De kezdem az elején. Ott, hogy mi nagyon szegény körülmények között nőttünk fel. Regenyén kevés szegényebb család volt a nyolcvanas években. Apám segédmunkás volt, anyám háztartásbeli. Kertünk, jószágunk volt, így étel jutott, ruhára viszont nem, a mások levetett cuccait hordtuk. Tévénk nem volt. 1992-ben a regenyei önkormányzat vett nekünk egy tévét. Fekete-fehéret.

Akkor anyám már nem az apámmal élt, az apám úgy négy évvel azelőtt elment. Hogy miért, hogyan, hová, ne kérdezze. Elment. Anyámnak mindjárt lett élettársa, akinek szült egy lányt. Az élettárs durva ember volt, az anyámat hetente többször is összeverte. Pedig anyám nem volt hangos, vagy kötekedő, mindenki kedvelte. Csak az élettársa bántotta. Ráadásul az a férfi ivott, és akkortól anyám is. Annak, hogy verje az anyámat, én vetettem véget, tizenhat évesen már elébe álltam.

A katonaság után megnősültem, elköltöztem anyámtól, és megszületett a fiúnk. Ha találkoztam anyámmal, próbáltam lebeszélni az italról. Meghallgatott, de nem hallgatott rám. 2004-ben anyám élettársa eltűnt. Előtte este itt járt nálunk, beszélgettünk, együtt voltunk, aztán hazament. Majd éjjel visszajött, meglopott minket, és lelépett. Azóta senki se látta. Anyám ötvenéves volt, és hamar talált magának férfit. Ő ilyen volt, nem tudott egyedül élni, ahelyett, hogy örült volna annak, hogy elment tőle az a szemét, keresett egy másikat, akihez odaköltözött. Ha éppen nem volt élettársa, valamelyik gyerekéhez ment. De sehol se érezte jól magát, pár hét elteltével talált egy újabb élettársat.

Tavaly tavasszal megint egyedül maradt, és akkor az egyik regenyei rábízta a présházát a szőlőhegyen. Azt mondta neki, hogy Pirikém, maradsz, ameddig akarsz. Anyám jól elvolt ott egy ideig. Segélyből és napszámból élt. Nem voltak nagy igényei, kevésből kijött, ha megszorult, kért a gyerekeitől. Tőlem is. Rendszeresen járt hozzám, én viszont egyszer sem néztem meg, hol lakik. Tudtam, hogy olyan helyen él, ahol én nem tudnék.

Aztán egyszer csak neki se volt kedve ott lakni. Panaszolta, hogy a Sanyi meg az élettársa, a Vera rászállt. Hogy pénzt követelnek tőle, meg italt, és ha nem ad, elveszik. Azt mondta, hogy elege van mindenből, utál hazamenni, mert azok sanyargatják.

Mellesleg a Sanyival én szinte együtt nőttem fel. A szomszédunkban laktak, náluk is öt gyerek volt. A Sanyi anyját, az Ilonka nénit úgy szerettem, mintha az anyám lett volna, meleg szívű, kedves asszony volt, meghalt már szegény. A férje viszont, ha ivott, terrorizálta a családját. A Sanyi egy évvel fiatalabb nálam. Izmos srác volt. Minden disznóságból kivette a részét. Hogy felnőtt, elkövetett néhány bűncselekményt, lopott meg verekedett, be is csukták.

Az utóbbi években a szőlőben lakott, Verával, az élettársával. A nők sok bajtól vissza tudják tartani a férfit, na, a Vera nem egy ilyen nő. Ő inkább hagyja, hogy a Sanyi csinálja a bajt, még biztatja is. A Sanyi járt hozzám hetente kétszer-háromszor. A kapuig engedtem, tovább nem. Ott beszélgettünk, cigiztünk. Néha pénzt kért, volt, hogy adtam. Kölcsönbe kérte, ha nem adta vissza, nem szívóztam. Arról gyakran kérdeztem, hogy milyen a viszonya az anyámmal. Hogy sanyargatja-e? Azt felelte: Gábor, mindenben segítem a Piri nénit, és figyelek rá. A Vera is ezt mondogatta.

Valamikor júniusban anyám elkezdett nem jönni a faluba. Addig szinte mindennap jött hozzánk és a testvéreimhez, akkortól nem. Az öcsém meg a húgom felment a szőlőbe, de nem találták. Szóltak a rendőrségnek, ahol kiadták a körözést. Közben a Sanyi ha jött hozzám, kérdeztem, látta-e anyámat. Eleinte azt mondta, nem, később meg már meg se várta a kérdést, hanem ő hozta szóba, hogy: Gábor, látták ám az anyádat Pécsen, és ne aggódj, jól megvan. Neveket mondott, hogy ki látta. Nem tudtam, mit higgyek, gyanús volt, hogy ő hozza szóba, gyanús volt.

Aztán augusztus 9-én az egyik regenyei egy tízfős csapattal felment a szőlőbe keresni anyámat. Az első nap nem találták, de másnap az egyik lakatlan ház ciszternájában meglett a holtteste. Anyám testvére, a János vitte a csapatot a ciszternához, ő már sejtette, hogy ott lehet. János is ott lakik a szőlőhegyen. Mit mondjak róla? Inkább nem mondok semmit. Legfeljebb annyit, hogy a Sanyi őt is sanyargatta.

Amikor anyám holtteste előkerült, én már éreztem, hogy a Sanyi ölte meg. Elmondtam volna a nyomozóknak is, de engem nem kérdeztek. A múlt szombaton Sanyi eljött hozzám, de én épp dolgoztam. Azt mondta a feleségemnek, hogy velem akar beszélni. Négyszemközt. De nem találkoztunk. Másnap a Sanyi piásan elment az apjához, és összeveszett vele. Azt kiabálta, hogy azt teszi vele is, mint a Pirivel. A tizennégy éves fiam a szomszédban volt, és hallotta, hogy ezt kiabálja.

A rendőrök másnap eljöttek a Sanyiért, és elfogták. Egyből bevallotta, hogy piásan összevitatkozott anyámmal, és egy vascsővel agyonverte, majd beledobta az egyik elhagyott ház ciszternájába. Hogy min vesztek össze, nem mondta. A Vera is ott volt, de ő tagadja, hogy benne volt. Őt is letartóztatták.

Az anyám olyan volt, amilyen volt, de senkinek sem ártott. Kedvelték itt. Ezt tudja a Sanyi is. Talán azért akart velem beszélni, hogy gyónjon. Aljas ember a Sanyi, de ha gyónni akart, mégiscsak van benne lélek.