Az egyetlen nap
Két karácsony közt egyébként is kissé nehezen futnak a hetek, hónapok, de most különösen jó lenne, ha beérkeznének a célba. Egy kicsit most elég ebből. A karácsonyban viszont épp az a jó, hogy akkor mindenki hazamegy, sőt, van aki el is hallgat végre.
Sokszor már csak ez a nap segít. Remélhetőleg. Óvatosságra ad okot a kereszténydemokrata Új Társadalom Szalon nemrég tartott karácsonyi megemlékezése. Ott meghallgatták dr. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos beszámolóját is. Nem nélkülözhették. Jóleshet az ilyesmi ilyenkor. Bilincs, börtön, angyalszárnyak suhogása. Jó, hogy már huszonnegyedike van. Mégiscsak ez az egyetlen közös ünnepünk, amely ellenáll a külvilágnak. Ilyenkor egyszerre mindannyiunknak születésnapja van, mindenki ajándékot kap. És így, védekezésben is születhetett ez a nap – a hatalom előli betlehemi bujdokolásban.
Megerősödött. Leveti magáról azt a modern intellektuális gicscset is, amely mostanság prófétai dühvel bevásárlóközpontokat átkoz, ajándékhajsza miatt sír, konzumkultúrát jeremiádál, és eljut a fogyasztási hisztériától a globális felmelegedéshez a karácsony kapcsán. Hogy minden egyes megvásárolt ajándékkal egy jégdarab válik le az Antarktiszról. Nyugalom, ez az ünnep ezt is kibírja.
Mintha semmit nem változna, mintha ugyanazok lennének a szertartások, a díszletek, a fa, a gyertya, a néha lángra kapó aranyhaj, pedig csak az utóbbi húsz év alatt is mi minden változott. Nem kell átkéredzkedni a szomszédhoz, hogy felhívjuk telefonon a nagypapát, mert a zsebünkben a fővonal, nem egyensúlyozunk a lemezjátszó tűjével, hogy kisercegjen alóla a Stille Nacht, hanem előre letöltjük a zenéket; nem másfél, hanem ötvenegy és fél csatornán lehet keresni a kölyökfilmeket, és van pulyka is. Ilyenkor derül ki, hogy ez mennyire na és. Jól érzik-e magukat köztünk a gyerekek, vagy nem. Ez már nem mindegy.
Az elszámoltatási biztos viszont még nem nyert. Esetleg nem is pihen, körbejárja, mondjuk, a keresztény frakció tagjait szenteste, és beszámol. Miért is ne? Ennél azonban szinte minden nagyobb tétre megy, ami ilyenkor számításba vehető. Az sem biztos például, hogy észrevesszük: határhoz értünk. Épp hatvanöt éve nincsen háború itt. Van tehát karácsony. 1849 és 1914 között is éppen hatvanöt év telt el békében. Jövőre legújabbkori rekordot javíthatunk. Ehhez képest annak a maradék vacak 364 napnak a kis háborúi, amelyekkel öljük egymást, ostobán elhúzódó béketárgyalásoknak minősíthetők. A folyton tárgyaló feleknek azonban ismerniük kell egy nehezen magyarázható jelenséget. Minden egészséges baba úgy születik, hogy tud mosolyogni. Nem is kell tanulnia. Tud. Vajon miért?