A jegyzővel vitetik el a balhét a botrányos igazgatóválasztásért

A képviselő-testület helyett egyetlen ember döntött a miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgatói pályázatáról. Persze nem a tantestület és a szülők által támogatott jelölt nyert.

Példátlan döntést hozott a fideszes többségű miskolci önkormányzat a város patinás, jó nevű intézménye, a Földes Ferenc Gimnázium igazgatói pályázata ügyében. A nyári szünetre hivatkozva ugyanis a jegyzőre testálták, hogy megítélje: melyik jelentkezőt tartja alkalmasabbnak a poszt betöltésére. Döntése, miszerint nem a tantestület és a szülői munkaközösség által elsöprő többséggel támogatott korábbi igazgató, Veres Pál, hanem a miskolci evangélikus gimnázium eddigi igazgatóhelyettese, Nagymáthé Sarolta mellett tette le a voksát, hatalmas felháborodást váltott ki a borsodi megyeszékhelyen, péntekre tüntetést is szerveznek.

Sokak szerint Kriza Ákos polgármester elvesztette a valóságérzetét, amikor azt hitte, a miskolciak torkán mindent le lehet nyomni: a Földes gimnázium ügye ugyanis közvetve vagy közvetlenül szinte valamennyi itt élő családot érint, vagy azért, mert valaki közülük odajárt, de akár csak azért is, mert büszke az intézmény eddigi hírnevére. Mások álságosnak tartják, hogy „a jegyzővel vitetik el a balhét”, s a jobboldali többségű önkormányzat látszólag mossa kezeit, hisz nem ők hozták meg a kellemetlen és kínos döntést.

A lassan egy éve húzódó ügy előzményeiről lapunkban is beszámoltunk. Tavaly nyár végén az iskola öregdiákjainak felhívására több százan demonstráltak a városháza előtt, azt követelve, hogy a fideszes többségű városi önkormányzat vegye figyelembe a szülők, a tanárok, a szakmai szervezetek, a jelenlegi és a volt diákok akaratát, s nevezze ki újra a régi igazgatót. A Földes évek óta előkelő helyen szerepel az ország legeredményesebb középiskoláinak toplistáján, az országos tanulmányi versenyek első tíz helyezettjei között az elmúlt öt évben taroltak a „földeses” diákok, megelőzve az összes miskolci középiskola tanulóit e rangsorban. Miután az iskola belépett az Arany János Tehetséggondozó Programba, vállalva, hogy hátrányos helyzetű gyermekeket is eljuttat az érettségiig, valamennyit romlottak a statisztikák, megdőltek viszont azok a vádak, amelyek szerint a korábbi igazgató irányítása alatt csupán „versenyistállóként” szolgált az intézmény.

Az intézmény igazgatói posztjára tavaly nyár elején írtak ki pályázatot: az első fordulóban egyedül Veres Pál addigi igazgató pályázott, ám a fideszes többségű önkormányzat elutasította a benyújtott pályázatot, s megbízott igazgatót nevezett ki. Egyes vélemények szerint a korábbi igazgató azért lett „persona non grata”, mert nem támogatta azt a kezdeményezést, hogy a „kommunista” Földes Ferenc helyett Széchenyi Istvánról nevezzék el az iskolát.

A második fordulóban már Dávid Enikő, a miskolci Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola történelem–ének-zene–karvezető szakos, nyugdíj előtt álló tanára is indult, s az sem szegte kedvét, hogy a Földes gimnázium tanári karából senki nem támogatta a pályázatát. A miskolci önkormányzat Molnár Péter (KDNP) vezette oktatási bizottsága végül azt javasolta, hogy érvénytelenítsék a második pályázatot is, és várják meg, amíg az állam lesz az oktatási intézmények fenntartója, s akkor az új munkáltató döntsön.

Nos, ennek is eljött az ideje: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ kiírta a pályázatot, amire ismét jelentkezett Veres Pál korábbi igazgató, s ezúttal is akadt kihívója, most egy másik egyházi iskolából. Nagymáthé Sarolta a miskolci evangélikus gimnázium helyettes vezetőjének pályázatát a Földes tantestületének mindössze 3,5 százaléka támogatta, szemben az intézményt tizenöt éve vezető direktor szinte százszázalékos támogatottságával. Az új pályázó elképzeléseit sokan lózungszerűnek, sablonosnak tartják.

A pályázatokat elvileg a miskolci önkormányzat oktatási bizottságának kellett volna véleményeznie – ebben vannak szakértők, jobb- és baloldali politikusok is. Néhány hete azonban a jobboldali többségű képviselő-testület azt a döntést hozta, hogy bizonyos esetekben ez a jog átruházható a jegyzőre. Nem sokkal később az új rendeletet már alkalmazták is.

Pont a Földes Ferenc Gimnázium esetében.

Az Együtt péntekre demonstrációt szervez, az MSZP szerint a polgármester nem háríthatja át a döntés felelősségét

Nevetséges arra hivatkozni, hogy nyári szünet van, ezért a jegyző véleményezze a pályázatokat. Sürgősségi ügyekben máskor is összehívták már a szakbizottságot vagy a képviselő-testületet – mondja Simon Gábor miskolci MSZP-s önkormányzati és parlamenti képviselő. Szerinte Kriza Ákos fideszes polgármester ezzel a trükkel sem háríthatja el magáról a döntés felelősségét, hiszen az új önkormányzati törvény értelmében ő a jegyző munkáltatója. Simon szerint – aki maga is „földeses” öregdiák – ebből az ügyből nem lett volna szabad politikai kérdést kreálni, oktatási szempontok szerint kellett volna mérlegelni a beadott pályázatokat. Az Együtt –a Korszakváltók Pártja miskolci szervezete péntekre Csiszár Miklós jegyző döntése miatt tiltakozó demonstrációt hirdetett, amelyre meghívta az ellenzéki pártokat, a jobboldaliakat és a liberálisokat, a civil szervezeteket, a Miskolcon élőket. Négy szocialista képviselő, valamennyien hajdani Földes-diákok, közleményben adta hírül, hogy magánemberként elmennek a demonstrációra, ugyanakkor szerencsésebbnek tartották volna, ha egy civil szervezet hirdeti azt meg.

Arra ugyanis végképp nem süthető rá, hogy politikai érdekei miatt igyekszik felhívni a városlakók figyelmét a városvezetés cinikus, mások véleményét semmibe vevő, agresszív magatartására – márpedig szerintük ezzel fog majd „takarózni” a fideszes többség.

Megkérdeztük a miskolci önkormányzat jegyzőjét az ügyben, aki azonban csak későbbre ígérte a választ. Az üggyel kapcsolatos testületi ülés Miskolc.hu-n olvasható jegyzőkönyvéből kiderül: az ellenzéki képviselők tiltakoztak a népképviselet csorbítása ellen, szerintük egy ilyen horderejű kérdés eldöntését nem lehet egyetlen személyre bízni, főként olyanra nem, aki oktatási kérdésekben járatlan. Ráadásul így sem derül ki, milyen szempontok szerint bírálta el a pályázatokat. A jegyző és a fideszes képviselők azonban azzal érveltek, hogy jogilag minden rendben van, a szervezeti és működési szabályzat nem tiltja, hogy ilyen kérdésekben átruházzanak döntési jogköröket. Majd megszavazták az előterjesztést.

A Földes gimnázium
A Földes gimnázium
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.