Kórházban születtek, kitűnő orvosoknál. Ha a gyerekek egészséges terhesség után, baljós előzmények nélkül várták volna világrajövetelüket, azonban itthon nem lenne szabályozott a kórházban szülés, számomra rémisztő perspektívát jelentett volna. Ha történetesen az utolsó pillanatig izgulnom kellett volna, hogy a végén még itthon szül a feleségem, hacsak nem találunk egy áldozatkész orvost, aki a jogi rendezetlenség ellenére beengedi majd a várandós anyát egy kórházba, rettenetesen lehangolttá tette volna a normálisan euforikus várakozással eltöltendő időt.

Mit tegyek, hipochonder vagyok, nekem az a heppem, hogy szakorvosok, műtő, kórházi környezet vegye körül azt, aki erre talán rászorul, s nekem fontos. Ha a kórházi szülés féllegális lenne, s azt papolnák nekem, hogy értsem meg, a gyermekem mamája majd a sezlonon megszül, s ez mindhármunknak nagyon jó lesz, ezt mélyen igazságtalannak éltem volna meg.

Hiszen – vetettem volna ellene – hadd válassza meg minden anya, hol akar szülni, döntése legyen az ő öröme, kockázata. Történetesen nekem s a hozzám hasonló orvos- és kórházhívőknek szerencséjük van, erre van jogi szabályozás, szakmai protokoll, ha a magyar sajátosságokkal szomorítva is, de minden biztosítva van. Nem így azoknak, akik otthon szeretnék megszülni gyermekeiket. Ez súlyos gondatlanság és adósság a jogalkotók részéről.

Mindezzel tisztában vannak a jelenlegi kormány politikusai is, a szaktárca illetékesei dolgoznak „az otthon szülés szakmai minimumfeltételeinek kialakításán és ezek jogszabályba foglalásán”, mint a Népszabadságban olvashattuk (Az új szaktárca is megígéri…, október 7.).

Ez igen örvendetes, s biztos is vagyok abban, hogy a kormány mielőbb elvégzi a szakmai partnerekkel együtt ezt a munkát, már csak azért is, mert a szabadság e kiszélesítése jótékonyan hathat a demográfiai mutatókra. Azonban amíg a minisztérium munkatársai ezen ügyködnek, Geréb Ágnes – az otthon szülés jelképe és intézménye – előzetes letartóztatásban van. Az előzetes letartóztatást – nem jogerősen – a bíróság azért rendelte el, mert tart attól, hogy Geréb – bár eltiltották egy ítéletben az orvosi hivatás gyakorlásától – ezt nem tartaná be, illetőleg mert a bíróság szerint félő, hogy tanúkat próbálna befolyásolni, bizonyítékokat igyekezne megsemmisíteni.

Ezek nem tűnnek erős érveknek. A mostani letartóztatás ismert előzménye, hogy egy felvilágosító foglalkozást meglátogató terhes nőnél megindult spontán a szülés, s az orvoslástól eltiltott Geréb a mentők kiérkezéséig ellátta őt. Ez olyasmi, mintha az olvasót eltiltanák a gépjárművezetéstől, de valakit sürgősen kórházba kell szállítania: nyilván e kivételes vis maior helyzetben volán mögé ülne.

Az pedig teljesen életszerűtlen, hogy bármilyen összebeszéléssel, egyéb susmussal próbálja megtéveszteni az igazságszolgáltatás szerveit, aki ilyen megszállottan hisz igazában, és láthatóan erről az igazságáról szól az egész élete. A szülések kísérésének szabályozatlansága pedig mégsem róható Geréb Ágnes terhére.

Az otthon szülés mozgalmának szimbolikus alakját előzetes letartóztatásban tartani méltatlan, aránytalan, amely ráadásul társadalmi szempontból is káros. Hiszen Geréb Ágnesből mártírt csinálnak akarva, nem akarva, míg az otthon szülőket tovább szektásítják.

Jobb benyomást adna a közállapotokról, ha Geréb előre hozott büntetését (az előzetes letartóztatás voltaképp nem más) megszüntetnék, hiszen eddig is minden eljárásban közreműködő volt. S ezzel párhuzamosan a jogalkotók gyorsan letudhatnák adósságukat a tervezett otthon szüléssel kapcsolatban. Hiszen nem mártírok és szekták, hanem boldogságban és biztonságban született gyerekek kellenek, szülessenek akárhogy is.

A szerző újságíró