Megyesi Gusztáv: Hegyi járat

Állunk a Flórián térnél zöldre várva, amikor a buszsofőr hirtelen kinyitja a fülkeajtót és hátraszól: – Érzik maguk is ezt a büdöset?

Megfigyelhető, hogy a budapesti buszokon már évek óta nincs bóbiskoló, gondolataiba mélyedő utas, mindenki a maradék erejét összeszedve figyel minden eshetőségre készen

Hogyne éreznénk, már a Szentlélek téri végállomáson is feltűnt, hogy amikor a sofőr beindította a motort, sűrű és nehéz bűz áramlott a busz elejéről az utastérbe, leginkább a záptojáséhoz hasonló, ám annál kicsit szúrósabb szag. Akkor egy pillanatra a sofőrre gyanakodtunk, de a fiatalember elég ápoltnak látszik, tiszta, kockás ing, vasalt nadrág, nem mintha ez garancia volna bármire is.

– Nem értem – mondja a sofőr –, a reggeli átvételnél még nem volt ennyire büdös – közben zöldre vált a lámpa, elindulunk, igyekszünk erősen koncentrálni. Megfigyelhető, hogy a budapesti buszokon már évek óta nincs bóbiskoló, gondolataiba mélyedő utas, mindenki a maradék erejét összeszedve figyel minden eshetőségre készen, mikor gyullad ki alatta a busz vagy esik ki egy kerék, törik a tengely, mert akkor nincs mese, ugrani kell, menekülni, ha úgy adódik, a tetőablakon át, ez benne van a jegy árában.

A Bécsi út előtt a belső sávba sorolunk, hogy felkanyarodjunk majd a hegyre. Közben egy másik busz lassít mellettünk, a sofőrünk ajtót nyit, és átszól a kollégának, hogy mi lehet ez a bűz, az széttárja a karját, nála minden rendben van, majd elkanyarodik a temető felé; sűrű, fekete füst marad utána.

Nézzük a kockás inges sofőrünket, és nem tudjuk, tudja-e, hogy az állásával játszik: most tették közzé a nagyfőnökség kötbértáblázatát, hogy mekkora büntetés jár a különféle műszaki és emberi hiányosságokért, ezek között szerepel az utassal való beszélgetés ötezer forinttal, egyenöltözék helyett civil ing használata szintén ötezerrel meg most a két megálló közti ajtónyitás tízezerrel; még neki se indultunk a hegynek, de már húszezernél tartunk.

Ám ekkor mintegy varázsütésre idős, szalmakalapos férfi araszol előre, és kocogtatja a fülkeajtót, hogy sofőr úr, alighanem az akkumulátorral van a baj, tudom, mert sokat dolgoztam aksikkal.

Hát persze, csapunk mi is a homlokunkra, az akkumulátorban kénsav van, attól ez a stich; perc nem telik el, s már mi is ott magyarázunk a fülkeajtónál, egyikünk felveti, hogy állnánk tán félre, rendbe hozzuk majd mi magunk azt az aksit, öt perc az egész.

Hegyi járaton minden előfordulhat. Idén télen is hetenként állt meg egy-egy sofőr, hogy kérem, új ember vagyok ezen a vonalon, nem tudom, merre kell menni, és akkor megmutattuk neki, hogy itt, az emelkedőnél balra fordulunk szépen, ott, a kisboltnál meg majd jobbra, szinte már kiragadva kezéből a kormányt.

Tűrnénk fel most is az ingünk ujját, akár a busz alá is bebújnánk testületileg egy generáljavításra, legfeljebb a nagyfőnökség majd kötbért ír ki ránk is, hogy belepiszkítottunk a közlekedési reformjába, aminek értelmében immáron meg van tiltva nemcsak a kockás ing és a trafikálás, hanem, hogy kiessen a busz kereke vagy kigyulladjon a motor, ám ha mégis kiesik és gyullad minden, akkor jól megbüntetik a sofőrt; most már csak erre a kibírhatatlan nagy, országos fingszagra kellene valamit kitalálni.

Addig is nekiindulunk a hegynek, meghagyva a sofőrnek, hogy műszak végén a garázsba érve mire utasítsa majd a szerelőket, felajánljuk a mobilszámunkat is, hogy ha esetleg úgy adódik, bármikor hívhat; és szívből tesszük mindezt, mert megszerettük ezt a kockás inges sofőrt, immáron közülünk való ő is.

Aztán már csak megyünk, hegynek neki, völgybe le, a helyzethez képest viszonylag vidáman; mögöttünk rohadó záptojás átható szaga.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.