Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) egykori dolgozói évek óta tartó meghurcoltatásuk történetével azért állnak a nyilvánosság elé, hogy figyelmeztessék a hozzájuk hasonló cipőben járó hivatalnokokat: nem biztos, hogy egy korrupt rendszerben megéri beállni a sorba, de óriási veszélyekkel jár az is, ha az ember a törvénytelenségek láttán nem fogja be a száját. Előző esetben fönnáll a lebukás és a börtön veszélye, az utóbbi esetben megeshet, hogy az üti meg a bokáját, aki nem hajlandó elfogadni a piszkos üzlet játékszabályait. E történetben mind a két eset előfordult.

Ellenőrök

A két volt munkaügyi felügyelő – J. és Sz. – 2007-ben helyezkedett el az OMMF Észak-alföldi Munkaügyi Felügyelőségénél. Területi elosztás szerint dolgoztak, azaz minden felügyelő kapott egy-egy régiót egy-egy megyében, így mindenki a saját területén működő cégeket, társaságokat ellenőrizhette. Már azt is furcsállták, hogy olyan intézkedési tervnek kellett megfelelniük, amely egy évre előre megszabta, hogy az adott esztendőben mennyi és milyen jellegű munkaügyi vagy szabálysértési bírságot kell majd kiszabniuk. Szerintük ez a rendszer (azóta megszüntették) eleve arra ösztönözte a felügyelőket, hogy „büntetésorientáltak” legyenek. Azaz ha egy felügyelő év vége felé közeledve „elmaradásban” volt a bírságok számát illetően, akkor „a kákán is csomót keresni”-elv alapján kellett behoznia a „lemaradását”.

Ennél súlyosabbnak találták azonban, amikor a felügyelőség egyes vezetői átnyúltak a fejük fölött, s arra utasították őket, hogy egy-egy ügyben ne munkaügyi, hanem szabálysértési bírságot szabjanak ki. Ennek azért van jelentősége, mert azok a cégek, amelyekkel szemben jogerős munkaügyi bírságot szabtak ki, nem vehetnek részt közbeszerzési eljárásokban. J. és Sz. szerint megtörtént, hogy egy építési vállalkozó esetében – akinek a telephelyén egy ellenőrzés során feketemunkásokat találtak – vezetői utasításra meg kellett változtatniuk a munkaügyi határozatot – persze csak azután, hogy a szóban forgó vállalkozó személyesen tárgyalt a hivatal valamelyik vezetőjével… A két fiatal munkaügyi felügyelő – mindketten jogi egyetemet végeztek, vagyis tisztában voltak a hivatali visszaélések jogi következményeivel – sorozatosan konfliktusba keveredett vezetőikkel és munkatársaikkal, mert bizonyos utasításokat nem teljesítettek.

Ez oda vezetett, hogy egy 2009-ben bevezetett új iratkezelési rend szerint az ügyeket elvonták a helyszíni ellenőrzést és az azt követő iratvizsgálatot lefolytató „ügygazda” felügyelőktől, s azokat kiadták olyan munkaügyi felügyelőknek, akik „rugalmasabban” jártak el egy-egy szabálytalanságot elkövető ügyféllel szemben. Az új iratkezelési rendszer által bevezetett ügyelvonás miatt egyes ügyek bizonyítékai eltűntek, így előfordult, hogy a feketefoglalkoztatás vagy más, súlyos munkaügyi szabálytalanság miatt indult eljárás végén semmilyen bírságot nem szabtak ki. J. és Sz. úgy érezte, hogy nem hallgathat tovább, annál is inkább, mert annak ellenére, hogy egyes „kivételezett bánásmódban” részesülő munkaadó ügyét a felügyelőségen másvalaki vette át, az eljárás továbbra is az eredeti ügygazda nevén futott. Ez azt jelenti, hogy hivatalosan őket terhelte a felelősség egy olyan eljárásban, amelynek lefolytatásából valójában kizárták őket.

A szerintük több szempontból jogszabályellenes iratkezelési rendszer miatt J. és Sz. közérdekű bejelentést tett 2009 novemberében az akkori munkaügyi minisztériumban és az ombudsmani hivatalban, ám azokat nem vizsgálták ki, hanem „illetékesség hiányában” megküldték az OMMF akkori új elnökének, aki a 2008 decemberében előzetes letartóztatásba helyezett Papp István utóda volt. Ennek azért van jelentősége, mert Papp esete kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit J. és Sz. Debrecenben tapasztalt. Ugyanis a hivatalos személy által elkövetett, közokirat-hamisítás miatt indult büntetőperben a volt elnököt és társait azzal gyanúsítják, hogy 2006 és 2008 között kötelességüket megszegve, hivatali helyzetükkel visszaélve többször is utasítást adtak a hatósági nyilvántartás megváltoztatására annak érdekében, hogy munkaügyi eljárás alá vont egyes gazdasági társaságokat a közbeszerzési eljárásokból és állami támogatások igényléséből ne lehessen kizárni… Papp István büntetőpere idén januárban kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken.

Visszatérve 2009-re: miután a felügyelőségen kiderült, hogy J. és Sz. a visszásságok feltárása érdekében beadványokkal fordult a szaktárcához és az ombudsmanhoz, a két felügyelő ellen „bosszúhadjárat” indult, ami abban csúcsosodott ki, hogy mindkettejüket „rendkívüli orvosi alkalmassági vizsgálatra” kötelezték. Jogvégzett emberként tudták: a magyar jog nem ismeri a „rendkívüli orvosi alkalmassági vizsgálat” fogalmát, így az azon való részvételt megtagadták. Különösebben meg sem lepődtek, amikor 2010-ben indokolás nélkül elbocsátották őket.

Meg vannak győződve róla, hogy a megtagadott orvosi vizsgálatnak, majd az elbocsátásuknak az volt az oka, hogy „kiborították a bilit”, ezért „hivatali visszaélés bűntette” és „közérdekű bejelentő üldözése vétsége” miatt feljelentést tettek, egyúttal munkaügyi pert indítottak a korábbi munkáltatójuk ellen. Ennek lassan két éve, ám ügyükben azóta sem történt előrelépés. Nehezményezik, hogy habár a munkaügyi pert haladéktalanul le kellett volna folytatni, ítélet a mai napig nem született. Sérelmezik azt is, hogy – miután a nyomozó hatóság a közérdekű bejelentő üldözése vétsége és hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárást megszüntette – a nyomozást megszüntető határozat ellen benyújtott panaszuk elbírálása több mint három hónapja nem történt meg. Igaz, annyi fejlemény mégis volt, hogy 2011 júliusában a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói őrizetbe vették az OMMF három debreceni munkaügyi felügyelőjét. Közülük ketten előzetesben vannak.

Ezzel kapcsolatban megkerestem az NNI-t, amelynek szóivője, Bartha László alezredes azt közölte: „az ügyben jelenleg folyamatban van a nyomozás, melynek érdekeire hivatkozva egyelőre információ nem adható, kérem megértését”. J. és Sz. kevéssé megértő. Állásuk 2010 óta nincs. Elhelyezkedni nem tudnak. A munkaügyi per elhúzódása miatt a munkaügyi felügyelőségen egyelőre nincs helyük. Tartalékaikat lassan felélik. Ezért mostanában sokszor úgy érzik: talán jobb lett volna, ha befogják a szájukat, elvégre tényleg nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet.