Szegedi Csanád összesen 17 millióra perel

Egyed Zsoltot, a Jobbik parlamenti képviselőjét kétmillió, Gyüre Csaba és Novák Előd jobbikos alelnököt, valamint a Barikád hetilap kiadóját öt-öt millió forintra perli Szegedi Csanád európai parlamenti képviselő. Összesen ez 17 millió forint.

„A Jobbik Magyarországért mozgalom egyik meghatározó szerepet betöltő politikusa voltam” – mind a négy keresetlevél így kezdődik, és „személyhez fűződő jogok megsértése” miatt Szegedi mind a négy esetben nyilvános bocsánatkérést is szeretne a tetemes összegű nem vagyoni kártérítés mellett. Ismeretes: miután zsidó származása kiderült, Szegedi Csanád botrányos körülmények között távozott a Jobbikból, de a párt jelöltjeként szerzett mandátumát megtartotta az EP-ben.

Szegedi még jobbikos korából
Szegedi még jobbikos korából

Keresetében Szegedi Csanád utal egy titokban készült hangfelvételre. A beszélgetésből kiderül, hogy a származásával kapcsolatban adatokat gyűjtöttek. A politikus ugyanakkor állítja, részéről nem hangzott el olyan ajánlat, hogy az adatok visszatartásáért pénzt vagy bármilyen más előnyt kínált volna. A Barikádban viszont az jelent meg, hogy zsidó származásának elhallgatásáért ő „uniós pénzeket ajánlott fel az elítélt és többször a nyomozó hatóságok látószögébe került Ambrus Zoltánnak”.

Szegedi Csanád úgy érzi, a közlés sérti a becsületét és a jó hírnév oltalmához fűződő jogát. Hasonló kijelentések miatt citálja bíróság elé Egyed Zsoltot. Az iratokat tanulmányozva arra nem találtunk magyarázatot, hogy miért ötmillió forintot kér a többiektől, és Egyed Zsolt esetében miért elégszik meg kétmillióval. Mindenesetre Novák Előd is az ötmilliósok táborába tartozik.

Novák a párt belső levelezőlistáján azt írta Szegediről, hogy „ha nem hazudik, ha nem titkolja el származását, akkor – szép dolog vagy nem, más kérdés – soha nem lett volna sem EP-képviselő, sem alelnök”. Szegedi Csanád mélyen megalázónak tartja, hogy személyes politikai teljesítményét Novák Előd ilyen módon degradálta a párttársak előtt (azzal, hogy zsidóként nem érhette volna el azt, amit elért). Szerinte Novák magatartása miatt megrendült a helyzete a pártban, sokan elfordultak tőle, ami végeredményben a Jobbikkal való szakításához vezetett. A felsorolt esetek közül eddig csak egyetlen tárgyalást tartottak, Novák Előd ügyében.

Szegedi Csanád nem tudott megjelenni a bíróságon. Novák előre üzent az egyik közösségi oldalon, és „minden idők egyik leggátlástalanabb köpönyegforgatójának” minősítette Szegedi Csanádot – pontosabban „Chanádot”, ahogy nevezi. A Fővárosi Törvényszék döntésének nem szeretnénk elébe menni, de annyi biztos: nehéz lenne vitatni, hogy az esetleges zsidó származás komoly hátrányokkal jár a Jobbikban. Vona Gábor pártelnök az egyik náci-nyilas szellemiségű portálnak nyilatkozva a közelmúltban kifejtette, hogy a jelenlegi helyzetben egyértelműnek tartja, ha „kiderülne rólam, hogy zsidó vagyok, akkor lemondanék a Jobbik-elnöki tisztségemről, és tagként segíteném tovább az ügyet”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.