Komlón, a Kazinczy utca 11-es számú ház kapualjában többen is hallják a férfi szavait, s mosolyogva rábólintanak. A kapualjban a kánikulai napokon gyakorta öten-hatan üldögélnek. A háromemeletes, 16 lakásos épület első és hátsó bejárata sarkig tárva, így a kapualjat átjáró enyhe cúg elviselhetővé teszi a kánikulát, s a ház lakói a magukkal hozott hokedlire és a lépcsőre ülve hűsölnek. Közben beszélgetnek, és szidják a pittyegés okát. A másodpercenként megszólaló, elektromos hang tényleg az akciófilmek robbanás előtti pillanatait idézi. A pittyegés azonban nem egy közelgő detonációra, hanem a tartozásokra figyelmeztet.

Kártyás mérő

Az ötvenes években épített s a rendszerváltást követően áldatlan állapotba került Kazinczy utcai házak önkormányzati lakásaiban többnyire eladósodott családok élnek. Sokan elmaradtak a lakbérrel, a víz- és az áramdíjjal. A szolgáltatók a fizetési meghagyásokkal és a végrehajtásokkal annyit értek el, hogy lassult az adósságállomány növekedése.

A Kazinczy utca négy lépcsőházában júliustól újabb módszerrel próbálkoznak: előre fizetős víz- és árammérő órákat szereltek be 54 önkormányzati bérlakásba. A mérők beszerelése után mindenki kapott két köbméter vizet és 88 kilowatt áramot. Ha ez elfogy, s a bérlők továbbra is vizet és áramot akarnak, akkor előbb be kell fizessék annak árát a szolgáltatók irodáján. A vízórát ügyfélkártyával, a villanymérőt húszjegyű kóddal tudják otthon „feltölteni”. Aki tartozik, kétszeres árat fizet minden köbméterért és kilowattért, s a dupla árnak akkor lesz vége, ha az ügyfél adóssága elolvad.

Az előre fizetős órák felszerelését a közigazgatási tárca finanszírozta, a roma telepeken élők lakhatási és szociális integrációs programja keretében. A Kazinczy utcai négy lépcsőházban ugyanis túlnyomórészt romák laknak. A 38 millió forintba kerülő projekt nem csak az óracseréből állt, részben felújították az épület közművezetékeit, kicserélték a tönkrement nyílászárókat, kifestették a lépcsőházakat. Mindebbe bevonták az itt élőket is, közülük 11-en kaptak közmunkát két hónapon át. Az óracsere egyik célja, hogy a bérlakásokban élők tanulják meg: csak akkor jár szolgáltatás, ha fizetnek is érte.

A pittyegés a villanyórák jelzése: ha a fogyasztónak már csak 20 kilowattja van, a mérő ritmikusan sípol. Minden emeleten van egy-két ilyen óra, s a lépcsőházat a pittyegés uralja.

– Ezt tenni velünk?! – méltatlankodik Orsós János.

A lépcsőházban üldögélők egyetértőn morognak. Mindannyian túl szigorú módszernek érzik a fizetős órákat. Azok is, akiknek százezrekre rúg az adóssága. Orsós Jánosnak 58 ezres vízhátraléka jött össze. A negyvenkilenc esztendős férfi feleségével és két gyermekével húsz éve költözött ide, az egyik 31 négyzetméteres lakásba. A fia elment már, feleségétől elvált, így 21 éves lányával lakja a garzont. A férfi parkgondozó, a rendszerváltás óta vagy munkanélküli volt, vagy közmunkás. Most utóbbi, havi 47 ezer forintért. Szakmátlan lányának nincs állása.

– Ha volt munkám, fizettem a díjakat – mondja a mackós férfi –, arról nem tehetek, ha nincs munka.

Orsós János arra sosem gondolt, hogy Komlót elhagyva keressen munkát.

– Hová mentem volna? – kérdez vissza. – Az állam dolga, hogy állást adjon.

A Kazinczy utcaiak közül sokan vélekednek így, s a közműhátralékaikat is hasonlóan magyarázzák.

– Attól, hogy nincs munkám, víz és áram még kell – jelenti ki egy középkorú férfi.

– S mi lesz, ha a fizetős óra lezárja a vizet és az áramot? – vetem közbe.

– Akkor sötét lesz, a vizet meg hordom a pincéből.

Meg is mutatja a pincében a közkifolyót. A várost ellátó Komló-Víz Kft. a Kazinczy utcai házak pincéjében sok helyütt épített ki közcsapot, mivel korábban a nem fizetők lakását kizárták a szolgáltatásból. Amúgy a fizetős órák gazdái közül néhányan bevallják, hogy azért nem fogyott el a vízműtől kapott két köbméter, mert már most is a pincei csapról cipelik fel a vizet az emeleti lakásokba. Azt nem vitatják, hogy a legrosszabbul fizetett napszámmal vagy közmunkával is több megkereshető, mint amennyit a közcsapról felcígölt víz révén megtakarítanak. De –szerintük – Komlón még rosszul fizetett köz- és alkalmi munkát se nagyon lehet találni.

Hogy az új mérők máris rákényszerítik az erő szerinti költésre a Kazinczy utcaiakat, annak vannak jelei. A párjával két gyermeket nevelő Pataki Melinda eddig már féltucatszor járt benn a vízműnél, s mindannyiszor két köbmétert vásárolt.

– Kényelmetlen ennyiszer bemenni, de nem telt többre – mondja a 28 esztendős, gyesen lévő asszony, akinek a párja évek óta munkanélküli.

Az egyik földszinti garzonban lakó Palkó Jánosné kihúzta hűtőjét.

–Minek menjen, nincs benne semmi – sóhajt a 71 éves asszony.

Palkóné betanított munkás volt egy komlói gyárban, 78 ezer forintos nyugdíja errefelé elfogadhatónak számít. Az asszony adósságát az okozta, hogy öt éve meghalt a férje, s a temetésre felvett 480 ezer forint kölcsönt. Annak részleteit fizette, a vizet, a villanyt, a lakbért nem mindig. Emiatt havi 26 ezer forintot fognak le a nyugdíjából. Az asszony villanyórája augusztus elején kezdett el pittyegni, mire Palkóné leállította a hűtőjét.

– Öt nap múlva jön a nyugdíjam –mondja –, akkor befizetek valamennyi áramot. Addig pittyegjen csak!

Az előre fizetős órákat hamarosan más városokban is „bevetik”. Hogy aztán a pittyegős órák milyen eredménnyel szorítják rá az eladósodott bérlőket a spórolásra, és arra, hogy vállaljanak el minden létező munkát, az csak évek múlva derül ki.