Miért nem nyerte el a Bolyai János-ösztöndíjat Demeter Tamás?

Minden értékelési szempontra maximális pontszámot kapott, az összbenyomásra nullát, így nem nyert ösztöndíjat a filozófusbotrány közvetett kirobbantója.

Vizsgálatot indított a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Demeter Tamás filozófus pályázatának ügyében. Demeter, akinek többek szerint köze volt a filozófusbotrány kirobbantásához, a Bolyai János kutatói ösztöndíjra adott be szakmai szempontból nem kifogásolt pályázatot. Ennek ellenére jelentkezését a bírálók elutasították, mivel az utolsó, „összbenyomás” címszóval jelzett kritériumra mindketten tízből nulla pontot adtak. Így alakult ki az a különös helyzet, hogy száz pontból csak nyolcvanat ért el, s így nem nyert a pályázaton.

Demeter Tamás
Demeter Tamás

Demeter Facebook-oldalára feltöltötte bírálóinak írásos indoklását. Az egyik bíráló morális okokra hivatkozott, míg a másik azt ígérte, egy későbbi szakbizottsági ülésen magyarázza meg döntését – a jegyzőkönyv szerint ez nem történt meg. „A benyújtott pályázat minden szempontból kiváló, a többi pályázatnál néhány esetben azért nem tudtam maximális pontszámot adni, mert nem közelítette meg Demeter Tamás pályázatát” – írta a filozófus anonim bírálója az indoklásban – írta az Index.

Lapunk e-mailen feltett kérdéseire Demeter nem válaszolt, ellenben az Indexnek röviden így kommentálta a történteket: „Mondja meg az, aki leírta, hogy mit jelent a morális ok, és hogy mi a jelentősége a pályázat szempontjából”. A filozófus szerint az ügy háttere sokkal összetettebb, mint hogy egy sima beszólásnak ilyen következményei legyenek.

A Magyar Nemzet korábbi cikkében megjegyezte, nem kizárt, hogy a filozófusbotrányban vállalt szerepe miatt állnak most bosszút Demeteren a Heller Ágneshez közel álló MTA-s filozófusok. A Magyar Nemzet értesülése szerint az „egyes számú” bírálást Erdélyi Ágnes, Heller Ágnes jó barátja írta.

Az Index szerint a „morális indok” a Cink.hu korábbi tippjét látszik alátámasztani, amely szerint az ügy hátterében az áll, hogy a filozófus állítólag 2009-ben antiszemita megjegyzést tett az MTA Filozófiai Intézetének igazgatóhelyettesére, Gábor Györgyre egy karácsonyi rendezvényen. Gábor György erről a Beszélő 2011. márciusi számában a következőt mondta: „(Demeter) többek között arról beszélt, hogy annak a pályázatnak a pénzét, amit Borbély Gábor igazgatósága alatt nyert el az intézet, és amiben én is részt vettem, Borbély Gábor kilopta, hazatalicskázta, hátizsákban elvitte. Nem tűrhettem, hogy ilyen vádakkal illessenek valakit a háta mögött, s nincs módja reagálni. Ráadásul ismertem a pályázat teljes anyagát, pénzügyi elszámolását, tudtam, hogy nem mond igazat… Amikor sokadszorra szóltam rá, megemelt hangon mondtam, hogy Tamás, ezt fejezd be, minden szavad hazugság. Erre azt felelte, hogy a te fajtád szokott hazudozni. Visszakérdeztem, mit értesz az alatt, hogy az én fajtám? Amire azt mondta, hogy pontosan tudod, mit értek ez alatt, azt, amire te gondolsz, a te mispochéd szokott hazudni. A mispoche család, tréfásan pereputty, egy jiddis szó, de az antiszemita náci és neonáci textusokban mint zsidó fajta szokott megjelenni. Félreérthetetlen volt, hogy az adott körülmények között nem a kedveskedő jiddis értelmében használja a szót.”

A Magyar Tudományos Akadémia sajtóosztályát megkérdeztük, hogy Demeter Tamás joggal tette-e ki Facebook-oldalára az értékelést.

Az Akadémia szerint a közpénzből finanszírozott nyilvános pályázat értékeléséről szóló értesítő levél semmilyen olyan adatot nem tartalmaz, amely ne lenne nyilvánosságra hozható. Az MTA elnöke – a sajtóból értesülve Demeter Tamás Bolyai-ösztöndíj-pályázatának értékelésével kapcsolatos eljárásról és megismerve a pályázat bírálatának indoklását – felkérte a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriumának elnökét, hogy kezdeményezze a bírálóknál a pontozás szöveges indoklásának kifejtését. Az MTA szerint következményeket latolgatni abból a szempontból, hogy a pályázó elnyerheti-e mégis az ösztöndíjat, nincs értelme, hiszen a kuratórium a rendelkezésre álló ösztöndíjkeretet kiosztotta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.