Gál Andrea Kunszentmártonban él 12 éves kisfiával, akit egyedül nevel. A 35 éves nő férfi ruha-készítőnek tanult, és a helyi varrodában dolgozott 13 évig, de aztán az néhány éve tönkrement. Egy ideig akadt alkalmi munka, de egyre kevesebb. Jelenleg hat órában közcélú munkás az önkormányzatnál: a családsegítő központ körül végez takarítói munkát. A fizetése 45 700 forint, ehhez jön még 13 700 forint családi pótlék, tartásdíjat a volt férje gyakorlatilag nem fizet. A legnagyobb havi kiadása a lakáshitel törlesztőrészlete: ez a bevételei felét elviszi. A harmincezerre rúgó törlesztő két év alatt növekedett a duplájára. Amikor a hitelt felvette, a svájci frank nem volt ennyire erős, s havi 15 ezer forintot kellett törlesztenie. Andreának több havi gázszámlatartozása halmozódott fel, és a 69 ezerre rúgó összeget már nem tudta önerőből kifizetni. Mielőtt kikapcsolták volna a gázt, a családsegítőhöz fordult, adósságkezelési szolgáltatást igényelt.

– Nem tudom, mi lesz januártól. Az önkormányzatnál azt mondják, megszűnnek a közcélú munkák, mert a kormány már nem fog adni rá pénzt. Rettenetesen szégyellem, hogy ilyen helyzetbe kerültem – mondja Gál Andrea, akinek végül is megítélte az adósságkezelést az önkormányzat. A tartozás 25 százalékát önerőből kellett kifizetnie, amit csak úgy tudott megoldani, hogy a lakáshitelének e havi törlesztőjével maradt el. Az adósságkezelés része, hogy az adósságcsapdába került ügyfélnek háztartási naplóban kell könyvelnie kiadásait és bevételeit.

– 35 évesen a szüleimre szorulok. Idáig jutottam. Mi mindig dolgoztunk, sosem kerültük a munkát. Szörnyű, hogy ilyen helyzetbe sodort az élet – mondja. – Jó volna nyolc órában dolgozni. Ha lenne 80-100 ezer forintom kézben, akkor jobb lenne – teszi hozzá.

Andrea, hogy elkerülje az újabb gáztartozást, a szüleitől kapott fával fűt, a konvektort már nem használja. – Leültem a kisfiammal és elmagyaráztam neki, hogy idén nem kap karácsonyi ajándékot. Megértette, csak annyit kért, hogy legalább fa legyen.

Hat év alatt jelentősen nőtt az Andreához hasonló szegények száma.

Az Esély című társadalompolitikai folyóirat legutóbbi száma tanulmányt közöl egy friss, 2009-ben készült kutatásról, amely a lakossági díjhátralékok alakulását mérte fel. (Az Országgyűlés szociális bizottsága felkérésére a Szociális és Munkaügyi Minisztérium kérte átfogó adatközlésre a szolgáltatókat 2009-ben.) Országos felmérést a közüzemi díjhátralékokról legutoljára 2003-ban készített az akkori szociális ügyekkel foglalkozó minisztérium, épp abban az évben, amikor az adósságkezelési szolgáltatást a szociális törvénybe iktatta a kormány. A friss adatok így a hat évvel ezelőtti számokkal is összehasonlíthatók: ennek azért van jelentősége, mert a 2009-es adatfelvétel során az embereknek már lehetőségük volt az adósságaikat kezelni. Azt lehetne gondolni, ez a lehetőség mérsékelte az eladósodottság mértékét, azonban a friss kutatás ennek ellenkezőjéről tanúskodik. A tanulmányban a szerző, Herpai Balázs jogász leszögezi: az adósságkezelés ellenére a lakossági eladósodottság mértéke jelentősen nőtt. Hat éve az áram-, a gáz- és a távhőszolgáltatók felé összesen 596 ezer ember tartozott valamekkora összeggel, tavaly már egymillió 129 ezren.

