Magyarország-szövetkezet
− …pedig hát olyan dolgokról számoltam be, amik ismertek voltak, helyesebben ismertek lehettek volna, ha a Wallenberg embermentő tevékenysége körül méltán kialakult mítosz nem fedi el őket – mondta Szita Szabolcs. – A svéd diplomata üzleti törekvéseiről, Magyarország háború utáni újjáépítésének és újjászervezésének – mondhatni bizarr, ugyanakkor nagy ívű – elgondolásáról van szó. Mindezek főbb dokumentumait a mostani Wallenberg-év kapcsán a Magyar Nemzeti Levéltár föltette az internetre, tehát bárki számára elérhetőek voltak, de már a háború után, 1947–48-ban is hitelesen ábrázolta és dokumentálta a fiatal svéd karakterének ezt az oldalát Lévai Jenő író-újságíró Wallenbergről szóló könyvében. Tehát minden itt volt az orrunk előtt, csak föl kellett rá figyelni, hogy tudjuk azt, amit már eddig is tudhattunk volna.
− Mit?
− Kezdjük az elején. Wallenberg még harmincéves sem volt, amikor először járt Magyarországon. Igaz, kicsiben, de már 1941-ben bekapcsolódott az üzleti életbe. Egy Lauer Kálmán nevű – zsidó származású – magyar kereskedő cégénél dolgozott Svédországban, majd 1942-ben itt lett a külföldi ügyek igazgatója. Főképpen élelmiszer-kereskedelemmel foglalkoztak. Lauer segítette abban a fiatalembert, hogy üzleti tapasztalatokat szerezzen. Tudni való, Wallenberg be akarta bizonyítani a szélesebb családjának (amely Svédország egyik leggazdagabb famíliája volt, és ma is az), hogy méltó a hagyományaikhoz, fog ő még, lehet, éppen Magyarországon, nagy üzletet csinálni. Negyvenkettőben hosszabb időt töltött Budapesten, élelmiszert szállítottak Svédországba, de foglalkoztak konfekcióipari termékekkel, egyéb üzletekről is tárgyalásokat folytattak. Wallenberg 1943-ban beutazási vízumot kért a magyar hatóságoktól, amit a Külügyminisztérium – a szükséges nyilatkozatok megtételével, tehát hogy nem zsidó, és a vízum lejárta után nem akar Magyarországon maradni – meg is adott. Jegyezzük meg, remek ajánlásai voltak.
− Például?
− Például a magyar külkereskedelmi hivatal svédországi kirendeltsége igazolta, hogy Wallenberg beutazásához igen fontos magyar gazdasági érdekek fűződnek. Lehet mondani: a még csak harmincegy éves svéd fiatalember Magyarországon már ismert üzletembernek számított. 1943 augusztusában egészen nagyvonalú terveket fogalmaz meg Bornemissza Félixszel (ő a csepeli szabadkikötő igazgatója, ifjú Horthy Miklós, a kormányzó fiának barátja volt) arra nézve, hogy a Ganz Hajógyártól kereskedelmi hajókat rendelnek meg és exportálnak. Ne feledjük, a második világháború kellős közepén, a szörnyűségek örvényében vagyunk, és ő már a háború utáni állapotokra is gondolva tárgyal, szerződéseket fogalmaz, részvénytársaság létrehozását tervezi. Üzleti tervei akkor is foglalkoztatják, amikor 1944. július 9-én – kifejezetten az embermentő, humanitárius akció küldetésével – követségi titkárként jön Magyarországra. Tegyük hozzá: ekkor már befejeződött a vidéki zsidóság deportálása. Wallenberg feladata egyébként nemcsak az emberek mentése volt, hanem tájékozódás és megbízóinak tájékoztatása is. A kimenekítendő személyekről kész listát hozott magával Svédországból, ahol Böhm Vilmos emigráns szociáldemokrata vezető is segített neki fölkészülni a küldetésére. Mintegy százötvenen szerepeltek a jegyzékben, köztük veszélyes helyzetben lévő politikusok, szakszervezeti emberek, a Lauer család tagjai, üzletfelei, svéd gazdasági vagy kulturális kapcsolattal rendelkező személyek. Wallenberg őket látta el azzal a bizonyos védlevéllel, aminek kiadása akkor még nem számított olyan értelemben hőstettnek, mint később, az október 15-e utáni periódusban, a nyilas rémuralom alatt. A németeknek ugyanis nem volt szándéka megakadályozni azt, ami a budapesti svéd nagykövetségen folyt. Svédország semleges volt a háborúban, és bizonyos tekintetben kiszolgálta a németeket: szállított nekik acélt, hadianyagot, egyebet. Nem akarták ezt a viszonyt rongálni. Wallenberg tehát viszonylagos nyugalomban dokumentált.
