Rekordbírság alap nélkül?
Az illetékes tárcák tegnapi sajtótájékoztatóján kiderült: az állam tisztában van vele, hogy a büntetés kifizetése tönkretenné a céget, és – mint elhangzott – a kormánynak nem célja sem az ottani munkavállalók, se a beszállítók, sem pedig a hitelezők ellehetetlenítése.
Illés Zoltán, a vidékfejlesztési tárca környezetügyi államtitkára a bírságot a hulladékgazdálkodási és a környezetvédelmi törvény különböző paragrafusaival indokolta. Szerinte az említett jogszabályok kimondják, hogy akinek a tevékenysége nyomán jelentős környezetkárosítás következik be, arra pénzbüntetést kell kiróni. A bírság méretét a környezetkárosítás súlya és a környezetbe kikerült veszélyes anyag vagy hulladék mennyisége alapján, egy képlet segítségével kell kiszámolni – így jött ki a közép-dunántúli környezetvédelmi hatóságnál a 135,4 milliárd forintos tétel.
Szatmáry Kristóf belgazdaságért felelős államtitkár elmondta: egyértelmű gazdaságpolitikai érdek a cég megmaradása, a termelés folytatása. Az államtitkár célzott rá: nyilvánvaló, hogy a szóban forgó bírságtétel kifizetése ezt nem tenné lehetővé, ugyanakkor egyelőre egy elsőfokú, nem jogerős bírságkiszabásról van szó.
Közben február óta – Szatmáry szavai szerint a tulajdonosok kezdeményezésére – tárgyalások folynak a cég tulajdonosi struktúrájának megváltoztatásáról – ez vélhetően azt jelentené, hogy a részvények egy része állami kézbe kerül. Ha az állam tulajdonossá válik, többféle lehetősége is lesz a felszámolás elkerülésére, a hitel- és működőképesség fenntartására.
A sajtótájékoztatón az is elhangzott: a gátszakadás és a vörösiszap-áradat után eddig mintegy 20–25 milliárd forintba került a környezeti károk elhárítása, az újjáépítés költségeivel együtt pedig a számla megközelíti az 50 milliárdot. Lapunk kérdésére, hogy a hulladékgazdálkodás rendjét pontosan mely pontokon sértette meg a vállalat, Illés Zoltán a hulladékgazdálkodási törvényből vett idézetekkel válaszolt: eszerint bírsággal sújtandó, aki a hulladék kezelése során jogsértő tevékenységével vagymulasztásával hozzájárul a környezet jelentős károsodásához.
A kérdést az teszi indokolttá, hogy a zöldhatósági vizsgálattal, illetve a folyamatban lévő (részben a felelősség tisztázását szolgáló) perekkel párhuzamosan zajlik a parlament kolontári vizsgálóbizottságának munkája is, és a kormánypárti többségű testület ismereteink szerint eddig egyetlen olyan hatósági vagy környezetjogi szakembert sem talált, aki egyértelműen azt állította volna, hogy a Mal a vörös iszap tárolása során megsértette volna a hatályos jogszabályokat.
A problémát éppen az okozza, hogy a magyar jog nem kezeli megfelelően a vörösiszap-problémát. A megsérült falú tárolókazettában nem csak vörös iszap volt, hanem a fém kinyeréséhez használt lúgos folyadék is, amelyet a nedves feltárási technológiában folyamatosan visszavezetnek a gyártásba. Valójában tehát a kazetta egyszerre szolgált hulladéktárolóként és a gyártási technológia egyik állomásául, és a kétféle tevékenységre kétféle szabályozás vonatkozik.
Ha a lúgot nem reciklálták volna, akkor a lúgossága miatt veszélyes hulladéknak számítana, és sokkal szigorúbb szabályok szerint kellett volna tárolni. Ugyanakkor a valóságban a lúgos zagy és a vörös iszap nem elkülöníthető, és ezzel a helyzettel a magyar jogszabályok nem tudtak, sőt igazság szerint ma sem tudnak mit kezdeni.
Az pedig jogilag nagyon nehezen kezelhető helyzetet teremt, ha mondjuk a bírság jogerőre emelkedik, a vizsgálóbizottság viszont (többek között a büntetést kiszabó környezetvédelmi felügyelőség vezetőjének jegyzőkönyvbe mondott szakmai álláspontja alapján) arra az álláspontra helyezkedik, hogy a Mal a hatályos jogszabályok alapján, a tevékenységét szabályozó hatósági engedélyeknek megfelelően járt el a vörös iszap kezelésénél.
