Sajtóhírek szerint nem volt egyszerű a Magyar Rektori Konferencia elnökét megválasztani, mert a pozí ciót sokan nem vállalták. Állítólag többen tartottak attól, hogy az egyeztetéseken konfrontálódni kell a kormánnyal. Az elmúlt évben a rektorok mintha valóban kevesebbet hallatták volna a hangjukat.

Ez téves értelmezés. Egyszer sem jött elő az a szempont, hogy itt valaki merne vagy ne merne a kormánynyal harcolni. Az viszont igaz, hogy nem harcolni akarunk, hanem szeretnénk egy jó felsőoktatási törvényt. Nyilvánvalóan lesz vita, de a rektori konferencia eddig is felvállalta a véleményét.

Ezek szerint ön hisz abban, hogy tárgyalnak önökkel, és a véleményük meghallgattatásra talál?

Igen.

„Diplomával lényegesen könnyebben lehet munkát találni”

A nemrég kiszivárgott felsőoktatási törvénytervezet részletei igen meglepőek voltak. Kikérte a kormány az önök véleményét?

A kiszivárgó híreken magam is meglepődtem, de tudni kell, hogy ez egy folyamat. Amikor megjelent az új felsőoktatási törvény első változata, azt megkaptuk, megvitattuk, a rektori konferencia szintjén is volt egyeztetés. Ennek hatására az a változat jelentősen átalakult. Az utóbbi időben nem volt konzultáció, valamikor május végén volt egy találkozó, de oda nem minden rektort hívtak meg.

Pontosítsunk: a „halálra ítélt” intézmények rektorait nem hívták meg arra a találkozóra. Ott adott tájékoztatást az oktatási államtitkár a tervezett intézménybezárásokról.

Igen, az a találkozó szűkebb körben zajlott. Aztán annak hatására –vagy a sajtóvisszhang miatt – a kimaradókat és a főiskolákat is megkérdezték.

Lehet már többet tudni a törvény jelenlegi változatáról?

Május végén, az éppen aktuális koncepció szerint az körvonalazódott, hogy a felsőoktatás három szinten szerveződne: egy főiskolai, egy egyetemi és egy tudományegyetemi szinten. Mindhárom szintnek markánsan meghatározott kritériumrendszere lenne. De nem tudom, hogy ez még érvényes-e.

Ez a struktúra nem jelentene visszatérést a bolognai átállás előtti időkhöz?

Úgy tudom, hogy maradunk a bolognai rendszerben, és így újulnameg a felsőoktatás. Az természetes, hogy korrekciókra szükség van, de ezeket a bolognai rendszeren belül lehet kezelni.

A Széll Kálmán Terv nagyarányú hallgatóilétszám-szűkítést vetít előre. Úgy tűnik, ennek nem csak fiskális okai vannak, mert a keretszám szűkítése a kormány társadalomképével is összefügg. Hoffmann Rózsa azt nyilatkozta, hogy az egyetem nem a középszernek való. Ezzel szemben az az európai trend, hogy legalább alapfokon (BA), de minél többen szerezzenek felsőfokú végzettséget. A középszer is. Nem érzi úgy, hogy valamiféle „anti-Bologna”-átalakulás készül?

Az anti-Bologna-iránnyal nem értenék egyet. A szűkítéssel sem, ha fi skális alapon történne. A világon mindenütt nő a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya. Más kérdés, hogy az állam mit vállal magára és mit nem. Ez politikai döntést igényel. Több olyan változatát láttam az új törvénynek, amelyben az szerepel, hogy az érettségizők 45 százaléka lenne az arány, de nem világos, hogy ez az állami finanszírozásra vonatkozik, vagy sem, kiegészül-e a költségtérítésesekkel, vagy sem. A költségtérítésesről azt írják, hogy teljes körű költségtérítés legyen, ne csak részleges. Nincs végső döntés, ezért kevés a hír. Azt hiszem, hogy majd egy újabb egyeztetés után látunk tisztábban. Ugyanakkor világosan kell látni, hogy az egyetemeknek továbbra is képesnek kell lenniük beruházni a tanulmányi és kutatási tevékenységükbe. A pénzügyi fenntarthatóság az állandó és elégséges állami támogatástól függ. Ez azt jelenti, hogy nemcsak fokozott igyekezettel kell törekedni a kutatás-fejlesztés területén előirányzott 3%-os célkitűzés elérésére, de a GDP legalább 2%-át – az Európai Bizottság ajánlásának megfelelően – a felsőoktatásra kell fordítani.

