Az ellenzéki együttműködés esélyei

– Jelenleg az MSZP a legnagyobb és legszervezettebb ellenzéki párt, de nem elég nagy ahhoz, hogy a Fidesz egyedüli kihívója legyen – így jellemezte a szocialisták helyzetét kérdésünkre Mráz Ágoston. A Nézőpont Intézet vezetője szerint a párt erőforrásainak jelentős részét egyelőre nem a baloldal egyesítésére fordítja – szemben a 90-es évek jobboldali összefogását szervező Fidesszel –, hanem belső küzdelmekre.

„A kormánykritikus plakátkampány és a félresikeredett kampányfilm, de a szombati rendezvény is elsősorban a baloldalnak szóló erődemonstráció, amely azt érzékelteti, hogy az MSZP megkerülhetetlen, ezért a baloldali összefogásnak az MSZP köré kell szerveződnie.

A pártelnök szombaton vélhetően az MSZP köré szerveződő baloldali összefogás új modelljét fogja felvázolni, amely jó az MSZP-nek és hiteles a választók előtt” – fogalmazott Mráz. Az elemző szerint az összefogás nem kérdés, az azonban egyre valószínűtlenebb, hogy a megegyezés egyenlő szemmagasságban történne.

„A miniszterelnök-jelölt kiválasztása lesz ugyan a leglátványosabb, de hatalomtechnikailag fontosabb lesz, melyik baloldali párt hány választókerületben adhat jelöltet, s hány esélyes listás helyet kap, ha a következő parlamentben külön frakciók alakulnának, kié lenne a legnagyobb. A választók számára pedig még ennél is fontosabb lesz, hogy a majdani összefogás modellje alkalmas-e a tartós együttműködésre, vagy csak a pillanatnyi érdekeket tükrözi-e” – nyilatkozta lapunknak a Nézőpont vezetője.

Mráz Ágoston úgy véli: a szocialistáknak ugyan nem sikerült az elmúlt három évben felvenniük a népszerűségi versenyt a Fidesszel, de ez a következő egy évben megváltozhat. „A 2010-es súlyos választási vereség elsődleges oka a gyenge kormányzati teljesítmény, illetve Gyurcsány Ferenc népszerűtlensége volt, a korábbi miniszterelnök kritikája önmagában ugyanakkor nem segítené a párt megerősödését. A választók szemében valóban hiteles szakítás ugyanis könnyen újabb belháborúhoz vezetne a baloldalon. A népszerűség-növekedés elmaradásának legfőbb oka ma már nem a múlt, hanem a töredezettség.

A baloldali összefogás kialakítása után az új formáció vélhetően komoly támogatásra számíthat. A Nézőpont Intézet februári kutatása szerint az összes megkérdezett 12 százaléka pártpreferenciájában bizonytalan, de kormányváltást akar” – tette hozzá a szakértő.

A baloldali összefogás egyelőre két pólus kialakulását mutatja: az MSZP körül csoportosul egy szociáldemokrata blokk, illetve az Együtt 2014 körül formálódik a centrista pólus. Az elemzők szerint ez a két tömb találhat majd egymásra ez év végén, és köthet választási szövetséget, függően az erőviszonyoktól. Utóbbihoz kapcsolódik, hogy az Együtt 2014 pénteken jelentette be hivatalosan: a mozgalom párttá alakul, és szövetségre lép a zöld baloldali Párbeszéd Magyarországért (PM) párttal. Bajnai Gordon a bejelentéskor azt mondta: a régi pártoktól nem várható a korszakváltás, ehhez új erőre van szükség. Véleménye szerint az Együtt 2014 és a PM szövetségkötése az „első igazi lépése” az ellenzéki összefogásnak. „Ez a szövetség a korszakváltás, az ország megváltoztatásának biztosítéka” – mondta a volt kormányfő. Ceglédi Zoltán, a Republikon Intézet elemzője szerint az ellenzék mai helyzete-állapota alapvetően az Együtt 2014 tavaly őszi bejelentkezésének következménye.

„2012 nyaráig egy viszonylag egyértelmű fejlődési irányt tapasztalhattunk: a Fidesz támogatottsága markánsan és folyamatosan csökkent, az MSZP a 2010-es sokkból felépülve rendezte sorait, és esélye nyílt arra, hogy ismét a baloldali néppárt kategóriáját töltse be. Eközben az LMP az Új Pólus meghirdetésével elkezdett kiépíteni egy a kisebb, liberálisabb politikai irányt képviselő szervezeteket összefogó politikai közösséget. Az új politikai szereplő színre lépésével mindez radikálisan megváltozott: az LMP szétrobbant, az MSZP pedig kétfrontos harcra kényszerült, hiszen Bajnai Gordon mozgalma nem csupán a Fidesz, de legalább annyira az ellenzék kritikájával is igyekezett támogatókat szerezni. Döntő részben nem is a pártoktól távolságot tartókat, hanem más ellenzéki pártok szavazóit csábította át (ideiglenesen) az Együtt 2014” – értékelte a helyzetet Ceglédi. A szakember hozzátette, hogy az „őszi sokk” után ma kezd visszaállni az egyensúlyi helyzet; de nem 2012 nyarához, hanem egy korábbi állapothoz.

Megalakult az Együtt 2014 Választói Szövetség Párt. Bajnai Gordonékhoz csatlakozott az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért, amelynek egyik vezetője Szabó Tímea
Megalakult az Együtt 2014 Választói Szövetség Párt. Bajnai Gordonékhoz csatlakozott az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért, amelynek egyik vezetője Szabó Tímea
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.