Egyezség a Rác fürdőről

Sürgősséggel tárgyalta szerdán a Rác fürdő ügyét a főváros. A sietség oka az volt, hogy újabb három hitelező kezdeményezett felszámolást a fürdőt átépítő Rác Nosztalgia Kft. ellen.

A cég negyedrészét a főváros százszázalékos tulajdonában lévő Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt. birtokolja. Ha a céget felszámolják, a fürdő és a 65 szobás szálloda aligha nyílhat meg szeptemberben. Ezzel elúszna a 250 milliós állami támogatás, ráadásul az árverés győztesei kaparintanák meg az épületegyüttest és az alatta lévő fővárosi telket.

A fürdő bővítését már az 1950-es években is tervezték, de eltelt csaknem negyven év, mire a BGYH tervet készített az omladozó fürdő felújítására. A fővárosnak azonban akkor sem volt rá pénze, így befektető után nézett. Közösen alakították meg a Rác Nosztalgia Kft.-t, amelybe a főváros az építmények alatti földterületet vitte – ez a 25 százalékos tulajdonrész –, míg a befektető vállalta magára a kivitelezést. Az új épületegyüttes alapkövét 2005-ben rakták le. A fürdő a 67 szobás szállodai szárnnyal összesen 16 ezer négyzetméteresre bővült. A megnyitó eredeti időpontja 2010 májusa volt.

Csakhogy a bővítés után elszámolási vita támadt a kft. és a BGYH között. Előbbi az üzemeltetés akadályozásával vádolta a fővárosi céget, és kártérítést követelt, míg utóbbi a korábbi megállapodások érvénytelenségére hivatkozott.

A városháza pénzügyi ellenőrző bizottságának előző ciklusbeli fideszes elnöke, György István, jelenlegi főpolgármester-helyettes már 2009 ősszel jelezte aggályait. Az ellenzéki politikus szerint felesleges volt külső céget bevonni a fejlesztésbe. Azt sem értette, miért engedte át ingyen a BGYH a földhasználati jogot. Demszky Gábor akkori főpolgármester viszont úgy vélte, a Rác fürdő felújítása során a főváros nem veszít, sőt gyarapszik a vagyona. A fürdő felújításáról egyébként is a Fidesz-kormány idején döntöttek, a Széchenyi-terv keretében nyertek el rá 250 millió forint támogatást – ennek visszafizettetésétől tartottak most a fideszes városvezetők. A BRFK két évvel ezelőtt nyomozást indított hűtlen kezelés gyanúja miatt, mondván, a nyolcmilliárdos beruházás kapcsán jelentős vagyoni hátrány érhette a fővárost. (A nyomozást bűncselekmény hiányában lezárták.)

A felek elhúzódó tárgyalásba kezdtek, amelynek eredményeként egy évvel ezelőtt körvonalazódtak a megállapodás keretei. Az erre vonatkozó előterjesztést azután mégsem tárgyalta a Fővárosi Közgyűlés, a BGYH pedig keresetet nyújtott be a korábbi megállapodások érvénytelenségét kérve. De az egyre türelmetlenebbé váló hitelezők elunták a főváros és a kft. macska-egér játékát. Így a fővárosnak stratégiát kellett váltania. A vagyonvesztést most már abban látták, ha a főváros a telket is elveszíti, és nem firtatták tovább az elszámolást.

Az egyezség szerint a felek felbontják a korábbi szerződést, a kft. ezután ingatlan- és vízhasználati díjat fizet, a BGYH 35, a Rác Befektető és Szolgáltató Kft. 65 százalékos tulajdoni hányadot kap a cégben. Az ingatlanhasználati díj nettó 101 millió forint lesz évente, amit előre kell megfizetnie a cégnek. Emellett a kft.-t terhelik a felújítás, a karbantartás és az állagmegóvás költségei. A fürdőben használt víz köbméteréért nettó 49-54 forintot fizet a cég, ami 20 százalékkal magasabb a BGYH önköltségi áránál.

A 8 milliárdos beruházáshoz 7 milliárdos hitelt nyújtó Magyar Fejlesztési Bank az egyezség részeként az adósság mértékében, illetve a tulajdonmegoszlás arányában jelzálogot jegyezhet be. Az egyezséggel megnyílik az út a működési engedély megszerzéséhez, a fürdő és a szálloda megnyitásához. Persze nagy kérdés, hogy a turisztikai mélyponton lévő Budapest el tud-e tartani egy újabb magas kategóriájú wellness-szállodát, és a cég ki tudja-e gazdálkodni a fővárosnak fizetendő sokmilliós tételeket.

Felújítás - közpénzből magánvagyon
A felújítás során
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.