Hogy vicces vagy ijesztő, ha valaki a saját irományával kapcsolatban nem tud tartalmi kérdésekre válaszolni, azt ki-ki döntse el. De ez talán csak a kisebb baj – valószínűleg eddig sem hitte senki, hogy ő írta a módosítást –, az igazi gond ott van, hogy a javaslatcsomag nem is az illetékes minisztérium szakmai stábjának terméke. És ez az a pont, ahol súlyos, a jogbiztonságot és a közélet tisztaságát érintő kérdéseket kell feltennünk.

Hol készülnek ezek a törvényjavaslatok, és kinek az érdekében változtatják meg a jogszabályokat? A személyre szabott jogalkotás után a cégekre optimalizált törvénygyártás következik? Hogyan érvényesíthető a parlament ellenőrző és közérdekvédő szerepe, ha a képviselőháznak ismeretlen eredetű, homályos érdekeket szolgáló törvényeket kell futószalagon, a jogalkotás szolgálati útjait megkerülve elfogadnia?

A törvényjavaslattal nem „csupán” annyi a baj, hogy valójában nem ismerjük a szerzőjét. De: a szöveg sosem járt az Országos Környezetvédelmi Tanács előtt, hatásvizsgálat nem készült hozzá, nem tudunk róla, hogy uniós notifikációs (azaz „elfogadtatási”) eljáráson átesett volna. A parlament szakbizottságai sem tárgyalhatnák, nemhogy az Országgyűlés. Ez a kétharmad számára nem érv, viszont kemény buktató lehet az uniós testületek előtt. Itt ugyanis egy eddig uniós versenykörnyezetben működő, sok százmilliárdnyi EU-támogatást felszívó piac részbeni államosításáról és újraosztásáról van szó. Magántársaságok helyett az állam lesz a bevételek kezelője és az azokból finanszírozott hulladékkezelési munkálatok megbízója, amit az európai hatóságok ritkán hagynak szó nélkül.

A kormány nem először játszatja el képviselőkkel a törvénykezdeményezés cinikus és antidemokratikus játékát. Így készült például a médiaszabályozás is, aminek elfogadása után persze nem Rogán Antal, hanem a kormányapparátus rohangált Brüsszelbe megvédeni a „magántörvényt”, ahogy feltehetően most sem Sebestyén Lászlót küldik majd ki bizonyítványt magyarázni.

Szakmai körökben arról viszont már hetek óta biztos tippeket emlegetnek – a hulladékipar tudni véli –, hogy kié lesz a tízmilliárdos gumi- és akkuhasznosítási üzlet. Nem, nem Sebestyén Lászlóé, de azért egyik név sem lesz nagy meglepetés a kormánypárt szűkebb gazdasági holdudvarában járatosak számára. Valószínűleg az érintettek sem fognak meglepődni: a törvényt a parlament hozza, de a konyhakész szöveget minden bizonnyal ők szállították.