A 2011–2012-es parlamenti szezonban búvópatakként folyt végig a törvényhozáson egy olyan ügy, amely egyrészt kiváló kabarétréfák alapanyaga lehetne, másrészt viszont véresen komoly, hiszen súlyos milliárdokról, egzisztenciák (minimum) százairól, a jogbiztonságról és a parlamenti döntések átláthatóságáról is szól –ugyanúgy, mint a jelenlegi trafikbotrány. A párhuzamot erősíti, hogy akkor is egy sajátos piac újraosztásáról volt szó, még ha ezzel az állatbarátok nem feltétlenül értenek is egyet. A téma az ebtenyésztés volt, amelynek újraszabályozása érdekében a jelzett időszakokban a kormánypárti és ellenzéki képviselők sora adott be (a pártlogikára és a 100 százalékos szembenállásra fittyet hányva) módosító javaslatokat a legkülönfélébb törvényjavaslatokhoz azzal a céllal, hogy eldöntsék: ki – vagy ki nem – foglalkozhat a jövőben törzskönyvek és tenyészminősítések kiadásával. A komikus történet akkor jórészt elkerülte a sajtó figyelmét, így a máig ható következmények rögzítésére sem került eddig sor.

Még ebből is lehet politika

A törzskönyvezés – és vele a kutyatenyésztés profitjának adminisztratív lefölözése – a rendszerváltás előtt a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) monopóliuma volt, ám a már akkor is százmilliós nagyságrendű üzlet megszerzéséért már a 80-as években megindult a harc a legváltozatosabb (a feljelentésektől a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság mozgósításáig terjedő) eszközökkel. A rendszerváltás előestéjén alternatív kutyásszövetség és számos fajtaegyesület alakult, de a MEOE – főként a Nemzetközi Kynológiai Szövetségben (FCI) meglévő tagsága folytán – az egyre erősödő támadások ellenére szilárdan őrizte a pozícióját. A konfliktus során, amely a külvilág számára leginkább a MEOE és a német juhász fajtaegyesület jogvitájának tűnt, a status quo először 1998-ban került veszélybe: a Horn-kormány rendeleti úton megkezdte a MEOE jogosítványainak szétosztását a fajtaegyesületek között. Ebben az EU-jogharmonizáció is segítséget nyújtott. A legtöbb tagállamban ugyanis a törzskönyvezés a fajtatenyésztő egyesületekhez tartozik – ők gondoskodnak a „minőségbiztosításról”, illetve az adott fajtához tartozó „fölösleg” menhelyi vagy egyéb elhelyezéséről is, és ez a rendszer a gyakorlatban hatékonyan gátat vet a túltenyésztésnek, illetve a rövid távú piaci szempontokra koncentráló kutyaszaporításnak. A jogszabályi környezet európai mintájú átalakítása az első Orbán-kormány hivatalba lépése idején felgyorsult, ám a MEOE-t végül sem az Orbán-, sem a Medgyessy–Gyurcsány-kabineteknek nem sikerült obligón kívül helyezniük (pedig mindent bevetettek, még az egyesület ügyészségi feloszlatásával is próbálkoztak) – végső soron mindig az döntött, hogy az országos ebtenyésztő szervezet képviseli Magyarországot az FCI-ben, és amíg ez így van, addig csak a MEOE adhat ki olyan törzskönyvet, amelyet külföldön is elfogadnak. Időközben az állattenyésztési törvényben megjelent az államilag elismert tenyésztőszervezet fogalma, és kettős törzskönyvezési rendszer alakult ki, de a fenti okok miatt – mivel a magyar ebtenyésztő ágazat alapvetően exportra termel, és Magyarország az EU egyik legnagyobb kutya-szürkeexportőre – még mindig a MEOE törzskönyve ér többet.

A MEOE helyzete szinte kikezdhetetlennek tűnt, ugyanakkor Magyarországon tízszer annyi törzskönyvet adnak ki, mint a szomszédos Ausztriában, a kutyakölykök ára (és a tenyésztés színvonala) alacsony, az évi 50-60 ezres legális ebexport mellé ugyanekkora illegális kivitel is társul, rengeteg az állatvédelmi visszaélés, a kóbor eb, és a tarthatatlan állapotok miatt rendre uniós szégyenpadra kerülünk. Ezt a helyzetet a jelenlegi kormány végül egy jogtechnikai huszárvágással igyekezett megoldani: a szabálysértési törvénybe becsempésztek egy előírást, amely szerint megbírságolható, aki „tenyésztőszervezeti elismerés nélkül törzskönyvezést végez, tenyészállatot minősít, nyilvános tenyészállat-bírálatot végez, egyéb tenyésztési szolgáltatást nyújt, vagy származási igazolást állít ki”. (Vagyis az alaptevékenysége körében büntethetővé válik a MEOE, merthogy a fajtaegyesületeknek van tenyésztőszervezeti elismerésük).

Ezután indult be a bevezetőben említett módosító gyártás, amelyben a fajtaegyesületek és a MEOE lobbistáiként fellépő képviselők feszültek egymásnak, méghozzá voltaképpen a saját párthátterükre való tekintet nélkül. A feleket információink szerint végül Rogán Antal ültette egy asztalhoz – jellemző az ügyre, hogy Simicskó István sportállamtitkárként (vagyis abszolút illetéktelenként) végső soron a MEOE érdekében, a bírságolási szabály hatálybalépésének elhalasztásáért, míg a másik oldalon például a jobbikos Varga Géza és Staudt Gábor, illetve az MSZP-s Göndör István a változás meggyorsításáért módosítózott. Úgy tudjuk, a találkozón a felek 2013. január elsejei hatálybalépésben állapodtak meg, ám ezt utóbb Simicskó – a parlamentben többséget kapott – javaslata felülírta, mégpedig éppen a most zajló kutya-világkiállításra való hivatkozással, amelyet a MEOE és az FCI rendez. Így az új szabályozás – amely, ha időközben újra át nem írják, kibillenti a MEOE-t az eddigi pozíciójából, és a fajtaegyesületeket hozza helyzetbe – csak június elsejétől érvényes. A törvénymódosítás bizottsági vitájában Font Sándor, a mezőgazdasági bizottság elnöke azt mondta: „valóban zsaroló pozíció van, mert a rendezésre jogosult rendelkezik az FCI nemzetközi szervezet által kiosztható rendezési jogosítványokkal; az érintett viszont – a MEOE – nem tartja be tizennégy éve a törvényeket”. A szintén fideszes Ángyán József viszont úgy érvelt: „Nagyon nagy bajban leszünk, ha folyamatosan úgy módosítjuk a törvényeket, hogy ilyen típusú konfliktusokat törvénymódosítással próbálunk megoldani. Azt hiszem, a törvényalkotás nem erre való. Miközben én megértem azt, hogy ha ez segít a rendezvények megrendezésében, akkor akár ilyen eszköz is felmerülhet, azt gondolom, nem ez lehet az alapvető eszköz –a törvényességet kellene betartatni”.