Ezt a történetet Vida Antal, a kisközösségi médium ötletgazdája és fenntartója meséli, de aktuális sztorijai korántsem ilyen vidámak. Az ötvenkét éves férfi beszüntette ugyanis a műsorszolgáltatást a 93,7-es frekvencián, miután összeakadt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal. Ahogyan ő mondja: a hatalommal. Közleményt publikált az interneten, amelyben azt írja: „Mindezek után itt tájékoztatjuk a Hatóságot, hogy a Tordas Rádió befejezi a földfelszíni sugárzást az FM 93,7-es frekvencián, az Észak-Tordasra száműzött mikrokörzetben. Az adókészüléket 2012. június 8-án kikapcsolja.”

Tilostól Tordasig

Vida Antal a stúdióban

Hosszú út vezetett a tiltakozás e radikális formájáig, miként a halbiológiától is a rádiózásig. A szakember annyira felháborodott a Duna 1992-es elterelésén, a Szigetköz élővilágának pusztulásán, hogy aktivistává vált, s még az 1994-es hágai per szakértői anyagának előkészítésében is részt vett. Meghívták a Tilos műsorainak egyikébe az üggyel kapcsolatban, s a vendég hamarosan házigazdává lett. Környezetvédelmi adást indított. Az újabb fordulatot az hozta, hogy a tősgyökeres budapesti férfi elköltözött Tordasra. Szilveszteri buliba érkezett a községbe, s csöppet ideges volt, hogy nem találja majd a helyét a társaságban, esetleg visszafogott lesz a rendezvény. Ám százharminc fős sereg várta, az udvaron pedig népzenei koncert zajlott...

Talán ez az élmény is elősegítette, hogy később éppen itt telepedett le. Amint megérkezett, máris a rádiózás ötlete foglalkoztatta. A házának ministúdiójából sugározta kalózállomása műsorát. Lényegében megállás nélkül szolgáltatta a zenét a falu minden pontján fogható frekvencián: a menü a népzenétől az elektronikus műfajokig ért. Vida az ezredfordulón még bátran kísérletezhetett a kalózkodással –a törvényi szabályozás hiányos volt.

„Nem hinném, hogy a faluban mindenki tudja: itt működik a Tordas Rádió, de vannak kellemes tapasztalataim. Egy alkalommal a helyi benzinkútnál álltam meg, ahol az alkalmazott éppen az ismerősének mesélt arról: itt van egy rádió. És kalóz!” – emlékezik Vida, akinek célja főként a sokszínűség bemutatása volt.

A világzene különlegességei alighanem szokatlanul hatottak a kisközösségi miliőben, miként a rendre műsorra tűzött hangjátékok, irodalmi alkotások. Ennél is szokatlanabb jelenség lehetett az olyan ismert DJ-k, mint Naga vagy Titusz feltűnése a helyi művelődési házban. E romantikusnak tetsző periódus talán örökké tartott volna, ha a multinacionális cégek piaci érdekei le nem győzik a hőskort. A mobilinternet terjedésekor a telefonos társaságok egyike jelezte, valami zavarja az adást. Megjelent a mérőkocsi, s a Tordas Rádió kalózkorszaka véget ért. A „hatalom” lépéskényszerbe került: addig hagyta élni, de a multi föllépése után akcióba kellett lépnie.

Papíron is megy

Vida csupán ekkor értette meg, hogy mennyivel nyugodtabb meló kalózrádiót üzemeltetni, mint szabályozott körülmények közt adást készíteni. Randevúja a bürokráciával nem tette boldoggá: megannyi igazolást és engedélyt kellett beszereznie. Zöld utat kapott a műsorszolgáltatásra, miként a frekvenciahasználatra is. Ment minden a maga útján, még ha nem is értett egyet azzal, hogy az egyszemélyes civil vállalkozásnak rigorózus feltételrendszernek kell megfelelnie, mintha komplett jogi és pénzügyi osztály dolgozna a kis parasztház nappalijában. Ebből a szempontból a fülkeforradalom után megváltozó médiaszabályozás sem hozott reformot, a Tordas Rádió zavartalanul folytatta tevékenységét. Mármint elméletben. Gyakorlatilag csupán a ritkán látható összefogásnak köszönhette a folytatást: segített magánszemély, a helyi önkormányzat, a Fúzió Rádió, továbbá a Szabad Rádiók Szervezete, s mindenki, aki tehette. A projekt sikeres is volt, s a Tordas Rádió nyert csaknem 2,5 millió forintot a rezsiköltségre a médiahatóságtól egy pályázat keretében. Vida 2012-re is leadta a kandidatúrát, s ekkor kezdődött el a kálvária.

Vida elküldte a százötven oldalas dokumentációt, kifizette a 46 876 forintos pályázati díjat, s a hatóság kiállított egy számlát, mely azt jelzi: nulla forint a tartozás. Egy hónappal később a szervezet érvénytelenítette a kandidatúrát, mert a rádiónak 750 forint adóssága van az áfaváltozások miatt. Ezért a szervezetnek nem volt más választása, mint szakmai bírálat nélkül elutasítani a beadványt. A médiahatóság érdeklődésünkre azt közölte: „Vida Antal a 2012-es rezsipályázatra egy alkalommal érvénytelen pályázatot nyújtott be, ám ezt követően lehetősége lett volna a pályázat lezárásáig – a megemelt keret kimerüléséig – érvényes pályázatot benyújtani. Ezzel a lehetősséggel a pályázó nem élt.” A szervezet rámutatott: Vida 2013. május 1-jéig jogosult a 93,7 frekvenciát igénybe venni, s kisközösségi médiaszolgáltatói státuszából következően díjat sem kell fizetnie. „Amennyiben a frekvencián Vida Antal jelenleg a Tordas 93,7MHz frekvencián (sic! – A szerk.) nem nyújt szolgáltatást, úgy ez saját döntése” – így a dokumentum.

Hibahatár

Ezt pontosan tudja Vida is: nem kényszerítette senki arra, hogy föladja, de – mint mondja – azzal a mentalitással ami a felügyelő szervezetet jellemzi, nem tud s nem is akar mit kezdeni. Most betelt a pohár. Nem csupán fölhagyott a földfelszíni sugárzással, de a csaknem 47 ezer forintos pályázati díjat is visszaköveteli, mert – érvelése szerint – megtévesztő volt a kiírás. Úgy véli, ha visszafizetnék a pénzt, az fölérne egy bocsánatkéréssel.

Mindenesetre a mintegy százharmincezer zeneszám válogatásai már csak a világhálón szólnak, a Tordas Rádió ott működik tovább. Az utolsó adásban a hallgatók a szerkesztésbe is beleavatkozhattak, saját zenéikkel egészíthették ki a kínálatot. Most az internet élteti a falusi médiumot, amely –ahogyan Vida fogalmaz – akkor is tovább működik, ha őt elüti egy autó. Amúgy búcsúzásként jegyzi meg: „A Tordas Rádió élt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság megszületése előtt, s annak pusztulása után is élni fog.”