− Dokumentált?
− Igen. A védlevélért folyamodóknak alaposan igazolniuk kellett svéd kapcsolataikat, fényképet kellett beadniuk, űrlapot kellett kitölteniük. Ezt az egészet Wallenbergnek dokumentálnia kellett, ennek megvolt a maga rendje. Őszig körülbelül másfél ezer védlevelet adott ki. És szeptemberben, amikor lejárt a vízuma, haza is akart menni. Ám maradt.
− Miért?
− Benne volt a levegőben Horthy kiugrási terve, amiről magyar üzletfeleitől, például a már említett Bornemissza Félixtől, de más, a kormányzóhoz közel álló emberektől is hallhatott. Neki – miként azt Lévai Jenő a már említett könyvében dokumentumokat idézve közölte – a svéd külügyminisztériumtól fölhatalmazása volt tárgyalásra a magyar vezetőkkel, ha szükséges, Horthyval is, mi több, arra, hogy akár megvesztegetést is alkalmazhat feladata végrehajtásához. Tehát kiterjedt kapcsolatai lehettek, sejthette a fejleményeket, és úgy döntött, hogy marad. Wallenberg igazán hősi korszaka október 15-e után kezdődött. Negyvennégy végén, negyvenöt leg elején már olyan erőkkel vadásztak rá a nyilasok, hogy neki is bujkálnia kellett. Jellemző azonban rá, hogy ebben az időszakban a következőket írta Svájcba, egy barátjának: „A városban a helyzet rendkívül kísérteties. Banditák leskelődnek az utcákon, elverik, agyonlövik és kínozzák az embereket. Személyzetem között magamnak is volt 40 esetem, amelyek során elhurcolták és bántalmazták őket. Általában azonban jó a hangulatunk, és örülünk a küzdelemnek.” Majd alább arra kéri a címzettet, hogy „kérdezd meg még egyszer Jacob Wallenberget, hogy mi lesz az állásommal… ha én ilyen sokáig elmaradok”. Ebben a levélben már utal háború utáni tevékenységére. „Az a tervem, hogy az orosz megszállás után, miután még úgysem mehetek haza, elindítok egy érdekegyesülést a zsidók vagyontárgyainak visszanyerésére.” Később az elképzelés kiterebélyesedik, nagyszabású koncepcióvá válik, amelyhez szeretné megnyerni az ideiglenes magyar kormány, a szovjet parancsnokság, mi több, a magyar nép támogatását is.
− Sikerült?
