A ki nem tűzött zászló
A fővárosban például mindössze néhány százan érkeztek a neurológiai klinika elé. Kevés orvos, sok fáradt arcú nő, főként a kórházak mosodáinak, konyháinak alkalmazottjai és szakszervezeti vezetők, köztük Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szervezetének (MOSZ) elnöke, Berki Zoltán, a Semmelweis Egyetem orvosi szakszervezetének vezetője, Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Selmeczi Kamill, a Fakoosz, az Alapellátó Orvosok Országos szövetségének elnöke. Délben aztán harangszóra az egészségügyi dolgozók léggömböket engedtek a levegőbe, és a fehér köpenyeiket a magasba dobálták. Az előzetesen kiadott program szerint ezt még fehér galambok röptetésének kellett volna követnie, de ez elmaradt. Még közösen elszavalták a kihangosított magnóval a szózatot, majd mintha ott sem lettek volna, eltűntek a szomszédos utcákban – mindenki visszament dolgozni.
Az akció alig negyedóra alatt lezajlott. A kormányzatot a rendezvényen nem képviselte senki, Szócska Miklós államtitkár kis idővel az esemény előtt újságírók előtt beszélt arról, hogy mennyire sikeresek az állami kórházak közös beszerzései, aminek eredményeként legalább tízmilliárd forint pluszbevételt remélnek, amit bérekre lehet fordítani. Ennél többet nem ígért.
A megmozdulás tehát nem volt sikeres. Pedig az alapellátás érdekvédői arra szólították fel az orvosokat, hogy kedden a rendelés első órája után a szak- és háziorvosi rendelőkben, kórházakban a doktorok néhány percre függesszék fel a rendelést, menjenek ki a váróba, és meséljék el az ott lévőknek, miért is zajlik e demonstráció. A szervezők szerint a négy visegrádi országban egyidejűleg több százezer fehér köpenyes demonstrált hasonló módon ezen a napon. Az akcióra közös jelvényt is készítettek, ezt a kitűzőt kellett volna viselniük az egészségügyi dolgozóknak. A Népszabadság orvosi munkahelyeket járó munkatársai alig találkoztak jelvényt viselő demonstrálókkal.
Bár Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szervezetének elnöke még reggel is úgy tudta, hogy a fővárosban a Szent Margit Kórház lesz az akció egyik leglátványosabb helyszíne, ott kedd délelőtt lényegében nem történt semmi. Az orvosszakszervezet képviselője benn sem volt a kórházban. Az intézmény bejáratánál a reggeli órákban csak egy beteggel találkoztunk, ő nem hallott semmit az orvosok tiltakozásáról: nem is nagyon érdeklik az egészségügyisek, hacsak annyiban nem, hogy rajta ne kapják itt pizsamában.
– Szóljon nekem is, ha jönnek – így búcsúzott.
A portás semmit sem hallott a tiltakozásról, szerinte emiatt nem is volt érdemes befelé menni. Az udvar belső büféje előtt kávézó három fehér köpenyes közül az egyik látott ugyan néhány szórólapot az orvosi szobában a második emeleten, de egy orvosnő erre azt mondta, hogy itt ugyan senki sem fog tiltakozni, tudná, ha így lenne, de „ez a kórház nem olyan”.
Azért két nővér viselte a kitűzőt, de hogy miért, arról nem akartak beszélni, „pláne nem újságíróknak”. A főnökök amúgy is megkérték őket, hogy „ne nagyon bomoljanak”. A kórház ötévnyi küzdelem után talán januárban visszakapja az önállóságát, leválhat a János kórházról. Ez a lényeg, és ne rontsanak a kedvező pillanaton. Egyikük a lépcsőházban, ahol mások már nem láthatták, odasúgta, hogy hétfőn, amikor a szervezők zászlókat akartak kitenni a kerítésre, a rendészek ezt megakadályozták.
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) klinikáinak orvosai közül sokan kitűzték köpenyükre a követelések logóját, több klinikán pedig szórólapot osztogattak a betegeknek, összegezve, hogy miért van nehéz helyzetben a magyar egészségügy. Minderről Papp Gábor, a PTE sebészeti klinikájának főorvosa, a MOSZ pécsi szervezetének elnöke beszélt tudósítónknak. A pécsi orvosok nem szüneteltették a rendelést, nem tartottak követeléseikről villámelőadást a pácienseknek, ám ha azok érdeklődtek a logó vagy a szórólap kapcsán, akkor röviden válaszoltak a kérdésekre.
A lapunk által megkérdezett háziorvosok egyike sem szakította meg a rendelését. Volt, aki azt mondta: kirakta a plakátot, a beteg meg már amúgy is tudja, hogy mi a helyzet.
