Még nagyobb a szigor

Szigorú, de nem kegyetlen és nem differenciálatlan az új büntető törvénykönyv (Btk.) – hangsúlyozta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára sajtótájékoztatóján az egy hét múlva hatályba lépő új kódexről. Az erőszakos, visszaeső bűnözők szigorú büntetésekre számíthatnak, a kisebb súlyú cselekmények első bűntényes elkövetői esetében viszont lehetőség van a differenciált szankcionálásra.

Az új kódex szerint is marad a három csapás – akik ellen harmadjára folyik eljárás például rablás vagy súlyos testi sértés miatt, életfogytiglanra számíthatnak –, nő az elévülési idő, és súlyosabb büntetés fenyegeti a notórius bűnözőket, akiknek a feltételes szabadon bocsátását is korlátozza a törvény. A halmazati büntetés maximuma húszról 25 évre nő, és életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a korábbi húsz helyett 25 esztendő után jöhet szóba legkorábban a feltételes szabadulás.

A drogfogyasztók sem járnak jobban, mert korlátozzák az elterelés lehetőségét. Továbbra is súlyos ítélet jár kábítószerek birtoklásáért vagy kínálásáért, és ez utóbbi szempontból érdekes, hogy a büntető törvénykönyv nem szabályozza külön a közös fogyasztást. Emiatt az sem remélhet enyhébb ítéletet, aki például egy házibulin kínálja körbe a marihuánás cigarettát.

Az ittas vezetők ugyancsak pórul járhatnak: 0,8 helyett 0,5 ezrelék véralkoholszint lesz a határ – ennek eléréséhez egy pohár is elég –, és akinek a szervezetében ennél többet mutatnak ki, azzal szemben büntetőeljárás indul, ami két év börtönt jelenthet. A bíróság eddig többnyire pénzbüntetést szabott ki – ez a gyakorlat valószínűleg nem fog változni –, ám az előterjesztés kötelezővé teszi a járművezetéstől eltiltást, ami akár tíz év lehet.

Változnak az önvédelem szabályai is. A jogtalan támadást bizonyos esetekben úgy kell tekinteni, mintha az az emberi élet kioltására irányult volna, és ekkor a sértett gondolkodás – és büntetőjogi következmények –nélkül bármit megtehet. Ez a helyzet, ha valaki például éjjel idegen lakásba hatol be, de akit az utcán éjszaka – vagy nappal csoportosan, illetve felfegyverkezve, például késsel vagy az emberi élet kioltására alkalmas más eszközzel – támadnak meg, ugyancsak szabadon megválaszthatja, hogy milyen módon védekezik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.