Biztonságosabbá tennék a halálutat

Több forgalomtechnikai intézkedéssel már az idén biztonságosabbá tenné a halálútként elhíresült M70-es „félsztrádát” a Zala Megyei Kormányhivatal.

 Rigó Csaba kormánymegbízott tudósítónknak úgy fogalmazott: „Azonnali intézkedésekre van szükség, mert az érintett szakaszon egyre több a súlyos, tragikus kimenetelű baleset. Ezért a fejlesztési tárcánál szorgalmazzuk, hogy mielőbb, lehetőleg még az idén biztosítson forrást az M70-es autóút biztonságát javító intézkedésekre.”

A kormányhivatal lobbizását örömmel fogadták Zalában, igaz, az M70-es térségében lévő települések lakói, vezetői már évek óta kérik, követelik, hogy tegyék biztonságosabbá az utat. Azon ugyanis fél évtized alatt megötszöröződött a forgalom, s mivel az út sok helyen csak kétszer egysávos, mind gyakoribbak a végzetes frontális ütközések. A 2005-ben átadott, mindössze 21,4 kilométer hosszú – az M7-es végét Szlovéniával összekötő – szakaszon az utóbbi öt évben 14 ember vesztette életét, és 14-en szenvedtek súlyos, több esetben maradandó sérülést. Júniusban ezen az úton történt a román vendégmunkásokat szállító autóbusz hat ember halálát követelő balesete.

Összetört autó és több kilométeres sor az M70-esen
Letenye, 2009. december 19. Összetört autó és több kilométeres sor az M70-es autóúton, ahol előzőleg két kamion és egy személyautó ütközött a Letenyéhez közeli 5-ös kilométerénél. A térségben délelőtt folyamán közel 25 cm hó hullott. Másodfokú, narancs színnel jelölt riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a dél-dunántúli régióra, mert egyes helyeken néhány óra alatt 5 centiméternél több friss hó várható. MTI Fotó: Varga György

Bár az út biztonságának javítását követelő polgármesterek eddig rendre azt a választ kapták, hogy nincs pénz fejlesztésre, a júniusi buszbaleset nyomán a kormány eseti munkacsoportot állított fel, hogy közlekedésbiztonsági szempontból vizsgálják meg az utat. A szakértők pedig –mint arról már beszámoltunk – több intézkedést is indokoltnak tartottak. Rövid távon egyebek mellett új, jobban észlelhető, a kétirányú forgalomra több nyelven is figyelmeztető közlekedési táblák kihelyezését, a sebességhatárok módosítását, az előzési tilalom kiterjesztését, valamint a sávok fizikai elválasztását javasolták, végleges megoldásnak pedig azt tartanák, ha az M70-est minden részén kétszer kétsávossá bővítenék.

Noha az eseti munkacsoport és a kormánymegbízott is sürgeti az út biztonságát javító intézkedéseket, az még kérdéses, hogy lesz-e pénz minderre, s ha igen, akkor mikor. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál ugyanis érdeklődésünkre mindössze annyit közöltek: napokon belül várható döntés az ügyben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.