„A 2009. június 30-i állapot szerint az adatközlő vállalatok által ellátott lakossági fogyasztók (4 963 137 fő) több mint 11 százaléka (555 652 fő) rendelkezett határidőn túli hátralékkal. ( …) Az egy főre jutó hátralék átlagos összege 32 407 forint volt” – olvasható a tanulmányban az áramszolgáltatók felé tartozó fogyasztók arányáról. A legtöbben olyanok vannak ebben a tömegben (24 százalék), akiknek a lejárt tartozása már három–hat hónapos. A gázszolgáltatásnál a közel 3 300 000 fogyasztó 14 százalékának volt hátraléka. Az egy főre jutó tartozás összege közel 34 ezer forint volt. Figyelemre méltó adat, hogy a legnagyobb arányt a tartozók között azok alkotják (24 százaléka az öszszes hátralékosnak), akik egy éven túli hátralékkal rendelkeznek. A távhőszolgáltatásba kapcsolt fogyasztók 23 százaléka rendelkezett határidőn túli tartozással. Az egy főre számított tartozás az összes energiaszolgáltató közül itt a legmagasabb, 88 503 forint.

„A rendelkezésre álló adatok alapján a legtöbb fogyasztási hely (20 százalék) a 91–180 napi kategóriában, illetve az egy éven túli sávban (18 százalék) található”, áll a tanulmányban, amelyből az is kiderül, hogy az egy főre jutó hátralék összege az egy éven túl tartozóknál a legmagasabb, 192 813 forint. A hátralékos fogyasztók aránya a távhőszolgáltatásnál a legmagasabb, ahogy a hosszú távú tartozások is a távhő esetében gyakoribbak. A tanulmány magyarázata szerint ennek az az oka, hogy az áram és a gáz esetében a hátralékost három hónap tartozás után kikapcsolják a szolgáltatásból, ezt a szankciót a távhőszolgáltatók nem tudják alkalmazni. Ráadásul a rossz minőségű lakásokban a szigetelés is rossz, így könnyen „elszalad” a fűtésszámla.

Herpai Balázs kiemeli: a 2003-as adatokkal összehasonlítva megállapítható, hogy jelentősen emelkedett a rezsiszámláikat fizetni képtelen családok száma. Az áramhátralékosok 66 százalékkal vannak többen, mint hat éve, a gáztartozással rendelkezők száma pedig közel a hétszeresére emelkedett. Ezt az óriási emelkedést a tanulmány a gáz árának növekedésével magyarázza: ez hat év alatt a háromszorosa lett.

Herpai szerint a szociálpolitikai eszközök két fronton tudják felvenni a harcot az eladósodottság ellen: a fizetőképesség megőrzésével, illetve a fizetőképesség helyreállításával. A hátralék felhalmozódásának megakadályozását célozza a lakásfenntartási támogatás – ezt minden önkormányzatnak oda kell adnia azoknak a családoknak, ahol az egy főre jutó jövedelem 42 750 forintnál kevesebb, illetve ahol a rezsiköltségek meghaladják a háztartás összjövedelmének húsz százalékát. Csakhogy a lakásfenntartási támogatást kevés helyen nyújtják természetben, így a készpénz belefolyik a családi kasszába, és – állapítja meg a tanulmány szerzője – „általános jövedelemkiegészítésként funkcionál”.

A szociális alapon nyújtott gáz- és távhő-kompenzáció az elmúlt években leépült, az alsó jövedelmi kategóriában ebben az évben még ugyan igényelhető támogatás, de a támogatás a korábbi évekhez képest a felére esett vissza. „A kompenzáció megszűnése után valamennyi fogyasztónak a piaci árat kell megfizetnie a földgázért, illetve a távhőért, amelynek társadalmi hatása rendkívül kedvezőtlen. Emiatt a későbbiekben is szükséges lesz gondoskodni arról, hogy a legalacsonyabb jövedelműek számára ne jelentsen vállalhatatlan terhet a lakásfenntartással kapcsolatos számlák kiegyenlítése”, írja Herpai Balázs.

A szociális törvény rendelkezik az adósságkezelési szolgáltatásról, amely akkor nyújt segítséget, ha már összegyűlt egy nagyobb összegű díjhátralék. A teljes tartozásnak egy részét az adós önrészként (25 százalék) vállalja, a fennmaradó részt (75 százalék) pedig kipótolja az önkormányzat. Azonban ennek a 75 százaléknak a 90 százalékát visszaigényelheti az államkincstártól a település.

Akkor mégis miért nem állnak sorba az önkormányzatok, hogy adósságkezelési szolgáltatásról rendeletet alkossanak? Nos, a törvény csak a 40 ezer lakos feletti városok számára teszi kötelezővé e szolgáltatást, a többi településen a képviselő-testületre bízzák a döntést. Így a települések mindössze 4-5 százalékában érhető el ez a szolgáltatás. Az egyre szegényebb önkormányzatok ugyanis „maguktól” nem kérnek újabb feladatokat, sokuk a plusz egy adósságkezelő munkatárs egyéves bérét sem lennének képesek kigazdálkodni.