− Nézzük sorjában a dolgokat. Miközben legnagyobb hőstetteit végrehajtja – pél dául Hegyeshalomból, a gyalogos deportálásból visszahoz embereket, kiemel elhurcoltakat a Józsefvárosi pályaudvarról, mintegy tízezer embert ment meg –, állandóan üzleti tervek foglalkoztatják. Valójában a háború utáni újjáépítésre, a civil viszonyok rehabilitálására, kártérítésre, a gazdaság talpra állítására gondol. Három verziót dolgozott ki. Az első számú terv arra az esetre készült, ha a kormány támogatja elgondolását, és állami megbízással kezdhetnek a munkához. A következő verzió arról szólt, hogy egy Wallenberg Humanitárius Akció néven alapítandó szervezet koordinálná az újjáépítést az embermentéshez korábban biztosított amerikai pénzből, mintegy százezer svájci frankból, illetve öt megnevezett magyar személy és a Wallenberg által felvett ugyancsak százezer franknyi kölcsönből. A harmadik elgondolás pedig egy, az egész országra kiterjedő szövetkezet létrehozása volt.
− Országszövetkezet?
− Tulajdonképpen az. Erre az esetre számítva Wallenberg egy felhívást írt, amelyben – munkatársait is említve – megfogalmazta elhivatottságát a háború utáni segítség megszervezésére. Közölte: Wallenberg Intézet Mentés és Újjáépítés Céljára néven szervezetet hoznak létre, amely széles körű nemzetközi támogatásra is igényt tartva nemcsak emberbaráti, hanem gazdasági tevékenységet is végezne. A további részletezésből kiderül: „a magánvállalkozások és a magángazdaság gyors útján” kívánnak haladni. Tevékenységük legfontosabb területei a következők voltak: eltűnt családtagok felkutatása, jogsegélyszolgálat a háború sérültjei számára, gazdasági és üzleti kapcsolatok felújítása és helyreállítása, munkalehetőségek teremtése, a lakásszükség enyhítése, kulturális értékek megmentése, orvosi ellátás megszervezése, tervezés és építés közösségek és iparok számára, szükségtáborok létesítése, humanitárius és gazdasági tájékoztató szolgálat… és így tovább. Fontos eleme az elképzelésnek, hogy a szükséges anyagi eszközöket – miként Wallenberg fogalmazott – „nem akarjuk idegen forrásból meríteni, hanem maguktól az érdekeltektől kívánjuk megszerezni. Szervezetünk szövetkezeti önsegélyt jelent. Aki hozzánk fordul, az egyidejűleg intézményünknél nemcsak a saját, hanem az összesség ügyeiben is erkölcsileg és gazdaságilag érdekeltté válik… a haszonnak jogosított résztulajdonosa lesz.” A felhívás – amely aztán nem került a nyilvánosság elé – hangsúlyozta: nem kívánnak ajándékokat elfogadni.
− Senkitől?
− Még maga Wallenberg is csak kölcsönként, és „nyitányként” ajánlotta föl saját anyagi eszközeit. Alapvetően üzleti vállalkozásként fogalmazta meg ezt a nagyvonalú tervet, amellyel részben a családnak akart bizonyítani, részben – gazdasági folyamatként elképzelve – el akarta indítani az újjáépítést. Ő ezt egy olyan szövetkezeti formában álmodta meg, amelynek tulajdonképpen egy nép a tagsága.
− Álmodta?
− Valljuk meg, bármennyire is elmés konstrukcióról van szó, egészen más megoldásokban gondolkodtak a befolyási övezeteiket kitágítani és stabilizálni akaró nagyhatalmak, hatalmas pénzeket és politikai-katonai apparátusokat mozgattak, birodalmi tónusokkal kívánták garantálni világpolitikai súlyukat. Nem valószínű, hogy a szovjet törekvésekbe egy ilyen szövetkezeti elképzelés belefért volna. De bizonyára nem ez volt az oka annak, hogy Raoul Wallenberget a szovjet katonai hatóságok – miközben ő Debrecenbe, az ideig lenes magyar kormányhoz igyekezett – letartóztatták és a Szovjetunióba szállították, ahol valószínűleg valamelyik börtönben meghalt. A Wallenberg-kép kiegészítése a gazdasági gondolkodó karakterével csupán annyit módosít a régin: még nagyobb volumenű ember volt,mint ahogy eddig láttuk.
