Kórusban szidták a fideszeseket

– Mulasztásos törvénysértéssel kezdte meg munkáját az új képviselő-testület – jelentette ki tegnap Tétényi Éva, Esztergom új polgármestere, miután a Fidesz–KDNP frakciója levetette a napirendről az alpolgármester megválasztását.

Az önkormányzat tanácsterme teljesen megtelt, mintegy hatszáz esztergomi polgár pedig a Széchenyi téren kivetítőn figyelte és többször hangosan, kórusban kommentálta a fideszes többségű képviselőtestületi ülésen történteket.

A Fidesz–KDNP-frakció által kezdeményezett rendkívüli közgyűlésen Tétényi Éva független polgármester szerette volna előterjeszteni az alpolgármester személyére vonatkozó javaslatát. Steindl Balázs fideszes frakcióvezető szerint ezt azért nem engedték megszavazni, mert velük a polgármester nem egyeztette a személyeket.

Tétényi erre azt válaszolta: ő Steindl Balázst akarta fölkérni, s erről előzetesen tájékoztatta is őt. A polgármester hangsúlyozta: ezzel a döntésével mulasztásos törvénysértést követ el az önkormányzat, amiért a testület viseli a felelősséget. Tétényi ezt követően ismertette az önkormányzat általa tragikusnak nevezett pénzügyi helyzetét. Csak az önkormányzati hivatal adóssága 1,4 milliárd forint, hangsúlyozta, s hozzátette: ennek nagy része közüzemi tartozás, jó néhány tétel még 2009-ből való.

– Ha a testület nem szavazza meg azt a polgármesteri előterjesztést, amely az adósságrendezés egyeztetéses módját tartalmazza, akkor pénzügyi biztost jelölök ki – közölte Tétényi.

Nagy vita bontakozott ki a Fidesz javaslatáról, amely a szervezeti és működési szabályzat módosítását célozta. A jegyző szerint ez a módosítás „törvényességi szempontból tárgyalásra alkalmatlan”. Az önkormányzat mégis megszavazta, mire Tétényi bejelentette: a közigazgatási hivataltól kér törvényességi felülvizsgálatot.

Meggyes Tamás, a város volt polgármestere – aki tegnapi bejelentése szerint nem vállalja a helyi Fidesz-frakció vezetését – erről azt mondta tudósítónknak: a polgármesternek kötelessége aláírni a megszavazott előterjesztést. Tétényi Éva felszólította a Fidesz–KDNP frakciójának tagjait: fejezzék be ezt a méltatlan viselkedést, s ha nem képesek felelősen ellátni a feladataikat, akkor ne játsszanak, mondjanak le.

Ezt követően olyan újabb előterjesztéseket fogadtak el a képviselők, amely Tétényi szerint törvénytelen, és lehetetlenné teszi az önkormányzat működését. Megszavazták a hivatal létszámának csökkentéséről szóló előterjesztést, amely azt is jelenti, hogy az üres álláshelyekre sem lehet fölvenni dolgozókat. Tétényi szerint a Fidesz nemcsak az önkormányzat, hanem a hivatal működését is el akarja lehetetleníteni. A közgyűlésen a képviselők minden olyan hatáskört elvontak Tétényitől, amelyet az előző polgármester korábban megkapott.

A KDNP újraválasztott esztergomi vezetői fizetett hirdetést tettek közzé a megyei napilapban, s e szerint nem tudnak azonosulni a fideszesek magatartásával. Ez a viselkedés ellenkezik a keresztény demokrácia szellemével – írták.

Az ülés végén a városháza előtt összegyűlt több száz helyi polgár a helyszínen maradt, s azt skandálta az épületben tartózkodó képviselőknek: „Szégyelljétek magatokat!” Rendőrök álltak a városháza bejárata előtt, a közgyűlést kivetítőn végigkövető tömeg a késő esti órákig a helyszínen maradt, s kórusban szidták a kialakult helyzet miatt a fideszes képviselőket.

Ritka pillanat:Meggyes Tamás (balra) korábbi és Tétényi Éva jelenlegi polgármester beszélgetése
Ritka pillanat:Meggyes Tamás (balra) korábbi és Tétényi Éva jelenlegi polgármester beszélgetése
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.