Utcára vonul az MSZP, de Gyurcsány beelőzheti pártját

Utcai demonstrációkkal is meg kell védeni a köztársaságot – mondta Simon Gábor választmányi elnök, az MSZP párt parlamentjének hét végi ülését követően. A delegáltak ezen elfogadtak egy állásfoglalást, amely kimondja: a Fidesz–KDNP alkotmánytervezete ellentétes az ország demokratikus hagyományaival és a magyar alkotmányossággal.

Ezért azt javasolják: legyen a „köztársaság védelmének napja” az új alkotmány elfogadásának dátuma. A Népszabadság információi szerint arról már döntés született a felsővezetésben, hogy az MSZP április 18-án (az új alaptörvény tervezett elfogadásának napján) utcai demonstrációt tart a Parlament előtti Alkotmány utcában; a rendezvény egyik „forgatókönyvírója” Hiller István.

Információink szerint az okozott némi nézeteltérést házon belül, hogy a Demokratikus Charta is bejelentette: a Batthyány-örökmécsesnél ők is tüntetnek (Gyurcsány Ferenc is felszólal), de két nappal korábban, beelőzve ezzel a pártdemonstrációt. Úgy tudjuk, hétfőn további egyeztetés lesz, hátha össze lehet hangolni a két megmozdulást.

A választmányi ülésen egyébként előadást tartott Tóbiás József frakcióigazgató a képviselőcsoport terveiről és Bárándy Gergely az alkotmányozásról. Szintén beszámolót adott Szekeres Imre, utóbbi a József Attila Alapítvány kuratóriumi elnökeként beszélt a szervezet elképzeléseiről. Úgy tudjuk, elhangzott, hogy megkezdődött a fiatal aktivisták képzése, az Általános Vállalkozási Főiskola szabadegyetemet indít és EU-szakértőket fog képezni, az alapítvány szervezetfejlesztési szempontból újragondolja az MSZP széles társadalmi bázisának koncepcióját is és hamarosan könyvet ad ki az Orbán-kormány egyéves értékeléséről.

Simon Gábor szerint meg kell védeni a köztársaságot
Simon Gábor szerint meg kell védeni a köztársaságot
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.