Eddig tucatnyian adtak megbízást Karsai Dániel ügyvédnek, aki korábban éveket dolgozott jogászként a strasbourgi bíróságon. Nem tudni, hányan követik a példájukat még, ám ha Strasbourg végül nekik adna igazat, az összességében milliárdokba kerülhet a magyar államnak, végső soron az adófizetőknek. Karsai az ügyvédi titokra és ügyfelei kérésére tekintettel nem árulta el, hogy kik a megbízói, sem azt, hogy hány ügyfél érdekében jár el majd Strasbourgban. Azt azonban elmondta, hogy nemcsak az emberi jogok bírósága előtt képviseli ügyfeleit, hanem itthon is, ahol alkotmányjogi panasszal éltek a döntéssel szemben. Azt szeretnék, ha az Alkotmánybíróság kimondaná a lényegében egy egész iparágat megsemmisítő törvény közjogi érvénytelenségét. Azonban az Alkotmánybíróság nem ítélhet meg kártérítést, a strasbourgi kereset létjogosultsága és indokoltsága tehát akkor sem szűnne meg, ha időközben idehaza a taláros testület számukra kedvező döntést hozna.

– Kevesen tudják, hogy nem csak akkor fordulhat valaki Strasbourghoz, ha idehaza már minden jogorvoslati lehetőséget kimerített – magyarázza Karsai. – Akkor is nyitva áll ez az út, ha Magyarországon nincs rendes jogorvoslati lehetőség. Tipikusan ilyen a nyerőgépek ügye. Egyelőre a nyilvánosság számára nem, illetve csak részben megismerhető indokok alapján a törvényhozás lényegében einstandolta sok száz ember vagyonát, sok ezer ember megélhetését.

– Már elnézést, ilyet legutóbb a kommunisták csináltak az államosításkor – mondta az ügyvéd, hozzátéve: – Önmagában az nem kifogásolható, ha az állam újra kíván szabályozni egy területet. Ehhez igen tág határok között joga van, és csupán politikai felelősséggel tartozik a döntéseiért. Bizonyos határokat azonban nem léphet át következmények nélkül egyetlen állam sem.

Százmilliókat öltek fejlesztésekbe – hiába

Karsai azt mondja, a magyar kormány megtehette volna, hogy kellő felkészülési időt ad az iparág szereplőinek arra, hogy érdekeltségeiket felszámolják, majd megfelelő kártalanítás mellett megszüntessék, akár államosíthatta is volna az egészet. Ebben az esetben azonban sem felkészülési időt nem hagytak az érintetteknek, sem a kártalanításukról nem intézkedtek. Mindennek a tetejében még jogorvoslati lehetőséget sem nyitottak számukra. Ilyet jogállamban, európai uniós tagállam polgáraival szemben nem tehet meg egyetlen állam sem – ez Karsai álláspontja.

Magyarországon az elmúlt években folyamatosan napirenden volt a nyerőgépipar problémája. 2011-ben jelentős adóemelést hajtottak végre, amelynek hatására a harmadára csökkent a pénznyerő gépek száma. Majd meghirdették a szerveralapú rendszerre való áttérést. Sok millió forintot, összességében százmilliókat öltek bele a vállalkozások a különböző fejlesztésekbe, hogy megfeleljenek a majdani elvárásoknak – ezt a pénzt sem fizeti nekik senki vissza.

Karsai szerint, ha voltak is szabálytalanul működő vállalkozások az iparágban – melyikben nem fordul elő ilyen? –, azok vélt vagy valós törvénysértéseiért nem lehet kollektív bűnösnek kikiáltani egy egész iparágat, és lényegében vagyonelkobzásra ítélni addig szigorú állami felügyelet mellett, törvényesen működő cégek sorát.

Lázár János érvei aligha hatják majd meg a strasbourgi testületet. A miniszterelnökségi államtitkár a döntés idején a már négy éve tartó világgazdasági válság során nehéz helyzetbe került, játékfüggő taggal megvert magyar családok sorsáért aggódott, továbbá a parlamenti döntés előtt nemzetbiztonsági kockázatról is beszélt, csakhogy ez utóbbi miatt még senki nem indított sem nyomozást, sem tényfeltáró vizsgálatot. A bíróság esetjogában ráadásul van példa hasonló esetre, amikor nem a döntést magát, hanem annak körülményeit tartották jogállamban elfogadhatatlannak. Vagyis azt, hogy az érintettek nem kaptak teljes, azonnali és feltétlen kártérítést.

Magyarországon ráadásul a helyzet – a kormányzat szempontjából – azért is nehezebb, mert még kevéssel a kifogásolt döntés előtt is több olyan intézkedés és előterjesztés született, amely azt sejttette az iparág szereplőivel, hogy a szerveralapú átállásé a jövő, érdemes tehát beruházniuk, hogy játéktermük, illetve a kocsmákban felállított automatájuk tovább üzemelhessen. Ezt a jövőt vetítette előre Matolcsy György akkori nemzetgazdasági miniszter, aki 2012. január 5-én Erdős Norbert fideszes képviselő kérdésére válaszolt írásban. A kérdés így hangzott: „a kisvállalkozások a jövőben működtethetnek-e szerveralapú technikával pénznyerő játékgépeket?” Erdős választókörzete kisvállalkozóinak panaszára hivatkozva már akkor jelezte a miniszternek, hogy az érintettek az előző évben 100 ezerről félmillió forintra emelt játékadót „a tevékenység betiltásaként értékelik”. Matolcsy azonban igyekezett megnyugtatni: az új feltételek között nincs olyan, amely a kis- és középvállalkozásokat korlátozná a szerveralapú üzemeltetésre való áttérésben.

Más, az iparág jövőjéről érdeklődő képviselők is hasonló válaszokat kaptak. El is készült számos jogszabály és szakmai anyag, több egyeztetés is folyt a szakma egyes képviselői és a szaktárca között. Majd eljött október elseje, és mindez egy csapásra semmivé lett; a nyerőgép-üzemeltetőket egységesen nemzetbiztonsági kockázati tényezővé kiáltották ki, bár azt senki nem tudta még megfogalmazni, miféle kockázatot rejthetnek magukban, az iparágat pedig egy rapid szavazással megszüntették. Pontosabban –mutat rá Karsai Dániel – az állami érdekeltségű kaszinók továbbra is működtethetnek nyerőgépeket, amit úgy is felfoghatunk, hogy az állam, hatalmával visszaélve, egy törvénnyel „kilőtte” a közvetlenül vagy közvetve az érdekeltségébe tartozó nagy cégek versenytársait.