Jávor: nem kell minden áron frakció

Már hozzászoktunk ahhoz, hogy a semmiből építsünk fel valamit - mondta lapunknak Jávor Benedek.

- Melyik érv hangsúlyosabb a mandátum és a frakció megtartásában: a képviselői fizetés vagy a szereplési lehetőség?

- A parlamenti jelenlét és megszólalási lehetőség, mit tagadjuk, valóban alapvető egy politikai erő számára. Mindkét LMP-s félnek szüksége van rá. Erre keresünk megoldást. Megítélésünk szerint jogilag ez megoldható, de csak akkor működik, ha mindkét fél részéről van rá szándék és együttműködési készség. Megnézzük, lehet-e más a szétválás. De nem kell és nem lehet mindenáron fenntartani a frakciót.

- Miként tudnak, illetve akarnak majd tisztességgel osztozni az LMP-nek juttatott állami támogatáson?

- A párt állami támogatása az LMP-é, ez világos. Az új pártunkról mondhatnám, hogy már hozzászoktunk ahhoz, hogy a semmiből, minimális erőforrással építsünk fel valamit, de nyilván keresni fogjuk a külső támogatás tiszta, elfogadható formáit is. Számítunk az állampolgárok és a céljainkkal egyetértő gazdasági szereplők – hazai kkv-k például – átlátható támogatására is.

- Kész-e az új párt egy Mesterházy Attila vagy Bajnai Gordon vezette kormányban – egy esetleges választási győzelem esetén – pozíciót is vállalni?

- Egyelőre azt nézzük meg, miként lehet eljutni a kormányváltásig. Ha a jelenlegi adatokat rávetítjük a választási rendszerre, akkor fájdalom, de azt látjuk, hogy ugyan senkinek nincs meg a kormányzáshoz szükséges többsége, de a Fidesz nyer; az LMP pedig nem kerül be a parlamentbe. Ezen kell változtatni. Hogy ezen túl miben lehet közös nevezőre jutni, az tárgyalások kérdése. Ezért szerettük volna ezeket megkezdeni az LMP-ben is. Lehet, hogy tényleg nem több az, amiben egyetértünk, mint az alkotmányosság és a demokratikus keretek helyreállítása. Akkor abban kell együttműködni.

A leendő baloldali zöldpárt alapítói, Jávor Benedek, Szabó Tímea és Karácsony Gergely
A leendő baloldali zöldpárt alapítói, Jávor Benedek, Szabó Tímea és Karácsony Gergely
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.