WikiLeaks: Botka őrültnek tartja Pávát

Botka László hosszú távú hatalmi játszmát folytat, és a várható 2010-es választási vereséget követően sokkal aktívabb szerepet fog vállalni pártja újjászervezésében, hogy 2014-ben ismét kihívója lehessen a Fidesznek. Az amerikai nagykövetségnek a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott, 2009. november 17-én kelt bizalmas jelentése szerint erről beszélt nekik Szeged MSZP-s polgármestere egy háttérbeszélgetésen.

Az amerikai követség jelentése úgy írja le a szegedi polgármestert, mint az MSZP emelkedő csillagát, rendkívül népszerű politikust, aki megoldotta a romák iskolai deszegregációját, bár a jelentés hozzáteszi, hogy Szegeden a romák aránya két százalék alatt van. Botkát úgy emlegetik, mint aki pártja miniszterelnök-jelöltje lehet a 2010. áprilisi parlamenti választásokon. Botka válaszul hangsúlyozza: boldog ott, ahol van, a szegedi polgármesteri poszton. Pártja vereségét biztosra veszi, de kijelenti: a két ciklus kormányzásából van mire büszkének lenni. Példaként említi a megépült autópályákat és azt, hogy kormányzásuk alatt mennyi külföldi befektetést vonzott az ország.

Szegedet virágzó kapitalista városként írja le a jelentés, amelyre alig hatott a globális gazdasági válság. Nő a lakosság, a munkanélküliség a fele az országos átlagnak. Botka a külföldi befektetők nagy barátja, aki „őrültnek” tartja Páva Zsolt pécsi polgármestert, amiért vissza akarja szerezni a vízműszolgáltatót a francia GDF Sueztől. Botka nyíltan „businesspárti”, és rendszeresen találkozik a Szegeden befektető külföldi (elsősorban a vízművet és az áramszolgáltatót működtető francia) cégek vezetőivel. Szerinte egész Magyarországra rossz fényt vet a pécsi vízművita.

Szeged rendkívül pozitív képét egyetlen árnyék csúfítja a jelentés szerint: az egyetemi ifjúság körében aggasztóan nő a szélsőjobboldali Jobbik befolyása. Emiatt aggódik Sándor Klára, akkor SZDSZ-es országgyűlési képviselő is, aki keserűen említi, hogy pártja valószínűleg nem éli túl a 2010-es parlamenti választásokat. Hasonló szellemben nyilatkozik a konzervatív közíró, Orbán Viktor volt tanácsadója, Solymosi Frigyes kémiaprofesszor is. Szerinte a Fidesz kinyitotta Pandóra szelencéjét azzal, hogy hagyta megerősödni a Jobbikot, amely a nyilasokéra emlékeztető retorikát használ. – Mi lesz, ha a Jobbik bekerül a parlamentbe? – kérdi Solymosi.

A szélsőjobboldalnak az ifjúság körében való megerősödéséről Botka László a távirat szerint úgy vélekedik, hogy a fiatalok elégedetlenek a régi hagyományos pártokkal, „nézzen ránk, a szocialista pártra, mit képviselünk mi a fiatalok számára, kapitalizmust, pénzt és tekintélyelvűséget, őket a lázadás érdekli” – idézi a távirat a szegedi polgármestert.

A távirat szerint a polgármester nyíltan „businesspárti”, rendszeresen találkozik a nagy cégek vezetőivel
A távirat szerint a polgármester nyíltan „businesspárti”, rendszeresen találkozik a nagy cégek vezetőivel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.