Ebben a cikkben lapunk munkatársai, Bednárik Imre és Nyusztay Máté arról írtak, hogy a jövőben az MTI kivételével, ahol a majdani hírgyárra való tekintettel 100-150 ember talán megmaradhat, az összes többi közmédiumban, így az MTV-nél, a Magyar Rádiónál és a Duna Televíziónál negyvenkilenc-negyvenkilenc ember maradna vezérigazgatóstul, mindenestül. Az összes többi embert, több ezerről van szó, kiszerveznék a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alaphoz, amelynek vezérigazgatója Simicska Lajos egykori kollégája. Ez az alap döntene aztán további foglalkoztatásukról vagy elbocsátásukról. A cikkben taglaltuk annak a rendszerét is, hogy miként fogja a jövőben az MTI egységes hírtartalommal ellátni a többi szervezetet, és mindennek keretében arról is írtunk, hogy

1. a médiatanács elnöke (Szalai Annamária) a közmédiumok több ezer dolgozójának új „főfőnöke” lesz,

2. a közszolgálati médiaszolgáltatók vagyona a „Szalai Annamária által felügyelt alaphoz kerül”,

3. az alappal kapcsolatos összes vezetői jogosítványt is Szalai Annamária birtokolja.

A médiatanács helyreigazítási kérelme – amely nem felel meg a helyreigazítási kérelmekre vonatkozó azon szabályozásnak, hogy azt papíron, és nem elektronikus formában kell megküldeni, de ettől ebben az esetben némi nagyvonalúsággal tekintsünk is el – épp ezt a három kitételt sérelmezi és kéri korrigálni. Így álláspontja szerint cikkünk hamis színben tüntette fel a valóságot, hiszen a médiatanács elnöke nem lehet „főfőnök”, mivel a közmédiumok felett semmilyen közvetlen irányítási, utasítási jogkörrel sem rendelkezik. A közszolgálati médiaszolgáltatók vezérigazgatói felett a munkáltatói jogkört az Országgyűlés alá tartozó kuratórium, a közszolgálati médiaszolgáltató, vagyis a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap alkalmazottai felett pedig annak vezérigazgatója gyakorolja. Szalai Annamáriának – így a helyreigazítási kérelem – kizárólag az alap vezérigazgatója és a vezérigazgató-helyettesek tekintetében van kinevezési jogköre. Magyarul: Orbán Viktor nem „főfőnöke” például Hoffman Rózsának, mert ő a Réthelyi Miklós vezette minisztérium államtitkára. A helyreigazítási kérelem e pontjában megfogalmazottak ellentmondanak mindennek, amit az élet és a logika diktál.

A kérelem második pontjában a médiatanács azt kifogásolja, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatók vagyona a „Szalai Annamária által felügyelt alaphoz kerül”. Hogyan is kerülhetne, hiszen a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap önálló jogi személy, amelynek kezelője – ismét a helyreigazítási kérelmet idézzük – „nem a Médiatanács Elnöke, Szalai Annamária, hanem a Médiatanács”. Amelynek vezetője Szalai Annamária, tehetnénk hozzá, de minek is. Újabb kabinetpélda: az állampolgárok magánnyugdíjpénztári befizetései nem az Orbán Viktor felügyelte államhoz kerülnek majd, hanem a kormány által felügyelt államhoz. Komoly különbség, minden bizonnyal. Szalai Annamáriáék kifogásolják a cikknek azt a minden bizonynyal rendkívül lényeges megállapítását, hogy az alappal kapcsolatos összes vezetői jogosítványt is Szalai Annamária birtokolja. „Ezzel szemben a valóság az, hogy (…) az Alap támogatáspolitikáját, éves tervét, és éves beszámolóját továbbá az Alap által kidolgozott általános pályázati feltételeket a Médiatanács (tehát nem a Médiatanács Elnöke) fogadja el,”, áll a helyreigazítási kérelemben.

