolgozókat.

A nem folyamatosan termelő cégeknél – legalábbis azoknál, ahol erősek a szakszervezetek, és kollektív szerződést is kötöttek – már az év elején szabadságolási tervet készítenek, így a dolgozók többé-kevésbé akkor mehetnek szabadságra, amikor szeretnének. Székely mindazonáltal hangsúlyozta: a foglalkoztatott a szabadságot az Mt. szerint nem kiveszi, hanem azt a munkaadó kiadja neki, és valamilyen fontos gazdasági érdekre hivatkozva a vállalkozás az előre megállapítotthoz képest eltérő időpontot is meghatározhat. Szerencsére erre csak kevés példa akad, és a szabadságok miatt nem túl gyakori a munkahelyi konfliktus. A szakszervezeti vezető persze nem tartja kizártnak azt sem, hogy a magukat kiszolgáltatott helyzetben érző dolgozók inkább nem „balhéznak”.

A kis- és közepes vállalkozásoknál a szakszervezetek nemigen vannak jelen, Székely csak a személyes tapasztalatai alapján állítja, hogy azoknál az Mt. szabadságra vonatkozó rendelkezéseit kevésbé veszik komolyan. Szerinte még az is előfordulhat, hogy a törvényes időnek csak a töredékét adják ki. De ennél is rosszabb helyzetben lehetnek a kényszervállalkozók, akikre önfoglalkoztatóként a munka törvénykönyve nem vonatkozik. Ha dolgoznak és adnak számlát, van pénz, ha leállnak egy-két hétre, nem kapnak egyetlen fillért sem.

A munkaadók egyébként általában nem szeretik, ha a dolgozóknak sok szabadságuk van – állítja Székely. Kifejezetten ellenezték például a kisgyermekes szülőnek járó legfeljebb hét nap pótszabadságot. De a szakszervezeti vezető szerint még az sem véletlen, hogy egyes cégek kifejezetten fiatalabb munkavállalókat alkalmaznak, mert nekik csak a húsz nap alapszabadság jár, míg 45 év felett további tíz nap pótszabadságot is kell adni.

Nemigen van a szabadságok miatt munkaügyi vita a közszolgálatban – mondta kérdésünkre Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke. A zömében a közszférában működő érdekképviseleteket tömörítő konföderáció vezetője szerint kialakult egyfajta rend, hiszen a pedagógusok a nyári szünetben pihenhetnek, s az óvodák és a bölcsődék ugyancsak igazodtak ehhez: legalább két hétre, esetleg egy hónapra azok is bezárnak. A bíróságokon ítélkezési szüntet tartanak ilyenkor, és a közigazgatás is csak alapjáraton üzemel.

Az egészségügynek viszont működnie kell, hiszen a rendelőket és a kórházakat nem lehet bezárni. Helyettesítésekkel, a tervezhető orvosi beavatkozások ütemezésével azonban többnyire sikerül megoldani, hogy legalább két hetet mindenki pihenhessen.