A régi bölények vitába szállnak Gyurcsánnyal

Gyurcsány Ferenc volt kormányfő is felszólal az MSZP szombati választmányi ülésén, információink szerint az expártelnök elsősorban az általa megalapítandó új platform szükségessége és iránymutatása mellett fog érvelni. Mint arról korábban lapunk beszámolt: Gyurcsány új platformot alapít a párton belül Demokratikus Koalíció néven, amely alapvetően a szociáldemokrata és progresszív platformok „közös szellemi örökségére” és tagsága egy részének átlépésére épít.

Gyurcsány állítólag azt fogja elmondani, amit korábban az elnökséggel – és lapinterjúkon keresztül a nyilvánossággal – is megosztott, új bejelentés nem várható. Ami a Demokratikus Koalíciót illeti, eddig kétezer rendes és pártoló tag jelezte csatlakozását, a működtetés céljára meghirdetett adománygyűjtés pedig lapzártánkig több mint egymillió forintot hozott.

Vitányi Iván nyílt levélben jelentette be, hogy a Szociáldemokrata Társulás éléről Gyurcsány Ferenc hamarosan megalakuló platformjába igazol, és erre biztatja a társulás többi tagját is. Az elnökkel együtt többen is kilépnek, de úgy tudjuk, hogy távozásuk után Hiller István vezetésével tovább működik a Társulás a Szociáldemokrata Értékekért platform is. Vitányi levele egyébként némi feszültséget is okozott, miután az többek szerint azt a látszatot keltette, mintha az átlépés szükségszerűsége közösségi döntés és álláspont lenne. Holott, mint arról lapunk is beszámolt korábban, Vitányi már az október harmadikai választás előtt felvetette egy ülésen a platformfúzió lehetőségét, az ötlet mégsem kapott többségi támogatást. Hozzá kell tenni, hogy a fúzióra nincs is lehetőség a pártalapszabály értelmében, Gyurcsányék ezért alapítanak új tömörülést.

A Ficsor Ádám vezette Progresszív Platformból számos szereplő jelezte már csatlakozását (Ficsor mellett Molnár Csaba és Oláh Lajos is például), de a Vitányi-féle szocdem-platformból is többen átigazolnak majd Gyurcsányhoz. Utóbbi szervezet azonban nem "ürül ki", több nagy név is marad és nem közösködik a volt miniszterelnökkel. Úgy tudjuk, hogy Hiller István mellett például Lendvai Ildikó, Göndör István, Pál Béla, Mandur László is maradnak.

A Népszabadság értesülései szerint Gyurcsány Ferenc felszólalása bizonyosan meg fogja osztani a pártparlament tagjait; úgy tudjuk, hogy a vezetőségből, a „régi bölények” közül is többen már előre jelezték hozzászólásukat. Miután a választmányi ülés alapvető napirendje az önkormányzati választások értékelése és az ellenzéki szerepre való átállás – az expozét Mesterházy Attila pártelnök tartja –, így a többségi felszólalások ehhez igazodnak majd; de miután Gyurcsány is tulajdonképpen ebben a témában mondja el saját álláspontját, vele is tudhatóan vitába fognak többen szállni.

Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke megkeresésünkre elmondta: a tanácskozáson döntenek a testület új szervezeti és bizottsági rendjéről, az új tisztségviselőkről is. „A mostani munkarend kialakítása meghatározza a választmány működőképességét és politikai karakterét. Abban a politikai helyzetben, amelyben az MSZP-nek mint közösségnek kell saját jövőjéről gondolkodnia, a választmány kell legyen a vitáknak keretet adó terep” – tette hozzá Simon Gábor.

A választmány új elnökhelyetteseket is választ, akik - újításként - egyben bizottsági vezetők is lesznek. Forrásaink szerint Harangozó Gábor, Haris Éva és Szűcs Gábor újrázása biztosnak látszik, Schiffer Jánosnak viszont már lesznek érdemi kihívói, például Havas Szófia személyében.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.