Miklós Gábor a szélsőjobb eszméletlenségeiről: Elméleti lehetőség

Immár nemcsak a rendőrség, az ügyészség, hanem a terrorelhárítók is vizsgálják, mit mondott és kinek a társaságában a Magyar Sziget nevet viselő rendezvényen egy Tyirityán Zsolt nevű férfi.

Ő azt mondta egy internetes lapnak, hogy előadása, amelyben nyugdíjasok és cigányok háborúját, valamint izraeli harckocsik invázióját vizionálta, csupán „elméleti lehetőség.” Ty. Zs. a Betyársereg vezéreként szerepel. Nem hiszem, hogy a fent említett állami szervek ne tudtak volna róla, jövőképéről és politikai kapcsolatairól eddig is. Most vizsgálják, hogy a szövegének híre ment, s kiderült, hogy egy elvbarátja nem csak Gyurcsány, hanem Orbán lelövését is felvetette – mint vágyképet.

Mondhatnánk, hogy Ty. Zs. és társai frusztrált alakok, a társadalom szélére szorult elkeseredettek, akik zavaros ideológiát keresnek az erőszakhoz, ami egyébként is létezési formájuk. Igen ám, de feltehetően hasonlóan kondicionált férfiak gyilkoltak hazánkban romákat, tartottak rettegésben falvakat.

És tudjuk, lényegében nem különbözött ettől annak az Anders Breiviknek a beállítottsága, aki csaknem nyolcvan embert gyilkolt meg Norvégiában. Breiviket magányos őrültnek mondják, aki egyedül cselekedett. De ez nem igaz. Breivik egy olyan hazai és nemzetközi közegben készült fel tettére, ahol a hasonló „elméleti lehetőségek” ténynek számítanak. Breivik otthonos volt az európai szélsőjobb szervezeteiben és eszméletlenségeiben – ismerte és kedvelte a Jobbikot.

Breivik nem volt magányos, ahogy nem volt az Timothy McVeigh sem, aki 1995-ben felrobbantotta Oklahoma City kormányépületét 168 embert megölve.

A tömeggyilkossághoz nincs szükség nagy létszámú szervezetre. A hasonló tetteket a jobboldali pártok, tömegmozgalmak peremén ténykedő csoportok, személyek követik el. Breivik az iszlám inváziótól akarta megvédeni Európát. Ty. Zs. zsidókról és cigányokról fejtegetett. A nyugat-európai szélsőjobboldalon a zsidók most nem fontosak, Izrael pedig kifejezetten népszerű, de Magyarországon ez a közeg tradicionálisan náci. Nálunk gyakorlatilag nincs bevándorlás, muzulmánok alig telepedtek le, a szélsőjobb diskurzusában a zsidóknak és a cigányoknak jut a főszerep. Csurka István tizenöt éve nyomja a hagymázt, hogy az izraeliek elfoglalják a magyar földet.

A szélsőjobb ugyanis alapjában a konszolidált jobboldal által felvetett tematikát használja. A konzervatív rendpártiság, az „idegenek”, a szegények megszabályozása, a liberalizmusellenesség és a vezérelv a fősodorbeli jobboldal szövege. A jobboldal radikálisai ezt pörgetik fel a maguk módján.

Nem véletlen, ahogy felelős konzervatív politikusok elkezdték a diskurzust a multikulti haláláról, a szélsőjobb azonnal igazolva látta a maga erőszakos akcióit. A gyűlölet deklarált tárgya a kulturális pluralizmus, de valójában a demokráciával, mint intézménnyel van bajuk. Elég beleolvasni a magyar nyelvű internetes fórumokba, vagy akár azokba a kommentekbe, amelyeket a hagyományos médiába küldözget ez a közeg. Liberalizmusellenesség, külföld- és fajgyűlölet árad ebből a világból. Az, hogy ez nemzetközi hálóként működik ismert volt a kilencvenes években is, amikor először megérkeztek hozzánk a náci szkinhedek. Azóta – ez a lap írta meg szombati számában – Magyarország a gyűlöletturizmus kedvelt célpontja lett, ahol a nyugati nácik olyan cuccokat, videókat, irományokat vehetnek, amelyekhez náluk nehezebb hozzájutni. És énekelhetnek hitlerista nótákat, a karjukat nyújtogatva...

Breivik egyedül cselekedett, de előzőleg bejárta az európai hasonszőrű közeget, ott keresett megerősítést. Korábban a norvég jobboldal idegenellenes pártjában tevékenykedett, de ezt nem tartotta elég hatékonynak. Cselekedni akart. Hasonló cselekedeteket vizionáltak a Magyar Szigeten is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.