Húsz euró és egy magyar halott

Nem akarunk pereskedni, az nem segít a gyászon – mondja ifjabb Cser László, akinek az édesapját holtan vitték haza egy andaui szüretről burgenlandi munkaadói, mert akik alkalmazták, attól tartottak, hogy megbüntetik őket az osztrák hatóságok a jánossomorjai férfi illegális foglalkoztatása miatt. Az ügyben Ausztriában folyik a vizsgálat.

Egy névtelen telefon alapján a napokban jutott el a hír az osztrák Kronen Zeitung és a Kurier című laphoz, miszerint még szeptember közepén rosszul lett, majd a helyszínen meghalt egy munkavállalási engedély nélkül szüretelő magyar férfi Burgenlandban. Munkaadói kocsiba tették a már halott férfi t, elhelyezték az utastérben, s a most már nem ellenőrzött országhatáron át hazavitték jánossomorjai családjához a holttestét.

– Négyen laktunk a családi házban, édesanyám, édesapám, a lánytestvérem és én –mondja ifjabb Cser László, a halott férfi fia. – Éppen én voltam itthon, amikor megállt a házunk előtt egy fehér kisbusz. Négyen hozták be az édesapámat, azt mondták, rosszul lett. Lefektették az ágyra, aztán kifelé menet még a kezembe nyomtak húsz eurót azzal a megjegyzéssel, hogy ez az apám napi munkabére, majd bemutatkozás nélkül elsiettek. Azóta sem tudok róluk semmit.

Ifjabb Cser László a szomszéd segítségével édesapja háziorvosát, dr. Mihályi Zsuzsannát riasztotta, de ő már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A háziorvos elsődleges szakvéleménye szerint a jánossomorjai férfi akkor már legalább egy órája halott volt.

Az osztrák lapok azt írták, hogy a férfi családja nem engedélyezte a boncolást. Úgy tudjuk azonban, hogy ez Magyarországon megtörtént, s a halál okaként szívinfarktust állapítottak meg a magas vérnyomással kezelt, hatvanéves embernél.

– Édesapám negyvenhárom évi fizikai munka után két hónapja lett nyugdíjas – mondja a fia. – Akart még egy kis pénzt keresni, szerette volna elfoglalni magát, ezért egy helybeli ismerősével kimentek szüretelni Ausztriába. Nem tudjuk, kihez és pontosan hová. Reggel biciklivel indultak el, azt mondták, tízperces az út a szőlőbirtokig.

Jánossomorjáról sokan járnak át Ausztriába, a szezonmunkások jelentős része nem rendelkezik munkavállalási engedéllyel. A burgenlandi szőlősgazdák közül még mindig sokan megkockáztatják a feketefoglalkoztatást, pedig ha a munkaügyi felügyelők elcsípik őket, komoly pénzbüntetésre számíthatnak.

Az Andau környéki szőlőbirtokokról hazaérkező magyarok nem szívesen szólalnak meg a határon. Senkit sem találtam, aki bármi közelebbit mondott volna a történtekről. Nem tudtam elérni azt a 47 éves jánossomorjai férfit sem, akivel együtt vállalt szőlőmunkát Ausztriában a szerencsétlenül járt ember.

Az osztrák rendőrség csütörtökön adott először rövid, hivatalos tájékoztatást a halálesetről. Közleményükben úgy fogalmaztak: „A két férfi szeptember 14-én együtt dolgozott a szőlőben a munkaadóval és annak lánytestvérével, amikor dél körül a 60 éves férfi hirtelen a földre zuhant és mozdulatlan maradt. Erre a gazda, a testvére és a 47 éves dolgozó segítségével a mozdulatlan férfit saját autójával a férfi lakóhelyére, Jánossomorjára vitte”.

A közlemény után is sok homályos pontja maradt az ügynek. Az osztrák rendőrség egyelőre a jánossomorjai férfi családjának sem mondja meg, ki volt a munkaadó andaui gazda. Nem egészen tisztázott Cser László 47 éves társának a pontos szerepe sem. Érdeklődésünkre csak azt közölték, hogy nagy erőkkel folyik a nyomozás, de nem fogalmazták meg: ki ellen. Nyomozati érdekekre hivatkozva – a közleményen kívül – további részleteket nem árultak el az ügyről.

Kocsis Tünde alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense tudósítónknak anynyit mondott: tudomásuk szerint az osztrák hatóságok segítségnyújtás elmulasztása miatt nyomoznak az ügyben. A magyar hatóságok az Ausztriában történtek miatt csak az osztrák fél kérelmére, a jogsegélyegyezmény alapján nyomozhatnak. Egyelőre az eljáráshoz szükséges alapadatokat kérték a mosonmagyaróvári rendőrkapitányságtól.

Jogászok szerint az illegális foglalkoztatás miatt adócsalás bűntettének a gyanúja is felmerülhet az osztrák gazdával szemben. Amennyiben pedig a munka közben rosszul lett magyar férfihoz nem hívtak orvost vagy mentőt, az segítségnyújtás elmulasztásának minősülhet. Felelősségre vonhatók azért is, mert vélhetőleg megszegték a halottak országhatáron át történő átszállításának uniós szabályait. A halottszállításhoz ugyanis engedélyek, papírok kellenek, s a koporsó anyagát, minőségét is meghatározzák az előírások.

Ifjabb Cser László nem akar pereskedni. Édesapját szeptember közepén eltemették, s a család úgy gondolta: gyászukat már nem enyhítené, ha a hatóságokhoz fordulnának.

Az osztrák sajtó által „misztikus halálnak” nevezett szerencsétlenség, s az embertelen eljárás azonban kipattant, s most már a jánossomorjai család is tudni szeretné: mi történt valójában az andaui szőlőbirtokon? Valóban azért nem hívtak mentőt, nehogy kiderüljön: Cser Lászlót feketén alkalmazták? S legfőképpen: vajon ma is élhetne még Cser László, ha idejében megérkezik hozzá a szakszerű segítség?

Az osztrákok vizsgálata remélhetőleg ezeket a kérdéseket is tisztázza.

Szüret Burgenlandban
Szüret Burgenlandban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.