Minden kormány törekedett arra, hogy a fenntarthatóság érdekében hozzányúljon a finanszírozáshoz, akár keretszámcsökkentéssel, akár tandíjjal. Ön szerint a költségtérítés összegének növelésénél a szociális és tanulmányi szempontokra érzékeny általános tandíj nem lenne igazságosabb?

De feltehetően igen, de ezt ma a politika valószínűleg nem vállalja fel.

És az eddig megjelent ötletek közül melyik tandíjpótlót tartja támogathatónak? A költségtérítéses képzések arányának növelését vagy az államilag támogatott keretszám csökkentését? Esetleg a „röghöz kötést”, amellyel tíz évig korlátoznák a friss diplomások külföldi munkavállalását?

Magyarországon a tandíj nem szakmai, hanem politikai kérdéssé vált, erre az igazi választ a politikusok adhatják meg. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a tandíj valamilyen formában visszajön. Lehet, hogy nem annak fogják nevezni, de valamilyen hozzájárulásra mindenképpen szükség van. Egyetértek, ezek mind tandíjpótló módszerek. A rektori konferencia gazdasági bizottsága nagyon jó koncepciót dolgozott ki az államilag finanszírozott képzésre. Minden kreditnek lenne ára, ha valaki teljesíti, nem fizet. Ha nem teljesíti, akkor a következőt már csak térítésfizetés árán tudja felvenni. Ez jó alapgondolat, nem tandíj, de mégis arra ösztönözne, hogy egy ötéves képzést ne nyolc-tíz év alatt végezzenek el. Növelni lehetne a hallgatók létszámát is, úgy, hogy az államnak nem jelentene nagyobb terhet. Megjegyzem, a családoknak az államilag támogatott hallgató is komoly anyagi áldozatvállalást jelent. A képzés ugyanis költséges dolog. Még itt, Magyarországon is, bár nálunk lényegesen olcsóbb, mint Európa más államaiban, és ez a mi szerencsénk. Ugyanakkor a hallgatói létszám tekintetében uniós vállalásaink vannak, el kell érnünk a negyven százalékot 2020-ig.

Ezt az EU 2020 stratégiában vállalta az ország.

Igen, hiszen sokak számára ismert az a megfogalmazás, hogy az egyetemek központi szerepet játszanak az Európa 2020 stratégia sikerében: Európa ugyanis nem vállalhatja sem annak kockázatát, hogy tehetséges emberek generációját veszítse el, sem azt, hogy a kutatási és innovációs tevékenység csökkenjen, miközben versenytársaink jelentős mértékben invesztálnak az egyetemekbe és a holnap megújítóiként tekintett jövő nemzedékbe. Ha a diplomások elvárt arányáról beszélünk, felmerül a kérdés, hogy a felsőfokú szakképzés ideszámít-e.

Ideszámít, úgy tudom.

Feltehetően igen, de majd meglátjuk, hogy ki hogyan értelmezi az uniós elvárást. A trend az trend. Egyébként ha egyszer vállaltuk, akkor kötelező is megcsinálnunk. Egy személyes példa: sokáig vezettem a megyei szülészeti osztályt. Volt olyan időszak, amikor szinte csak diplomás ápoló dolgozott a nőgyógyászati osztályon. Egészen megváltozott az osztály légköre, más volt a munka stílusa, a betegek sokkal elégedettebbek voltak. A tanulás, az újabb képzettség megszerzése minden területen érezhető kedvező változásokat hoz.

Sokan beszéltek arról, hogy a bolognai átállás Magyarországon nem volt sikeres. Ön szerint sem az? Esetleg inkább minden nagyobb rendszer csak lassan alakul át, és ilyenkor, habár jó a változás, előjönnek a gyerekbetegségek is?

