Rétvári: felére csökkent a politikai vezetők száma

Több mint a felére csökkent a politikai vezetők száma a jelenlegi kormányban az előző kabinethez viszonyítva - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Rétvári Bence közölte, hogy az Orbán-kormány politikai vezetőinek száma 44, ami a miniszterelnököt, kilenc minisztert és 34 államtitkárt jelent. Hozzátette, hogy ezzel szemben a Bajnai-kormány politikai vezetőinek száma 97 főre rúgott, ami a miniszterekből, az államtitkárokból és a szakállamtitkárokból állt.

Közölte, hogy ez a miniszteri fizetéseknél negyven százalékos megtakarítást jelent majd. Elmondta azt is, hogy szerdán a 34 államtitkár mellett nyolc közigazgatási államtitkár is letette az esküjét.

Arra a kérdésre, hogyan alakul a helyettes államtitkárok száma, azt felelte, hogy ez jövő héten, június 7-8-a körül derül ki. Hozzátette, hogy a helyettes államtitkárok a jövőben a közigazgatásba kormánytisztviselőként kerülnek be. Szavai szerint így ők nem politikai, hanem szakmai részre kerülnek majd. Úgy fogalmazott, hogy a korábban a szakállamtitkárok által képviselt politikai vezetői szint megszűnik és a helyettes államtitkárok lépnek a szakállamtitkárok helyére.

Kijelentette, hogy a helyettes és a szakállamtitkárok között nem lehet párhuzamot vonni, hiszen az egyik deklaráltan politikai vezető volt, míg az új kormánytagokról szóló törvény különválasztja a politikai és a szakmai vezetőt és annak alapján a közigazgatási, illetve a helyettes államtitkárok szakmai vezetőknek minősülnek a főosztályvezetőkkel, osztályvezetőkkel együtt.

Az MTI kérdésére azt felelte, hogy természetesen a jövőben is fenntartják azt a gyakorlatot, hogy az állami, politikai vezetők közpénzből kapott fizetése nyilvános marad.

Közölte, hogy a bérek az erről rendelkező törvény alapján kiszámolhatóak a köztisztviselői alapilletményből. Megjegyezte: úgy szeretnék megváltoztatni a rendszert, hogy a politikusok fizetései ne a politikusok döntéseitől függjenek, hanem az emberek életszínvonalához igazodjanak és azzal együtt mozogjanak fel vagy lefelé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.