KDNP-s számmisztika

Több mint a felére csökkent a politikai vezetők száma a jelenlegi kormányban az előző kabinethez viszonyítva – mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Rétvári Bence közölte, hogy az Orbán-kormány politikai vezetőinek száma 44, ami a miniszterelnököt, kilenc minisztert és 34 államtitkárt jelent.

Hozzátette, hogy ezzel szemben a Bajnai-kormány politikai vezetőinek száma 97 főre rúgott, ami a miniszterekből, az államtitkárokból és a szakállamtitkárokból állt.

Rétvári Bence enyhén szólva is csúsztat. Az még rendben van, hogy a közigazgatási államtitkárokat, szám szerint nyolcat, nem sorol a politikai államtitkárok közé, mert akkor már a számuk nem 34 lenne, hanem 42. De akkor miért sorolja a politikai vezetők közé a Bajnai-kormány szakállamtitkárait? Vagy fordítsuk meg: ezek szerint, ha odasorolja őket, akkor vajon hová sorolja majd a második Orbán-kormány szakállamtitkárait vagy helyettes államtitkárait?

És szám szerint mennyien lesznek, ha már most van 42 (jó, engedjük meg, 34) államtitkáruk? Ha mindegyiknek egy helyettese van (nevezzük szak- vagy helyettes államtitkárnak akár), akkor már 68-an lesznek? Vagy ha a 42-t vesszük alapul 84-en, összesen? Ja, hogy ők nem is politikusok, értjük. Rétvári Bence mindenesetre biztosan az.

Így csak ők tudnak számolni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.