A tanulmány kiemeli, hogy a törvények a legnehezebb körülmények közt élőket speciálisan védik: a szociálisan rászorulók és a fogyatékossággal élők a szolgáltatóknál kezdeményezhetik, hogy védendő fogyasztókká váljanak. A szolgáltatóknak ilyenkor maguktól kellene felajánlaniuk az előre fizetős mérőberendezést (annak felszerelését és beszerzését is vállalniuk kellene), így a védendő fogyasztó elkerülhetné azt, hogy hátraléka halmozódjék fel, és azt is, hogy kikapcsolják a szolgáltatásból. Az ilyen mérőórák esetében az önkormányzatok hatékonyabban tudnának segíteni a rászorulóknak, például azzal, hogy a lakhatási támogatást célzottabban használják fel. Az előre fizetős órákkal elkerülhetők lennének a kikapcsolással járó megalázó procedúrák és a viszszakapcsolással járó több tízezer forintos díjak.

– Képtelenség, hogy 3100 település közül mindössze néhány tucat helyen lehet az adósságkezeléshez hozzáférni. Ráadásul az adósságkezelés önmagában nem terheli az önkormányzatok költségvetését, a gondot számukra az jelenti, hogy 140 órás kötelező képzés után teljes állásban munkába kell állítaniuk egy adósságkezelő tanácsadót – magyarázza Győri Péter, amikor arról kérdezzük, milyen okok húzódnak a díjhátralékosok számának ilyen mértékű emelkedése mögött. A szociálpolitikus szerint egy jól képzett családsegítős is elláthatná ezt a szolgáltatást. Győri szerint az adósok egy része azért is esik ki a szolgáltatásból, mert számukra már a tartozás 25 százalékának megfizetése is leküzdhetetlen akadály, hiszen nincs munkájuk.Megint mások meg azért, mert bár ők képesek lennének törleszteni, de olyan kistelepülésen laknak, ahol erre nincsen mód. A szakember úgy véli, az előre fizetős mérőórák terjesztésében a szolgáltatók nem érdekeltek.

– Miközben törvény garantálja a szociális rászorulók esetében a védendő fogyasztói státust, és a jogszabály kritériumai szerint több százezer ilyen ember van, mégis csak pár száz előre fizetős mérőóra működik az országban. Miért? Ezt sem a fogyasztóvédelmi hivatal, sem az energiahivatal nem vizsgálja. A nagy magyar energiaszolgáltatók külföldi cégek leányvállalatai, de míg külföldön az előre fizetős óra felszerelése bevett szokás,Magyarországon a legkülönbözőbb indokokkal bújnak ki a cégek ebbéli kötelezettségük alól – állítja Győri Péter.

Egyetlen energiaszolgáltató cég sem válaszolt az erre vonatkozó kérdéseinkre.

A Magyar Szegénységellenes Hálózat november végén szervezte meg a Szegénységben Élők Találkozóját. A rendezvény mintegy százötven résztvevőjének döntő többségét a szegénység különböző vetületeit saját életükben megtapasztaló emberek alkották. – Az egynapos konferencia keretében megfogalmazott javaslatok jelentős része a lakhatással, a közüzemi költségek és a jelzálogalapú hitelek fizetésével kapcsolatos nehézségekről szóltak. Emellett lista készült a jelenleg létező, az eladósodást megelőző vagy azt kezelni hivatott támogató rendszer elégtelenségéről is – mondja Márton Izabella. A találkozón a szegénységben élők – köztük sokan díjhátralékosok – számos javaslatot fogalmaztak meg a döntéshozók felé. Azt például, hogy az eladósodás megelőzése és kezelése szempontjából fontos lenne a kártyás (előre fizetett) mérőórák használatának elterjesztése.

A konferencián a szegénységben élők arról számoltak be, hogy ebben nem partnerek a szolgáltatók. – A hálózat munkája során a legtöbb kritika az adósságkezelési szolgáltatást éri, ugyanis az kistelepülésen nem elérhető, pedig itt koncentrálódik a szegénység –foglalja össze Márton Izabella, hozzátéve, a tapasztalati szakértők is azt mondják, a szolgáltatást kötelezővé és elérhetővé kell tenni. A konferencián elhangzott az is, hogy elérhetővé kellene tenni az energiatakarékosságot növelő felújításokat, lakásberuházásokat (például a tetőszigetelést) finanszírozó támogatásokat.