'Hála istennek, hogy vannak bankok'

Az amerikai nagykövet szerint a Suezés a Tubes-ügy elterelő hadművelet volt - olvasható a WikiLeaksen.

A WikiLeaks által Pécsről kiszivárogtatott amerikai diplomáciai táviratokban fontos helyet kapott a Pécsi Vízmű Zrt. (PV) ügye. (Ismert, hogy a város vezetése 2009-ben konfliktusba került a PV-t irányító kisebbségi tulajdonossal, a francia Suez-csoport magyarországi cégével, s ennek folyományaként a pécsi közgyűlés egy másik gazdasági társaságára, a Tettyére bízta a baranyai megyeszékhely vízellátását, az rt. székházát pedig a Tettye elfoglalta. – A szerk.) 

A WikiLeaks által Pécsről kiszivárogtatott amerikai diplomáciai táviratokban fontos helyet kapott a Pécsi Vízmű Zrt. (PV) ügye. (Ismert, hogy a város vezetése 2009-ben konfliktusba került a PV-t irányító kisebbségi tulajdonossal, a francia Suez-csoport magyarországi cégével, s ennek folyományaként a pécsi közgyűlés egy másik gazdasági társaságára, a Tettyére bízta a baranyai megyeszékhely vízellátását, az rt. székházát pedig a Tettye elfoglalta. – A szerk.) Az amerikai diplomaták részletesen beszámoltak azokról a beszélgetésekről, amelyeket Páva Zsolttal, Pécs fideszes polgármesterével folytattak. Meglepte őket Páva halk stílusa, nem ilyennek képzelték azt a politikust, aki visszafoglalja a vízművet, és demonstrációt szervez a Tubesre tervezett NATO-radar ellen. Páva a Suez rendellenes üzleteivel indokolta a város lépését. Azt Páva elismerte, hogy Pécsnek az ügy lezártával kárpótolnia kell majd a Suezt, a diplomaták szerint ennek mértéke nem ismert, de arról a polgármester is beszélt, hogy zűrös a költségvetésük, mert visszaestek a város bevételei. – Hála istennek, hogy vannak a bankok – mondta a távirat szerint Páva az amerikaiaknak. (A hétfői nap híre, hogy új eljárást rendelt el a Legfelsőbb Bíróság abban a polgári perben, amelyben a francia érdekeltségű Pécsi Vízmű vitatja a jogosságát annak, ahogy a pécsi önkormányzat felmondta velük az együttműködést.)

Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet táviratában arra következtetett, hogy Páva Zsolt a Suez- és a Tubes-ügyet elterelő hadműveletként használta. Jelesül arról akarta elterelni a figyelmet, hogy Pécs nem tudott idejében felkészülni az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) szerepre. Így Pécs központja még az EKF évében, 2010-ben is építkezések szabdalta terület volt. A nagykövet úgy látta, hogy EKF dolgában a város fideszes irányítói ugyanolyan alkalmatlanok voltak, mint a korábbi szocialista vezetés.

Amúgy az amerikai diplomatákat meglepte, hogy a 2009 májusában megtartott időközi polgármester-választáson Páva – az MSZP-s Szili Katalin ellen – győzni tudott a „szocialista erőd”-nek titulált Pécsen. (A diplomaták meglepetése némiképp meglepő, mert a közvélemény-kutatások kétharmados Páva-győzelmet prognosztizáltak, s tulajdonképpen pontosan ez igazolódott be. – A szerk.) Páva az amerikai diplomatáknak azzal magyarázta győzelmét, hogy Szili elvesztette kapcsolatát a választókkal, mivel nem találta meg az egyensúlyt a parlamenti és a helyi politikai munkája között.

Megkérdeztük Páva Zsoltot a kiszivárogtatott beszélgetésekről, s a polgármester bevallotta, hogy nem emlékszik, melyik amerikai diplomatával és miről beszélt az elmúlt két évben. Az biztos, mondta, hogy a nagykövettel csak egy kézfogás erejéig találkozott. Páva a valóságtól teljesen elrugaszkodott következtetésnek tartja, hogy a Suez- és a Tubes-ügy célja az elterelés lett volna. A Suezzel már évekkel korábban a szocialista irányítású város is szakítani akart, a radar ellen pedig megválasztása előtt három és fél évvel elkezdődött a helybéliek tiltakozása. A polgármester ma is úgy véli: a radart meg kell építeni, de semmiképp se Pécsen.

2009 – Nem engedték be a vízmű székházába a cég egyik vezetőjét
2009 – Nem engedték be a vízmű székházába a cég egyik vezetőjét
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.