Kétféle tüntetés a lakóparknál

Még a buszmegállón is átsüvít a szél. Sikerült az elsivatagosodással veszélyeztetett és emiatt a Homokhátság programba is bevont területre építeni a devizahitelesek gettóját, ahol kígyókon és nyulakon kívül semmi sincs. A házakat csak fával fűthetik, de fészer nem épült, ahol tárolhatnák a tűzifát. Ócsa fél órára van kerékpárral, a busz ritkán jár, kocsija meg aligha lesz a beköltözőknek. A telep lakói, de még inkább a gyere keik kirekesztettek és megbélyegzettek lesznek – állítja Krállné Malecz Julianna, a Pest Megyei Önkormányzat képviselője, aki tegnap délutánra demonstrációt hirdetett a lakópark elé, hogy végre választ kapjanak a kérdéseikre: miért pont ide épült a telep? Miért került ilyen sokba? Hogyan segítik ezeket az embereket, ha még az alapot se teremtették meg nekik az új élethez?

Negyven autóval mintegy száz baloldali tiltakozó vonult az ócsai lakónegyedtől a város önkormányzatához. A polgármesteri hivatal előtt táblákkal „felfegyverkezett” ellentüntetők vártak rájuk. A két csoport vezetői között heves szóváltás alakult ki a devizahitelesek helyzetéről. Pánczél Károly (Fidesz–KDNP) országgyűlési képviselő szerint az MSZP szégyellhetné magát a legjobban a kialakult helyzet miatt. Krállné erre azt ajánlotta a politikusnak: ha a lakónegyedet valóban a XXI. századhoz méltónak tartja, akkor költözzön be oda ő maga legalább egy hétre. Pánczél írásos választ ígért az átadott petícióban feltett kérdésekre.

A szomszédos Dabason élő politikus úgy véli, az ócsai telep nem ad valódi esélyt a kilábalásra. Itt nincs munkalehetőség, a házak annyira kicsik, hogy alkalmatlanok a falusi életvitelre, ráadásul nincsenek melléképületek a gépek és eszközök tárolásához, amelyek elengedhetetlenek az ezer négyzetméteres telkek megműveléséhez –sorolja a hibákat Krállné. – Miből fognak ezek az emberek megélni? Nekünk azt mondták, majd kecskét tartanak és gombát gyűjtenek. De ehhez is kellenének karámok meg átvevőhelyek. De itt nincs semmi, csak a szél, ami szinte kifújja az embert az útra, ahol viszont padka sincs a gyaloglónak vagy a kerékpárosnak.

A lakónegyedbe egyébként eddig mindössze nyolc család költözött be. A második körben meghirdetett és a múlt héten elbírált pályázatokkal jó esetben megtelik a házak fele. Hacsak nem lépnek vissza még többen. Az első győztesek közül ugyanis már két család is jelezte, hogy másként oldják meg lakhatási gondjukat. A bírálóbizottságon nem múlik a dolog, gyakorlatilag az összes, az immáron könnyített feltételeknek megfelelő pályázatot elfogadják. A jelentkezési határidőt egészen az év végéig tolták ki. A lakópark építésének folytatásáról szóló döntést őszre halasztotta a kormány. Megvárják vele a Belügyminisztérium jelentését.

– Nincsenek itt titkok – állítja Horváth Tamás ócsai alpolgármester. – A lakópark költségvetése sem az. Látszólagos drágaságát az okozza, hogy nem csupán erre a nyolcvan házra, hanem az eredetileg tervezett 420-ra építették ki a közműveket. Ráadásul olyan kapacitással, hogy az idetelepülni szándékozó üzemek – például egy gombafeldolgozó és egy sütöde – is rákapcsolódhatnak. De a környéken működő kisebb cégek is igénybe vennék a közműszolgáltatásokat, amelyek a beruházás nélkül csak sok év múlva készülhettek volna el. Az alpolgármester nem érti a közvilágításra, kerékpárútra és a buszmegállóra tett megjegyzéseket sem. A telepen működik a közvilágítás, az Ócsa felé vezető út pedig külterületen fut, ilyen helyen sehol sincs közvilágítás. A buszmegálló teteje és a kerékpárút a következő ütem részeként épülne meg.

A kormány 2011. június 30-án utasította a belügy- és a nemzetgazdasági minisztert a szociális családiház-építési program kidolgozására. Az építészeti ötletpályázat gyors kiírása után érzékelhetően lelassultak az események, és a program tartalma is zsugorodásnak indult. A 420 házból álló autonóm falu helyett az első ütemben 80 ház készült el. Passzívházak helyett fa-, széntüzelésű kályhákkal, PB-gázpalackról működő tűzhelyekkel felszerelt, zömében 50 négyzetméteres épületeket húztak fel. Ám ezek négyzetmétere az eredetileg számított 150 ezer forint kétszeresébe került. A projektre szánt 6 milliárdból azonban csak 2,4 milliárdot költöttek el eddig, ami sokak szerint elég ok a folytatásra. Kérdés, hogy be tudják-e népesíteni? Az eddig lebonyolított két pályázattal alig 40 családot sikerült összeszedni.

A baloldali tüntetőket fideszes ellentüntetők várták a polgármesteri hivatalnál
A baloldali tüntetőket fideszes ellentüntetők várták a polgármesteri hivatalnál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.