Az egypártrendszertől óvja Orbánt a Washington Post

A Washington Post nemrég Petőfi-díjjal kitüntetett publicistája a „demokrácia megcsúszásáról” és a „többség zsarnokságának” veszélyeiről ír. Lapunknak adott nyilatkozatában a New York-i székhelyű Újságírókat Védő Bizottság a médiatörvény azonnali eltörlésére szólítja fel Magyarországot.

Nem fogyott el keddre a The Washington Post „puskapora”: hétfői, hazánk „putyinizálódását” felvető szerkesztőségi cikke után a vezető fővárosi lap a véleményoldalán ír a magyar demokrácia „megcsúszásáról”, illetve az ország szerinte „túl népszerű” vezetőjéről. – Az utóbbi hónapokban Magyarország újabb példával szolgált Európának azzal kapcsolatban, hogy milyen törékeny lehet a demokrácia. Magyarország most olyan vezetővel van megátkozva, aki túl népszerű (illetve túl nagy többséggel rendelkezik), és aki megváltoztathatja országa törvényeit, valamint alkotmányát, hogy bármilyen erőszak nélkül a hatalomban tartsa magát. Valóban, amikor az amerikai alkotmány szerzői a „többség zsarnoksága” miatt aggódtak, Orbán Viktor, a magyar miniszterelnök járhatott volna a fejükben – állítja Anne Applebaum, a Post Pulitzer-díjas publicistája. Mint a Varsóban élő, térségünkkel is foglalkozó történész-újságírónő – aki egyébként Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter felesége –, maga is utal rá a cikkben: két hete vette át a budapesti Terror Házában a Petőfi-díjat, ami a közép-európai népek szabadságáért elkötelezetteket ismeri el.

A médiatörvényekről azt írja: homályos megfogalmazásuk miatt ugyan nem tudni, hogyan működnek majd a gyakorlatban, de éppen ez a dolog lényege. Az állami, „kizárólag fideszes kinevezettekből álló” Médiatanács akár egymillió dolláros bírságot is kivethet „kiegyensúlyozatlan” tájékoztatásért – „akármit jelentsen ez”, továbbá feladata az „emberi méltóság” védelme, „akármit jelentsen ez”. Nemcsak a magyar média feletti ellenőrzést célozza a törvény a szerző szerint, hanem a magyarok számára az interneten vagy bárhol hozzáférhető média felettit is, ami lehetetlen feladat, viszont komoly felügyeleti rendszer kiépítését követeli meg. Mindamellett Orbánt, „úgy tűnik, érintetlenül hagyják az ezzel a megdöbbentően rossz törvénnyel kapcsolatos külföldi bírálatok, mégpedig esetleg azért, mert túl sokat bírálták a múltban”.

Applebaum a magyar kormánnyal kapcsolatban nem a gyakran emlegetett „fasizmust” tartja a valódi problémának, hanem azt, hogy féktelen módon megveti a „liberális elitet” és a „fősodorbeli médiát”. A szerző azt állítja: ez nem csak Magyarországra jellemző probléma. Az érvelés szerint jó oka van annak, hogy a „jobbközép” Fidesz a mandátumok kétharmadát birtokolja, ugyanis „a megelőző nyolc évben az országot Európa egyik leginkompetensebb kormánya irányította”. A Fidesz elnöke viszont, az „intelligens és gyakorlott politikus”, a hatalmon kívül töltött éveiben bosszút forralt. „Orbán egypártrendszerben nőtt fel. Történelmi érzéke meg kellene, hogy akadályozza egy újabb kiépítésben” – zárja cikkét a The Washington Post.

Lapunknak adott nyilatkozatában eközben a médiatörvény azonnali visszavonására szólította fel Magyarországot az Újságírókat Védő Bizottság (CPJ), New York-i székhelyű szervezet Európáért felelős koordinátora. – Egyszerűen elfogadhatatlan az igen korlátozó médiatörvény, amely bizonyosan fagyasztóan hat majd a kritikus sajtóbeszámolókra, és nagymértékű öncenzúrához vezet. Ez a lépés annál is inkább aggasztó, mivel napokkal azelőtt történik, hogy Magyarország átvenné az Európai Unió rotáló elnökségét – közölte Nina Ognianova.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.