Mikor lesz ebből 4-es metró?

Fontos változtatásokat hajtottak végre a féken, de nem eleget - az NKH újabb hiánypótlásra kérte fel az Alstomot.

Újabb hiányosságokat talált a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) az Alstom Metropolis szerelvényeinek típusengedély-kérelméhez csatolt műszaki dokumentációban, ezért hiánypótlásra kérte fel a francia gyártót. Egyúttal azt is megállapította, hogy az Alstom ugyan fontos módosításokat hajtott végre a fékrendszeren, de még így is tartalmaz olyan megoldásokat, amelyek eltérnek a hazai jogszabályi előírásoktól. Így a hatóság az előzetes járműszemlét követően szakértőt rendelt ki a speciális fékrendszer-kialakítás biztonsági szintjének megállapítására – tájékoztatta lapunkat az NKH.

A magyar jogszabályoktól való eltéréssel természetesen az Alstom is tisztában van – ez már a szállítói szerződés megkötésekor is ismert volt –, az augusztus közepén benyújtott engedélykérelemhez így mindjárt csatoltak egy másikat is, amelyben az AM5-M2 típusú, ötkocsis metrószerelvények felmentését kérték a vonatkozó magyar előírások alól. A fékrendszerre és a vezetőfülke magasságára vonatkozó derogációs, illetve ehhez kapcsolódva a típusengedély-kérelmet a szakértői vélemény kiértékelése után bírálja el az NKH. Határidőt nem jelöltek meg.

A vasúti közlekedésről szóló törvény hat hónapban határozza meg a típusengedélyezési eljárás ügyintézési határidejét. Az NKH azonban egy korábbi válaszában azt írta: a közlekedésbiztonsági szempontok érvényre juttatása mellett – a gyártó és a megrendelő között létrejött új megállapodásra is tekintettel – a lehető legrövidebb időn belül lefolytatja az eljárást. Ebbe sok minden belefér. De egyéves – minimum másfél éves csúszást eredményező – új tender nem.

Még mindig nem „az igazi” az Alstom fékrendszere
Még mindig nem „az igazi” az Alstom fékrendszere

Az Alstomnak tehát meg kell kapnia az engedélyt ahhoz, hogy a főváros ne essen el az uniós támogatástól, amelynek visszafizetése alapjaiban rengetné meg a fővárosi költségvetést.

A 2006-ban megkötött, tavaly októberben felmondott, majd idén júliusban újrakötött metrókocsi-szállítási szerződés értelmében a Budapest Metropolis Consorciumnak – az Alstom magyar projektcégének – a megállapodás aláírásától számított 300 napon belül kell megszereznie a típusengedélyt a 2-es metróvonal szerelvényeire, míg 548 nap alatt a 4-es metró kocsijaira. A 110 automata járművet 750 napon belül kell leszállítania. Az Alstom már az újrakötéskor bejelentette – a szerződésbe is belefoglalták –, hogy első körben felmentésért folyamodik a magyar közlekedési hatósághoz. S csak akkor nyújt be új műszaki dokumentációt, ha azt a megállapodás hatálybalépésétől számított 90 napon belül nem sikerül megszereznie. Ez a határidő november közepén jár le.

Az Alstom a szerződésben azt is vállalta, hogy az NKH iránymutatása alapján elvégzi a szükséges változtatásokat a szerelvényeken. A BKV – hivatalosan a közlekedési cég, az Alstom szerződéses partnere – viszont csak akkor mondhatja fel a szerződést, ha az Alstom típusengedély-kérelmét azért függesztik fel, mert a gyártó a korábbiakkal azonos tartalmú kérvényt adott be a hatóságnak. A francia cég aligha követte el ezt a hibát. Állításuk szerint még az engedélyeztetési eljárás megindítása előtt fizikai változtatásokat végeztek a fékberendezésen, így az üzemi fék áramszünet esetén is üzemképes marad.

Beépítették az új menekülőajtókat, biztonságosabbá tették az ajtók működését, és továbbfejlesztették a fedélzeti eseményrögzítő rendszert. Az Alstom szerint a derogációs eljárás egyébként sem különlegesség, minden tenderen induló cég élhetett volna vele. A gyártó immáron két tanúsító szervezettel is igazoltatta, hogy a kocsik az uniós szabványokat és a magyar törvényi előírásokat is teljesítik.

De talán nem is a szabványokon akad fenn az Alstom. A Magyar Szabványügyi Testület lapunknak adott tájékoztatása szerint a szabvány 1995 óta kikerült az állami irányítási rendszer eszközrendszeréből. „A jelenleg hatályos magyar szabályozás szerint műszaki tartalmú jogszabály hivatkozhat olyan nemzeti szabványra, amely a jogszabályban előírt feltételek teljesítését biztosítja. Azaz a testület szerint a szabvány szerinti műszaki megoldás a jogszabályi előírások kielégítésének egyik lehetséges, de semmiképpen sem kizárólagos eszköze. Az NKH mindenesetre korábban makacsul hangoztatta, hogy az Alstom kocsik fékrendszere sem a hazai, sem a vonatkozó nemzetközi szabályozásnak nem felel meg. Lévén a kettő egy és ugyanaz.

A helyzet megoldásának kulcsát a szerződés újrakötésével ismét az NKH kezébe adta a főváros. Csakhogy a közlekedési hatóságot az a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyeli, amelynek vezetője a főpolgármester helyett a kerületi polgármesterekkel tárgyalt Budapest fejlesztéséről, miután megüzente, hogy Budapest ne is álmodjon 118 milliárdos gépjárműbeszerzésről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.