- Márciusban 15 év után jött el a köztévétől. Az elmúlt években százakat raktak ki, ön közös megegyezéssel távozott. Talán abba akarta hagyni a tévézést?

- Túl egyszerű lenne bármit is rávágni erre. Nem akartam abbahagyni, de nem volt lehetőségem arra, hogy azt folytathassam, amit szeretek és talán jól is tudok csinálni. Legalábbis viszonylag sokan mondták, hogy élvezték a műsorainkat, Az Estét vagy A szólás szabadságát. Sajnos úgy alakult, hogy A szólás szabadsága megszűnt, azután a Ma reggelt vezettem egy évig, azután már azt sem.

- Indokolták, hogy miért nem?

- Nem, a következő havi beosztásból értesültem róla, hogy velem már nem számolnak. Nem akadtam fenn, megéltem már sok mindent. Ráadásul a médiaszolgáltatási alap vezetőségével akkor már tárgyaltunk egy új gazdasági műsor elindításáról. Kidolgoztuk a műsor formátumát, kész volt a csapat is, de valahogy abbamaradtak ezek a beszélgetések. A műsor pedig sosem készült el. Egy idő után kezdték pedzegetni, hogy mégis kellene valamit csinálni, de nem találtuk meg a közös témát.

- Milyen műsort akart csinálni?

- Mindenképpen gazdaságit, amennyire csak lehet, távol a politikától.

- Azért, mert látta, hogy milyen politikai műsorok mennek a köztévén?

- Inkább az volt a meghatározó, hogy jól csinálni valamit és sikereket elérni csak akkor lehet, ha az embert belülről fűti valami. Ha nincs tűz, nincs teljesítmény sem. Erről szólt volna például az egyik beadott műsortervem. Egyrészt sikeres üzletembereket mutattunk volna be a vívódásaikkal együtt, másrészt konkrét történeteket arról, hogyan lehet a semmiből felépíteni egy vállalkozást, és azt hogy lehet életben tartani. A Radnótiban futó Libikóka, Krizsó Szilviával fent és lent című talkshow-sorozatomnak is hasonló az alapötlete. Azt tapasztaltam, hogy a sikerek és kudarcok egyidejű megléte leginkább az üzletemberek és a művészek világában van jelen, ezért közülük hívok egy-egy vendéget, hogy segítsenek megérteni a fentek és a lentek értelmét. De nem egyszerűen csak beszélgetünk, hanem valódi színházi élményt nyújtunk jelenetekkel, filmbetétekkel, dalokkal, amelyekben én is részt veszek.

- Duna TV elnöki nívódíj, Story Értékdíj, Az Este Pulitzer-emlékdíja, Prima-díj, Bossányi Katalin-díj, Kamera Hungária elismerése az Orbán Viktorral készült interjúért, egyéni Pulitzer-emlékdíj, Déri János-díj. Ez már mind az öné. Miért nem kell egy ilyen sikeres újságíró a köztévének? Szakmai vagy politikai okai lehetnek?

- Erről talán a köztévé vezetőit kérdezzék, én nem tudom megmondani. Talán egy kicsit nagyképűnek tűnhet, de a mellőzésemet szakmai döntésnek nehezen lehet beállítani az önök által felsorolt szakmai elismerések és a nézői visszajelzések alapján. Ugyanakkor mi baja lenne velem a politikának?! A kérdéseim miatt haragudtak már rám itt is, ott is. Azt se felejtem el soha, hogy miután a 2002-es kampányban Kósáné Kovács Magdával és Harrach Péterrel az egyházpolitikáról beszélgettünk, a nézőktől úgy kaptam hideget, meleget, hogy fele-fele arányban lebolsevikoztak és lefideszeseztek, pedig ugyanazt az interjút látták, csak valószínűleg más szemüveggel. Én soha nem húztam sehova, jó, négyévenként az x-et igen, de a műsoraimban próbáltam objektív lenni és azokat a kérdéseket feltenni, amit a nézők is feltennének.

- Mit érzett, amikor nézte Obersovszky Péter azóta elhíresült interjúját a plágiumbotrányba keveredett Schmitt Pál köztársasági elnökkel?

- Nézzék, én évekkel ezelőtt megfogadtam magamnak, hogy kollégákról vagy jót, vagy semmit.

- Milyen tévés hírműsorokat, háttérműsorokat néz mostanában? Nézi Az Estét?

