Széll Kálmán tér: jövőre kezdődhet az átépítés

Szeptember végén-október elején írják ki a Széll Kálmán tér új arculatának kialakítását, illetve ehhez kapcsolódóan a budai fonódó villamospálya megépítését célzó kivitelezői tendert – értesült a Népszabadság.

A részletes kiviteli tervek határidőre elkészültek, így megkezdődhetett az építési engedélyezési eljárás. Ennek lefolytatására két hónapjuk van a hatóságoknak. Az engedélyek csak együtt – a néhaiMoszkva tér átépítésére, illetve a budai fonódó villamos kialakítására – adhatók ki. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az addig rendelkezésre álló időt az unióval, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel és a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt.-vel való egyeztetésre használja fel a tenderkiírás részleteinek meghatározásához.

A kivitelezői pályázat lebonyolítása várhatóan három-négy hónap, így az építkezés legkorábban 2014 elején kezdődhet meg. Engedélyek híján egyelőre a bontási munkákkal is várni kell. Az átadás jelenleg érvényes időpontja 2015 nyara, míg az uniós támogatással 2015 végéig kell elszámolnia a BKK-nak. A holding nem tart a projektek ellehetetlenülésétől, holott az eredeti menetrend szerint csaknem egyéves csúszásban van a beruházás. A korábban legalább kétévesre becsült kivitelezési időre tekintettel ugyanis eredetileg már idén nyáron, jövő év elején hozzá akartak kezdeni a munkához.

Ehhez viszont már tavaly le kellett volna folytatni az engedélyezési eljárást és a kivitelezői tendert. Csakhogy a tér felújításához szervesen kapcsolódó budai fonódó villamosprojekt körüli szakmai és politikai vita jócskán elhúzódott. Mint azt megírtuk, Buda egyik legfontosabb csomópontjának rendezése évtizedek óta napirenden van, de a források szűkössége, illetve a főváros és a kerületek közötti érdekellentétek megakadályozták a cselekvést.

Az utolsó jelentős lépés az ügyben a területre vonatkozó szabályozási keretterv 2006-os elfogadtatása volt. Csakhogy pénz sem akkor, sem később nem akadt a mai formáját 1972-ben elnyert, ám azóta rendkívül leromlott tér megújítására. A teljes átépítés megvalósítási költségét 30 milliárd forintra becsülték akkoriban. Tarlós István főpolgármester, fordítva a sorrenden, előbb pénzt kért a 2011-es költségvetési törvényhez benyújtott módosító indítványában, későbbre halasztva a tervezést. Hárommilliárd forintot kapott az Orbán-kormánytól. Ám ebből a Széll Kálmán tér felújítása mellett a budai fonódóra és a fogaskerekűre is adni kell. Az állami pénz mellé természetesen uniós forrásokat is kerestek, amit a budai fonódóra meg is kaptak. A Fővárosi Közgyűlés egymilliárd forintos saját forrást szavazott meg.

A támogatási szerződések megkötése után elsőként a komplex műszaki tendert írták ki. A nagy vihart kavart pályázaton a Főmterv diadalmaskodott, így később e cég felhívására jelentkezhettek az építészek. A nyilvános tervpályázatot az Építész Stúdió Kft. nyerte meg. Így a kiviteli terveket Keller Ferenc csapata készíthette el a közlekedéstervező Főmterv Mérnöki Tervező Zrt.-vel közösen. A terv legfőbb erényének a tér „megtisztítását”, átláthatóságának növelését tartották. A nyertes pályázat emellett megtartja a metró legyező formájú épületét, de elbontják a toldalék épületeket. Az üvegépületben kapnak helyet a jegypénztárak, az információ és a metró forgalmi irodája.

A tér Szilágyi Erzsébet fasor felőli sarkához tolják az üzemi funkciókat, míg a másik irányba üzleteket terveztek. Lefedik az utasváró peronokat, a bérbicikli-, vagyis a Bubi-állomásokat, a B+R kerékpártárolókat pedig a Vérmező utcával párhuzamosan haladó új kerékpárút mentén alakítják ki. A két projekt megvalósításához szükséges 13milliárdot három – uniós, kormányzati és fővárosi – forrásból szedték össze. A pénz nagyobb részét a budai fonódó villamos viszi el, a tér új arculatának kialakításához a győztes építészek becslése szerint 1,3 milliárd forint kell. (A koncepciótervet készítő Finta Stúdió hárommilliárdra becsülte a minimálprogram költségét.) A megvalósítást immár a II. kerületi önkormányzattal folytatott heves vita sem akadályozza, mivel a Budapesti Közlekedési Központ a kerületi elképzeléseknek megfelelően módosította a budai fonódó terveit, így a Margit híd alatt áthaladó villamosvágány is megépülhet az északi, Frankel Leó út felőli ág mellett.

-
FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.