Szerintem a Bologna-koncepció jó. Magyarországon, amikor bevezettük, nagyobb hangsúlyt fektettünk a formális oldalára és kevesebbet a tartalmira. Ez számos visszásságot szült, de ez nem a koncepció hibája. Olyan „magyarosan” csináltuk ezt is meg. Most már összegyűlt annyi tapasztalatunk, amelynek alapján át kell tekinteni, miben hibáztunk. A Bologna-alapkoncepciót nem szabad kidobni. Én orvos vagyok, az orvosképzés osztatlan. De amikor az egészségtudományi kar dékánja voltam, láttam, hogy az egészségtudományban mennyi szépet és újat hozott. Azt hiszem, hogy azokon a területeken, ahol nem osztatlan a képzés, körülbelül ugyanolyan hibákkal és erényekkel járt az átállás, mint az egészségtudomány területén. A koncepció alapvetően jó.

A kormány egy területen bővítene: a természettudományos-műszaki képzésben. Ehhez is van ideológia: túl sok a bölcsész. Miközben a jelentkezési és az elhelyezkedési adatok nem ezt bizonyítják. Ön szerint miért nem népszerűbb a műszaki képzés?

Elsősorban nem az a baj, hogy sok a bölcsész, hanem az, hogy kevés a fi zikatanár. Sok minden orientáció kérdése, ami a családból, a környezetből, az iskolából ered. Amikor Magyarországon felfutott a felsőoktatásban részt vevők aránya, kétségtelenül a humán irányoknál volt robbanásszerű fejlődés, a természet- és műszaki tudományok háttérben maradtak, miközben a gazdaság nagyobb arányban igényelte volna az ilyen képzettségű embereket. A kormány orientációt szeretne változtatni. Ezzel nincs is baj. Mégis, a statisztikák azt mutatják, hogy diplomával lényegesen könnyebben lehet munkát találni, és akinek mondjuk, kommunikációs diplomája van, szélesebb mozgástere van, mint pl. egy halbiológusnak. Általánosságban nem igaz, hogy túlképzés van és a diplomások nem tudnak elhelyezkedni. Ez egy rossz szlogen.

Egy EU-bizottsági jelentés egész Európára nézve fogalmazza meg a természettudományos középiskolai oktatás megújítását, hiszen ez nem csak nálunk probléma. Magyarországon tüntetések lennének, ha mondjuk, összevonnák a fizikát, kémiát, biológiát egy tárggyá alsó tagozaton.

Bár lenne ismét Öveges professzorunk, aki a természettudomány szépségeire mindenki számára érthetően felhívja a figyelmet. Persze szárazon is le lehet adni a kémiát, de az a jó pedagógus, aki megfogja a hallgatót. Talán az ő számuk csökkent. Nem jó a pedagógusképzésünk.

Elnökként és rektorként is kérdezem: a kormány által támadott PPP-konstrukcióval nyert az ágazat, vagy sem? A Pécsi Tudományegyetem beruházásait is felülvizsgálják?

A PPP-vel a felsőoktatás jól járt, mert nem volt más forrás a fejlesztésre. Az ország nem járt jól vele, mert drága konstrukció. Ha az állam talált volna más forrásokat fejlesztésre, jobb lett volna. A Pécsi Tudományegyetemnek nem kell felülvizsgálatra számítania, de mi is tárgyalunk az illetékes államtitkársággal a konstrukció megváltoztatása érdekében. Nálunk a PPP-beruházások zöme kollégiumot érint, anynyira szükségünk volt rá, mint egy falat kenyérre.

Névjegy

BÓDIS JÓZSEF 1953-ban született Csurgón.

A Pécsi Orvostudományi Egyetemen 1977-ben szerzett diplomát, 1981-ben szülész-nőgyógyász szakvizsgát tett.

1987 és 1991 között egyetemi adjunktus, majd 1994-től docens. 1995-ig a Pécsi Orvostudományi Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján, majd a Baranya Megyei Kórházban osztályvezető főorvosként dolgozott. 2001-től a Klinikai és Ápolástudományi Intézetet vezette, 2005-től pedig az Egészségtudományi Doktori Iskola vezetőjévé választották. 2006-tól a Pécsi Tudományegyetem (PTE) dékánhelyetteseként, majd dékánjaként dolgozott.

Közben a PTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája igazgatója lett, 2010-ben pedig megválasztották az egyetem rektorává. Kutatási területei a reprodukciós endokrinológia és sebészeti módszerek a nőgyógyászatban.