Vonulás fáklyával és virággal
Győr Zoltán a vágyával nem volt egyedül, a pécsi belvároson átballagó 400 fős menet résztvevői közül sokan vélekedtek így. Csak épp névvel nem vállalták a szavaikat. A Szálasi Ferenc szellemiségét ápoló Pax Hungarica Mozgalom Szekszárdról és Harkányból érkező tagjai például azzal hárították el kérdéseimet, hogy a szervezet vezetősége nem adott engedélyt a nyilatkozatra. Egy huszonéves, ölelkező pár, akit csak ruhájuk és a testük közé szorult árpádsávos zászló nyele választott el egymástól, a fejét rázta, amikor megtudták, hogy újságíró vagyok, ráadásul a Népszabadságtól. Lapom nevének említése némította el a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom környékbeli településekről Pécsre utazó delegációját is.
Aztán a vármegyések közül egy 65 éves, szakállas férfi, aki kunsági származású, nyugdíjas halászmesterként mutatkozott be, mégiscsak hajlandó volt velem beszélgetni. Ő nem akart vért látni, s arról elmélkedett, hogy munkát kellene biztosítani a cigányságnak, s akkor kevesebb lenne a romák között a bűn. Hozzátette: – De nem úgy, ahogy az Orbán teszi! Mert hiába ugat arról, hogy mennyi az új munkahely, egyet se csinált! Az, kérem, nem munkahelyteremtés, hogy emberek napi hat órában meg havi 46 ezerért utcát söpörnek. Akik ezt a munkát végzik, azok nem kerülnek vissza a munkaerőpiacra.
Nem tudtam szóra bírni az interneten meghirdetett demonstráció első számú szervezőjét, Heidt Pétert sem. Az 52 éves villanyszerelőt arról faggattam volna, mit vár ettől a rendezvénytől, miképp oldaná meg a cigányság helyzetét, s miért lenne jó dolog a halálbüntetés, ám ő egy, a karomat érintő, simogatásnak tetsző mozdulattal elhárította érdeklődésemet, és magamra hagyott.
Néma menetelőknek újságíró és olvasó sem érti a szavát, így legfeljebb sejtésünk lehet arról, hogy a többnyire fekete pólóban és nadrágban vonulók mire gondolnak, amikor kiejtik azt a szót, hogy cigány. Amint az addig csendben haladó csapat elhagyta Pécs centrumát, s olyan porták előtt lépdelt el, amelyekben romák laknak, néhányan azt kiabálták a homályos kapualjakba:
– Hová bújtatok, cigányok?! – Gyertek elő! Később dalárdává alakult a menet, s nótájuk a cigánybűnözés kifejezés makacs ismételgetéséből állt. De térjünk vissza a nevét vállaló épületgépészhez, amikor őt arról kérdeztem, hogy mit kellene tenni a közbiztonság javításáért, így felelt: – Nem tudom, ez szakmai kérdés. De úgy tűnik, attól nem lett nagyobb biztonság, hogy egy ember kijelentette, két hét alatt rend lesz.
Győr Zoltán ezt követően meditált arról, hogy a forradalom kell: – Az elmúlt húsz évben hazudtunk reggel, hazudtunk délbe’, hazudtunk este. Ez nem mehet tovább, a nálam okosabb emberek is azt mondják, hogy addig itt nem lesz rend, amíg nem folyik vér. – Miért gondolja, hogy mások legyilkolásával meg lehet oldani a társadalom gondjait? – vetettem közbe. – Hát igen, az erőszak erőszakot szül – ismerte el, majd így folytatta: –, de a hatalomból el kell távolítani az oda nem való embereket.
– Most évente 150 gyilkosság történik (azok kétharmada családon belül), s önök a halálbüntetésért kiáltanak. Egy polgárháború több száz vagy több ezer halottal járhat. Hol van ebben a gondolkodásban a logika és a humánum? – Egyszerű ember vagyok, nem értek én ezekhez. Egyébként biztos, hogy lennének áldozatok, de úgy tűnik, nem lehet másképp megszerezni a hatalmat. – Intelligens államokban választással szokás.
– Igen, tudom. Egyszer már nyerni kellene a Jobbiknak, hogy megmutassa, miképp képzeli ő a rendet. Én is jobban szeretném, ha választással nyernénk. A békét szeretem, meg a természetet. Van egy kertem, ott rózsákat nevelek. Ugye, nem is gondolta? Az az én bajom, hogy ennyi idősen két munkahelyem van, és nem élek meg. A lányom már felnőtt, van két unokám, de a fiam 17 éves. Hogy megéljünk, a jövő héten el kell mennem Németországba dolgozni. Normális ez? Ne legyek elkeseredett?
Hogy a pécsi felvonulók közül még hányakat ösztönzött indulatra a létbizonytalanság, azt nem volt esélyünk megtudni. Az indulatok – (talán az erős rendőri jelenlétnek köszönhetően) – elfojtottak maradtak. A fáklyás menet este fél tízre érte el azt a helyet, ahol a rendőrség megtalálta Bándy Kata holttestét. Heidt Péter megköszönte a résztvevők kulturált magatartását, majd így szólt: – Ötperces néma főhajtással emlékezzünk halottainkra, akiket a cigánybűnözők öltek meg. – Meddig tűrjük?! – kiáltotta valaki. – Azt a Pintér Sándortól kell megkérdezni! – jött a sűrűből a válasz.
– Az meg ki?! – harsant a másik irányból. Nevetés hullámzott körbe, majd többpercnyi csend szakadt ránk. – Énekeljük el a Himnuszt! – törte meg a hallgatást egy hang. A tömeg elénekelte a Himnuszt. A balsorstól kezdve rettentő hamisan. A fáklyás menet hírére szerveződött egy ellendemonstráció is. Ezt Bokrétás Ildikó hirdette meg a neten. Bokrétás eddig elsősorban alapítványoknál dolgozott civil aktivistaként, most azokat hívta utcára, akik úgy vélték, hogy a pécsi menet a gyűlöletkeltést szolgálja.
Mindössze félszázan érezték ezt a veszélyt annyira létezőnek, hogy jelenlétükkel tüntessenek a radikális nemzeti jobboldal által felkarolt felvonulás ellen. A terv az volt, hogy transzparensükkel, amire azt írták, hogy „A cigányság nem bűnözés” odamennek a jobbosok mellé, s ha atrocitás éri őket, akkor a támadásra egy szál virág átnyújtásával reagálnak. A rendőrök meggátolták, hogy a két menet egymást megközelítse, így a két csoport nem került kapcsolatba egymással.
