Nem véletlenül nyitottak itt a kapuk, ugyanis garantáltan nem történik semmi. A másfélezer küldött hang nélkül újraválasztja az egyedüli elnökjelölt Orbán Viktort és a versenytárs nélküli négy alelnököt, az újságírók pedig legfeljebb azért moroghatnak, mert „a mozgástér korlátozott, ezért a büfé csak a vendégek számára látogatható”.

Hanem ez csak a színpad eleje. A játék. A lényeg hátul, a fenékszínpadon meg fölötte a zsinórpadláson dől el. Onnan mozgatja egyetlen ember az egész előadást. Ha tényleges mondandóval lép a színre, mint június elején Kötcsén, akkor legott lakatra zárják a tanácstermeket. És azon a hétvégén bizony magát a kormányfőt is bírálták, nincsenek érdemi változások a kultúrában, nincs eredmény a beígért elszámoltatásban, „egyetlen volt szocialista vezető kezén sem kattant még a bilincs”, pedig szegény Budai Gyula már ki sem látszik az aktahalmok mögül.

A méltatlankodás a kormányfő válaszáig tartott: maga is így érzi. Magyarázatként annyit mondott, az uniós elnökség miatt nem volt ideje ezekkel a dolgokkal foglalkozni, de júliustól „kézbe veszi” és „felpörgeti” az ügyeket. S lám.

Még le sem tette az ország az uniós elnökséget, a stafétát átvevő Donald Tusk még bele sem kortyinthatott az ajándékba kapott hordónyi tokajiba, máris a katonai ügyészségen találta magát Galambos Lajos a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója, utána Szilvásy György a Gyurcsány-kormány titokminisztere, majd Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori vezetője. Hogy mi a vád ellenük, ami miatt a hajnali kihallgatások és őrizetbe vételek oly sürgetőek voltak, nem tudjuk.

A Katonai Ügyészség nem mond semmit, a feltűnően jól értesült kormányközeli Hír TV – látszólag – többet tud. Vagy inkább hangulatot sugall. Hivatali visszaélés és más bűncselekmények, hazaárulás, UD Zrt.-ügy... félóránként más és más. Galambos állítólag terhelő vallomást tett Szilvásyra, s tény, hogy kiengedték, házi őrizetbe vonult.

Valóra válnak a kormányfő sejtelmesen sokatmondó kötcsei szavai? „Meglepetéseket és izgalmas nyarat” ígért. Bár ehhez még olyan „apróságok” hiányoznak a nyilvánosság számára, mint a tények.

A józanabb polgárnak pedig kezd elege lenni az egészből. Az idegei borzolásából. A színpad tapsikoló elejéből. A szeme viszont lassan kezd hozzászokni a fenékszínpad-zsinórpadlás zugainak homályához. Kezdi érteni a zsinóron mozgatott bábuk mozgását, azt, hogy a színpad légiesen rózsaszín ködös eleje csak a mese habja. A véres valóság ott van valahol hátul. Nem tudjuk, mi az, csak azt, hogy első pillantásra minek látszik: politikai gengszterizmusnak.