Összeszerelő ország
Tiszta képlet. Egyetlen dolog nem érthető csupán. Ha az anyagi javak átcsoportosítása lett a kormánypárt választott főtevékenysége, amit – ismerjük el – kimondottan eredményesen és sikeresen folytat, akkor mindeközben, mintegy mellékesen, miért kell az oktatást tönkretenni, és ezáltal sok százezer szegénységben élő gyerek életét előre elrontani? Harácsolni anélkül is lehet, hogy feldúlnák a közoktatást, a szakképzést és a felsőoktatást. És hát igaz, ami igaz: tulajdonképpen mindenki jobban járna, ha csak azzal foglalkoznának, amihez a legjobban értenek.
Nekik is egyszerűbb lenne az ügymenet, nem lenne ez a sok kellemetlenség, nem vonulnának mindenféle egyetemista szabadcsapatok az utcákon, nem bénítanák a forgalmat, a miniszterelnöknek nem kellene elit szórakozóhelyen nagy titokban fideszes ifjakkal találkoznia, cserébe pedig a fiataloknak is megmaradna a jövőjük. Nem lenne rossz alku. Mert azt minden túlzás nélkül leszögezhetjük, hogy az oktatáshoz nem értenek. Talán pontosabb úgy mondani, hogy a tanuláshoz. A tanulás és a munkaerőpiac kapcsolatához. A Fidesz számára a tanulás egyenlő a szakma elsajátításával. Ez lehet értelmiségi vagy fizikai szakma, mindegy, azért persze kicsit jobb, ha fizikai.
A fiatal azért jár iskolába, hogy fegyelmet tanuljon és tárgyi ismereteket szerezzen, aztán mehet a képesítésének megfelelő helyre dolgozni. Minél rövidebb ideig tartanak az iskolaévek, annál jobb. Ami a szakmán túl van, felesleges tudás. Felesleges a számtan és felesleges az idegen nyelv is. Az esztergáláshoz és az összeszerelő munkához ilyesmire nincs szükség, ezért nem is kell ilyen értelmetlen tárgyakat tanítani.
A felsőoktatás a széles alapú piramis nagyon szűk csúcsa. Az a jó, ha minél kevesebben mennek egyetemre, mert nincs szükség ennyi diplomásra, főleg nem bölcsészekre, akik, mint Klinghammer István felsőoktatási államtitkár mindent megvilágosító közléséből tudjuk, nem termelnek értéket. Ez az Orbán–Parragh–Demján-doktrína. Ami negyven éve volt utoljára divatos, akkor is már csak a világ lemaradó részében, ott, ahol a szocializmust építették. A világban azóta történt egy s más, de Magyarországon bizonyos körökben mindig gyanús dolognak számított a sikeresebb külföldi modellekre hivatkozni. Esetünkben arra az oktatási paradigmaváltásra, amelyet a globalizáció, az informatikai forradalom, a gazdaság szerkezetének átalakulása kényszerített ki.
A fejlettebb országokban a tanulás azóta nemcsak szakmát ad, hanem elsősorban a tanulás elsajátítását jelenti. Ezt a fordulatot az a tapasztalat tette elkerülhetetlenné, hogy szemben a korábbi gazdasági korszakokkal, napjainkban egy átlagos munkavállaló – legyen akár iparos, akár diplomás – dolgos éveiben nem egyszer, hanem négyszer-ötször vált munkahelyet, s a váltások közt időnként egy-egy új szakmát is el kell sajátítania.
Ez a fejlemény átalakította az oktatási rendszerrel kapcsolatos elvárásokat: az iskolának nem elég megtanítania egy adott szakmát, hanem meg kell tanítania alkalmazkodni a modern munkaerő-piaci követelményekhez. Ez teljesen más megközelítés. Ez a modell a mozgásra, a gyorsaságra, a reakciókészségre épül. Ebben a modellben tehát éppen azok az ismeretek értékelődnek fel, amelyek az Orbán–Parragh–Demján-doktrínában háttérbe szorulnak: az alapkészségek, a nyelvtudás, a közismereti tárgyak, a szociális és kommunikációs készségek. Mert az Orbán–Parragh–Demján-doktrína – szemben a mozgáséval – nagyon lassan hömpölyög, szinte mozdulatlan. A változatlanságra épül. „A mi programunk az az, hogy a nyugati típusú jóléti állam helyett, ami nem versenyképes, egy munkaalapú társadalmat alakítsunk ki” – jelölte ki a célt a miniszterelnök. A munkaalapú társadalom nála azt jelenti, hogy árut termelünk.
Nos, Németország is termel árut. A munka szó Németország vonatkozásában most már elég jól hangzik, az ország gazdasága a válság ellenére növekszik, versenyképes, és még a jóléti rendszert sem kellett feladni – Orbán Viktor mégsem ebbe az irányba tájékozódik. Neki ez a világ van válságban. Szemben a Kelettel, ami egyrészt válságban, másrészt nagy változásban van – csakhogy azt ő még nem tudja. Ő azt szeretné, hogy Magyarország összeszerelő műhellyé váljon, ahol az olcsó munkaerő működteti az idetelepített gyártósorokat. Csakhogy sosem leszünk annyira olcsók, mint más keleti államok, és még akkor is ott a kérdés: miért cél az, hogy az olcsósági versenyben nyerjünk? Márpedig: a szakképzés átalakítása, a közismereti tárgyak csökkentése, a tankötelezettség 16 éves korra szállítása mögött semmilyen más értelmet nem lehet fölfedezni, csak ezt.