Ilyen esetekben a jelenleg érvényes szabályozás szerint, ha a Népszabadság a kérelemnek nem tesz eleget, a Médiatanács elnöke bírósághoz fordulhat, amely helyreigazításra kötelezheti a Népszabadságot vagy elutasíthatja Szalai Annamária ez irányú kérelmét.

A jövőben ezt az új médiatörvény másként rendezné. A könnyebb érthetőség kedvéért, némi leegyszerűsítéssel: a Szalai Annamária vezette testület, mivel nem nyerték el tetszését lapunk cikkének fönt részletezett kitételei annak ellenére sem (vagy talán épp ezért), hogy mindenféle jogi csűrés-csavarás ellenére éppen a lényeget rögzítik, bírságot róhat majd ki a szerkesztőségre, amelynek maximális tétele elérheti a 25 millió forintot, továbbá a lap vezetőjét kétmillió forint megfizetésére kötelezheti. A döntésnek a jelenlegi tervezet szerint nincs halasztó hatálya - a szerkesztőségnek azonnal fizetnie kell. Utána perelhet. (Most van olyan kormánypárti módosító, amelynek elfogadása esetén halasztó hatályú lesz a bírság kifizetése, csakhogy a bíróság nemigen tehet majd mást, mint hogy végül a valójában jogszabály-alkotási jogkörrel felruházott Szalaiék által elfogadottak szerint ítélkezik - vagyis csak alkalmazhatja a jogot. A vége tehát ugyanaz lesz.) Csakhogy ma Magyarországon, ha van egyáltalán, kevés az olyan szerkesztőség, amely folyamatosan képes ekkora összegeket nélkülözni a költségvetéséből. Ha a médiatanács valamely lapot tönkre akarja tenni, könnyedén megteheti.

Miért is tenné?, kérdezik erre ártatlanul a médiatanács tagjai, jó lapot kell csinálni, és akkor nem lesz semmi baj. Önkorlátozást ígérnek, Európáról beszélnek, már kialakult gyakorlatról. A kérdés mindössze az, hogy milyen a jó lap? Nyilvánvalóan más az ízlésvilága a médiatanács tagjainak és más, mondjuk, a Népszabadság szerkesztőinek. Ennek a nyilvánvalóságnak a kimondását támasztja alá a médiatanács helyreigazítási kérelme, amely, mint az az előzőekből világossá válik, valójában nem tartalmi kifogásokra irányul - azokra ugyanis nemigen irányulhat, hiszen a cikkben foglaltak megfelelnek a valóságnak -, inkább csak a megfogalmazás mikéntje kellemetlen kissé számukra. És ha már kellemetlen, miért is ne próbálták volna tartalmi álcába rejteni helyreigazítási kérelmükben? Nos, a jövőben ezt nemcsak megpróbálhatják, hanem csak azért, mert nekik nem tetszik valami, végső soron megszüntethetik a lapot. Hihetnénk persze a médiatanács tagjai által említett önkorlátozásban, meg Európában, de bocsáttassék meg, ha a létünkről lévén szó, ennél konkrétabb garanciákban bízunk.

Sokan nem értik, miért tiltakoznak a jobboldalhoz sorolt lapok kivételével szinte egyöntetűen az országos politikai napi- és hetilapok az új médiaszabályozási tervezet ellen. Egyebek mellett ezért. A Magyar Narancs, az Élet és Irodalom, a Népszava és a 168 Óra üres címlappal jelent meg. Szerkesztőségünk bejelentette, hogy ha a médiaszabályozás tartalmán nem változtat alapvetően és gyökeresen az Országgyűlés, akkor az Alkotmánybírósághoz fordulunk, hátha ők még helyre tudják igazítani a kétharmados többséget. Mindez a jobboldali sajtót egyelőre csak gúnyolódásra késztette.

Itt tartunk. A médiatanács elnökének kérelmét azonban addig is, a legnagyobb tisztelettel bár, visszautasítjuk, álláspontunk szerint az általuk megfogalmazott pontokban helyreigazításnak helye nincs.