Ősszel utcára vonul az MSZP

Csaknem négyszázezren támogatták az MSZP áfacsökkentési kezdeményezését. Ősszel új, egyelőre titkos akciót indítanak.

Lezárult az MSZP aláírásgyűjtésének első szakasza, az ellenzéki párt az alapvető élelmiszerek áfájának huszonhét százalékról öt százalékra való csökkentése érdekében csaknem négyszázezer szignót gyűjtött össze az ország minden részén. A kezdeményezést még Mesterházy Attila jelentette be néhány héttel ezelőtt, miután a Fidesz az Országgyűlésben nem támogatta a szocialisták áfacsökkentésről szóló javaslatát.

Németh Szilárd, a rezsicsökkentésért felelős fideszes országgyűlési képviselő akkor azzal érvelt az áfacsökkentés ellen, hogy pártja „nem az áfa, hanem az árak csökkentésében érdekelt”, mert előbbi csak a szolgáltatóknak és a termelőknek kedvez, és nem jár automatikus árcsökkenéssel. A Fidesz korábban azzal támadta a szocialisták aláírásgyűjtését, hogy az valójában törvénytelen adatgyűjtés. Az ügyben még a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is szerepet kapott, egy bejelentés nyomán megvizsgálta az MSZP aláírásgyűjtését, de végül csak azt tudta megállapítani, hogy a politikai akció megfelel a törvényi előírásoknak.

Az áfacsökkentést szorgalmazó akciót a szocialistákkal szövetségre készülő Együtt 2014–PM szövetség vezetője, Bajnai Gordon volt kormányfő is kritizálta. Több interjúban és beszédében is úgy fogalmazott: nem elég szolidáris a kezdeményezés, nem elég baloldali és nem elég célzott, hiszen a gazdagabbak költségeit is csökkenti. „Ez a megoldás Simicska Lajos zsebében is többet hagy, amikor elmegy nagybevásárlásra” – mondta egy alkalommal Bajnai, hozzátéve: az áfacsökkentéssel hetvenmilliárd forint esne ki a költségvetésből, ennyi pénzből olyan problémákat lehetne megoldani, mint például a gyermekéhezés.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke és kampányfelelőse a Népszabadság kérdésére elmondta: választókerületenként legalább kétezer aláírást kellett összegyűjteniük a felelősöknek, ez néhány marginális esetet leszámítva mindenhol sikerült, sőt helyenként többször ennyi is összegyűlt. A négyszázezer szignót sikerként értékelik, a gyűjtéssel mégsem állnak le.

Molnár kérdésünkre elmondta: elsősorban Borsod és Szabolcs megyében voltak aktívak az állampolgárok, a budai kerületekben és Nyugat-Magyarországon kevésbé voltak fogékonyak az áfacsökkentési javaslatra, de ott is sok ezren adták végül aláírásukat a kezdeményezéshez.

„Az áfacsökkentés az általános elszegényedés miatt komoly segítséget jelentene a szociálisan nehéz helyzetben lévők számára. A kormány által támogatott rezsicsökkentés nem igazságos és nem fenntartható. A Fidesz nem hagyhatja figyelmen kívül ennyi ember akaratát, ez olyan erős társadalmi akarat, amely az emberek mindennapjairól szól, és amelyet legalább napirendre kellene venni. Érthetetlen, hogy a kormánypártok miért hagyják figyelmen kívül több százezer ember véleményét” – tette hozzá Molnár Zsolt. A szocialista politikus kérdésünkre megerősítette, hogy az ősszel az MSZP ismét utcán lesz, és újabb aláírásgyűjtésbe kezd, ennek témája azonban még nem publikus.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.