- Nem. Leginkább a CNN-t és a BBC-t nézem. A híreket az interneten követem, mert leszoktam a hazai híradókról, amikor elkezdett egyre több erőszak megjelenni bennük. Én nem szeretem se azzal indítani, se azzal zárni a napomat, hogy megölte, kibelezte.

- Ezért tartotta magát távol a kereskedelmi tévéktől?

- Azt gondolom, a tévének nevelő hatása és emiatt felelőssége van abban, hogy milyen társadalomban élünk. Rosszul vagyok azoktól a realityktől, amiket most látok, mert szerintem rossz példákat közvetítenek, és ez hosszú távon káros. A mostani palettán kevés olyan műsor van, amiben én el tudnám magam képzelni, amiket meg csinálnék, arra per pillanat se a kereskedelmi, se a közszolgálati tévében nincs igény. Szóval nagyon úgy fest, hogy a mai médiapiacon nekem sehol nincs helyem.

- Most mosolyogva beszél a köztévés múltjáról, de nyilván nem volt ennyire derűs a hangulata a mellőzés és a távozás idején.

- Természetesen nem ment egyik napról a másikra a feldolgozás, voltak mélypontok, de szerencsére nem túl mélyek és nem is tartottak sokáig. Persze nem volt egyszerű megélni, hogy miközben a munkámba nagyon sok időt és energiát fektettem, nincs tovább, mert mások így döntöttek, miközben a világ más tájain valószínűleg most kapnám a legnagyobb és leghálásabb feladatokat, de kár lenne ezen hosszan siránkozni, mert nem vezet sehova. A bennem korábban dúló érzéseket leginkább egy házasság felbomlásához tudnám hasonlítani. Hol az egyik, hol a másik akarja jobban a válást, tudják, hogy szét kell menni, de húzzák-halasztják a döntést, mert a közös múlt összeköt. Közben sebeket adnak és kapnak, majd van egy pont, ahol tényleg ki kell mondani, hogy vége. Utána viszont nincs mese, előre kell nézni és lépni. Most úgy érzem, újra vannak szárnyaim és használni is tudom őket, szóval jól érzem magam a bőrömben.

- Most hogy érzi, ezzel megszakadt a karrierje, vagy parkolópályára került, félreáll egy időre, majd visszatér?

- Nem tudom,miért, de belül nagyon azt érzem, hogy leszek én még képernyős. Hogy mikor és hol, még nem tiszta, de egyszerűen tudom, hogy így lesz, persze nem mindenáron. Nem vagyok türelmetlen, nem sürgetem, inkább a mostani feladataimra koncentrálok. Tavaly májustól megy a beszélgetős estem a Radnótiban, rendszeresen tartok kommunikációs és vezetői hatékonyságfejlesztő tréningeket, cégek felkérésére rendezvényeket vezetek, konferenciákat moderálok, szóval nem unatkozom. A Libikóka ráadásul hihetetlen alkotói energiákat szabadított fel bennem. Végre előbújhatott a komikai énem is, kedvemre poénkodhatok, vagy akár énekelhetek a színpadon, miközben azt csinálom, amit a legjobban szeretek, kérdezni, másokat helyzetbe hozni, hogy megmutathassák magukat.

- A WikiLeaksen kiszivárogtatott egyik távirat szerint az amerikai nagykövetség 2007-ben önt tartotta az ötödik legbefolyásosabb magyar nőnek. Soha nem gondolt arra, hogy esetleg politikai pályára váltson, mint például a kereszténydemokrata Pálffy István?

- Eszem ágában sincs. Elnézve a politikusok életét, nincs egyetlen momentum sem, ami tetszene benne. Elég kevesen vannak közöttük, akikről elhiszem, hogy tényleg a közjóért és nem a saját megélhetésükért tevékenykednek. Arról nem is beszélve, hogy én túl független vagyok, elég erős igazságérzettel ahhoz, hogy beálljak bármelyik sorba és vezényszóra nyomogassam a szavazógombot. A befolyásosság felvetése egyébként nyilvánvalóan abból fakadhatott, hogy abban az időben Az Estének 500-700 ezer nézője is volt naponta, tehát volt hatása annak, ami elhangzott a műsorban. Én nem tettem mást, csak kérdeztem.

Nem akarta abbahagyni a tévézést, de nem volt lehetősége folytatni, amit szeret és jól is tud csinálni