Sólyom:Az AB kapja vissza teljes hatáskörét

Sólyom László egykori államfő egyetért a velencei bizottságnak azzal a véleményével, hogy Magyarországon az Alkotmánybíróság kapja vissza teljes hatáskörét, és szerinte kár lenne, ha megszüntetnék az ombudsmani tisztségeket.

A volt köztársasági elnök szombat reggel egy kolozsvári rendezvényen értesült arról, hogy a velencei bizottság megküldte szakvéleményét a magyarországi alkotmányozás témájáról. Ezzel kapcsolatosan úgy vélte: ez az utolsó alkalom, hogy el lehessen kerülni, hogy az új alkotmány súlyos visszalépés legyen a jelenlegi alkotmányos helyzethez képest.

Sólyom László szerint a politikai, gazdasági és társadalmi életnek nem lehet olyan területe, amelyen az alkotmányossági kontroll nem érvényesül, tehát bármit meg lehessen tenni, azt is, ami nem alkotmányos, anélkül, hogy erre fény derülne, vagy orvosolni lehetne. Ezen kívül van néhány olyan tétel, amelyet ugyancsak figyelembe kellene venni – mondta a volt köztársasági elnök. A volt köztársasági elnök ezek között említette, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek státusát legalább olyan mértékben kell garantálni, mint a jelenlegi alkotmányban, tehát azt – mondta –, hogy ők nemzetalkotó tényezők.

Az egykori államfő szerint kár lenne, ha megszüntetnék a jelenlegi ombudsmani pozíciókat. „Példát mutatunk a világnak azzal, hogy működik nálunk a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa. Semmi nem indokolja ennek a posztnak a megszüntetését” – mondta Sólyom László.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.