Mi másért kellene a szakképzésből kivenni a közismereti tárgyakat? Miért ne tanuljanak magasabb óraszámban angolt, matematikát, informatikát a leendő marógépkezelők, kőművesek, asztalosok? Azért, mert – egy nagyon régen elavult nézet szerint – erre nincs szükségük. „Nem ördögtől való 15 éves korban munkába lépni” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök három éve, a Széll Kálmán Terv bejelentésekor. A köznevelési törvény elfogadásakor 16 évre módosították a határt, de azért Orbán akarata – micsoda meglepetés! – mégis érvényesült: a jogszabályok végül a 15 éveseket is beengedik a vállalati munkába. Ezek a tanoncok – tanműhely híján – értelmes munkát természetesen nem kapnak. Cserébe végezhetnek ingyenmunkát, ahogy azt egy rádióinterjúban Parragh László el is mondta. Szerinte ez a versenyképességet növelő intézkedés a nehéz gazdasági helyzetben.
„Nagyon erős a részvételünk a szakképzésben. Például, ha valaki ügyesen foglalkoztat tanulót a saját cégében, már az egy versenyelőnyt jelenthet neki, hiszen egy tanulót fel tud használni vagy alkalmazni tud árufeltöltésre, polcfeltöltésre, egy csomó munkának az elvégzésére, ami mindenkinek hasznos. Mert a tanuló megtanulja a cég működését. A cégnek pedig ez előnnyel jár” – fejtette ki az Iparkamara elnöke tavaly ősszel. Legyünk megengedők: ne tételezzük föl, hogy e doktrína hívei rossz emberek lennének. Ne tételezzük föl, hogy szerintük eleve ez a világ rendje. Induljunk ki inkább abból, hogy bizonyára hisznek ebben. Talán a nosztalgia miatt. Ők ugyanis ezt látták ifjúkorukban: szocialista típusú felsőoktatás (ahol egy generáció néhány százaléka kerül csak egyetemre), szűkülő érettségiszerzési lehetőségek, kiszélesített szakmunkásképzés. Ebben szocializálódtak. Ez a lényegük. A mozgásban lévő világ nem az övék – a változatlanság és a változtathatatlanság érzete nyújt számukra biztonságot.
És maguknak sem merik bevallani, hogy tévedtek. Ha belső jelentés támasztja alá, hogy a szakképzési rendszer a teljes összeomlás szélén áll, az sem elég bizonyíték. Legfeljebb agyonhallgatják. Majd helyrejönnek a dolgok, gondolják. Hát nem jönnek. Az is lehet persze, hogy egész egyszerűen teljesen tájékozatlanok. Ezt támasztaná alá a Széll Kálmán Terv megállapítása: „Akár a magyar szakképzést, akár a felsőoktatást tekintjük, jól látszik, hogy az oktatási rendszer egésze milyen távol esik a gazdaság és a munkaerőpiac tényleges igényeitől. Jelentős közpénzáldozattal olyan intézményeket is fenntartunk, amelyek nem szolgálják a gazdaság érdekeit, nem az értékteremtéshez, hanem összességében az államadósság növekedéséhez járulnak hozzá. Az egyetemek, főiskolák tömegével és drágán juttatnak olyan diplomákhoz fiatalokat, amelyek nem segítik bekapcsolódásukat a munka világába.”
Nos, semmilyen adatsor – se magyar, se nemzetközi – nem támasztja alá, hogy a hazai felsőoktatás drága lenne, és ne térülnének meg a költségei mind egyéni, mind társadalmi szinten. Ahogy nincs olyan nemzetközi kutatás és összehasonlító elemzés, amelyik ne azt mutatná ki, hogy a magas munkanélküliséget kizárólag az alkalmazkodást és a tanulást tanító iskolarendszerrel lehet elkerülni. Nyilván ezeket a kutatásokat is bölcsészek, közgazdászok végezték, az ő tudásuk pedig – mint tudjuk – nem értékteremtő. Van itt azonban még egy probléma: azok a fiatalok, akik a „megreformált” szakiskolákban végeznek, az első munkahely- és szakmaváltásnál – már ha eljutnak addig – kiesnek majd a munka világából. Esélyük sem lesz továbblépni.
A pénzt, amit a kormánypárt tagjai hazavittek, a gazdaság kitermeli. Csakhogy azt az anyagi kárt, amit egy generáció munkanélkülisége okoz majd, már nem lesz ennyire egyszerű pótolni, mert a lehető legszűkebbre vonják azok körét, akik kitermelhetik majd Orbán Viktorék nyugdíját. Igaz, neki és a Fidesz döntéshozóinak ilyen gondja nem lesz. Viszont azt a kárt, amit az oktatás átalakításával okoznak, egy egész generáció fogja megszenvedni. Tíz év alatt nem egymillió új munkahely lesz itt, hanem sok millió munkanélküli. Ez pedig azt jelenti, hogy ami előttünk áll, durvább lesz, mint a rendszerváltás sokkja volt.
