Vagyonnyilatkozatok: bírják a válságot

A kötelező vagyonnyilatkozatok legfőbb tanulsága, hogy a miniszterek és a képviselők pénzügyi-vagyoni helyzetén nem látszik a válság.

A miniszterelnöknek hat felcsúti ingatlanja van. Orbán Viktor az ötezer négyzetméternél is nagyobb területet ötven évre átengedte a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak. Fizetése 1 507 400 forint, ehhez jön 231 ezer forint képviselői apanázs, a Fidesz-elnökségért nem tart igényt külön díjazásra. Több mint hatmillió forint a megtakarítása, négymillió a tartozása. A feleségével, Lévai Anikóval közös számlán több mint ötmillió forint a megtakarításuk.

Kövér Lászlónak egy fillér adóssága sincs, ellenben 13 millió forintot sikerült megtakarítania. Martonyi János külügyminiszter a 176 milliós vagyonával kifejezetten gazdag, Navracsics Tibor a kilencmilliós tartozásával szegény miniszternek számít, pedig feltüntette azt a havi (bruttó) 25 ezer forintot is, amit a Heti Választól rendszeresen kap.

Pintér Sándor az egyik legmódosabb kormánytag. Megtakarításai számottevőek (857 millió Ft), ezek értékesített cégeiből származnak. Forint-, dollár és eurószámlái mellett 23 ingatlannal is rendelkezik, részvények és befektetési jegyek tulajdonosa. Vagyonnyilatkozatának „legszebb” darabja Wartburg típusú gépkocsija.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy fillér adósságot sem halmozott fel, ellenben 16 millió forintot sikerült megtakarítania. Szépen gyarapszik Balog Zoltán (20 milliós vagyon) és Lázár János (30 millió kötvényben, hatmillió részvényben, 8 millió készpénzben). A Miniszterelnökséget vezető államtitkár nyilatkozatában feltüntette azt a karosszéket is, mely egykor gróf Széchenyi Zsigmondé volt. Rogán Antal frakcióvezető tisztes jövedelme (1,7 millió Ft/hó) mellett mindössze 3,4 milliós a megtakarítása, s 48 milliós adósságba verte magát.

L. Simon László kulturális államtitkár bátran és sokfelé tartozik (38 millió forinttal). Egyebekben 24 földingatlan van a nevén Gárdonyban és a környéken. Kósa Lajos debreceni polgármester nem tüntetett föl megtakarítást, ellenben 44 millióval tartozik. Meggyes Tamás esztergomi képviselő a 14,5 milliós pénzintézeti tartozás mellett magánszemélyeknek is tartozik 4 és fél millió forinttal. Budai Gyula két lova minden bizonnyal a vagyonnyilatkozatokról beszámoló cikkek sztárja lesz.

Az oktatási államtitkár Hoffmann Rózsa nem rendelkezik ingatlantulajdonnal, a Suzuki Swift nagy értékű ingóságként van föltüntetve nála. Mesterházy Attila MSZP-pártelnök ötmilliós vagyona mellett kilenc ingatlan tulajdonosa, találunk közte nádast, szántót is. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke 88 millió forint osztalékot vett ki az Altus Rt.-ből, s 64 millió forint adóssága van. Vona Gábor Jobbik-elnök befektetési jegyekben tartja pénzét, a vagyona az ötmillió forintot sem éri el. (Munkatársunktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.